A nyelvezete szép és plasztikus, a mondatok és a megállapítások igen erősek, pontosak és gyakran kíméletlenek, mint amilyennek egy válság alkalmával bekövetkező szembenézésnek kell lennie, a településnevek egy része fiktív, de jól felismerhető, és a makacs tisztázni és tisztázódni vágyás nyomán feldereng egy nagyszerű és sokunk számára ismerős térkép a viszonyokról. A hang keserű: „Vajon csak ennyi az egész? Alig érezte, hogy létezett. Az ötven aktív év, amelyet tudatosan élt, s amely talán bevezető lehetett volna az igazi dolgokhoz, máris elszelelt. Folyamatosan készülődésben telt minden. Készenlétben, hogy még csak most kezdődik minden. Hogy lesz valami… Sem igazi szerelmet, sem beteljesedést nem érzett soha. (…) S különben is, agyilag mit adott hozzá a világhoz? Semmit… És vagyont sem halmozott fel ezen a földön.” Nyilvánvaló, hogy az öregedés könyve és kínja ez, ám ekkor a regény végén a Hargitán felkel a nap: „Új biztatást sugárzott. Ragyogó jelként, hogy nem a vég, inkább az új kezdet köszönt rá a maradék idők újabb reggelén, az emberi élet szép délutáni idején.”
Simó Márton: Gerzson szép délutánja. Erdélyi Műhely Könyvek, Budapest– Székelyudvarhely, 2020.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!