Püspökfürdő: tündértóból a semmibe

Legutóbb három éve jártunk Püspökfürdőn. A látvány lesújtó volt, és nem csak a tó környékén. Az egész településen tapintható volt a nemtörődömség.

Jártamban-keltemben gyakran kérdezik, hogy mégis hány antik képeslapot rejt a gyűjteményem, amire általában nem tudok pontosan válaszolni. Hogy milyen tematikát gyűjtök, azt már jobban be tudom határolni, mert erre a Kárpát-medence a válasz. Ha a fókuszt tovább szűkítem, akkor ott a szülővárosom, Nagyvárad, meg Torockó, amiről már két képeslapokra fűzött kötetet is írtam. De mégsem ezek a legszűkebb gyűjtési területeim, hanem egy kevésbé ismert helyszín: a mai magyar–román határtól alig 20 kilométerre fekvő Püspökfürdő, méghozzá annak hévizes tava.

Erről a csodás természeti látnivalóról több mint egytucatnyi ritka képes levelezőlapot őrzök a múlt század első éveiből. Abból a korszakból, amikor meg sem fordult őseink fejében, hogy egy olyan távoli elmaradott királyság, mint Románia egyszer ráteheti a kezét a nagyváradi püspökség itteni birtokára – merthogy Püspökfürdő (régebbi néven Szent László-fürdő) a híres Pece-patakot tápláló hévízi tavával, békebeli szállodáival a magyar egyházé volt. S arra végképp nem számítottak, hogy ez a tájidegen szokásokat magával vonzó állam egyszer kiszipolyozza még az endemikus fajoknak és reliktumoknak otthont adó hévizes gyógytavat is. Azt, amiről Dr. Hankó Vilmos Fürdőink. Ásványvizeink (1902) című munkájában így írt: „A Bugyogó-forrás 33,7 °C, meleg vize egy szép kis tavat tölt meg, melyben a »hévvizi tündérrózsa« diszlik.” Az üdülőhelyről szólva még hozzátette: „vizei tiszta hévvizek; sikerrel gyógyítják a csuzos, köszvényes betegségeket, hüdéseket, idegbajokat, a máj-, lép- és vese-bajokat, az izzadmányokat.” Nos, ilyen gyógytényezőjű helyek pottyantak tőlünk a balkáni birodalom ölébe.

Valamikor az 1990-es évek közepén jártam először ennél a különleges helynél, mert a szomszédos Somlyó-hegyen tartottuk a hegyikerékpáros edzéseinket. Ám valójában 2001 telén nyűgözött le igazán ez a magas fák övezte csodató, amikor itt forgattuk Bereczki Csaba rendezésében a Bolondok éneke című nagyjátékfilmet. Eperjes Károlynak és Julie Dépardieu-nek is több közös jelenete forgott a gőzölgő, különös atmoszférát sugárzó tó mellett, de a film plakátjain is visszaköszönt a helyszín az itt készült werkfotóim alapján. Talán ez az élménysorozat predesztinált arra, hogy a jövőben kigyűjtsem a tóhoz kapcsolódó régi magyar képes levelezőlapokat.

Pedig akkoriban úgy tűnt, semmi nem veszélyezteti komolyan a hévízi tündérrózsa (Nymphaea lotus var. thermalis), az élő kövületként számontartott bordás homorcsa (Melanopsis parreyssi) nevű vízicsiga, és a világ egyik legritkább halfaja, a vörösúszójú kele (Scardinius Racovitzai) populációit. A püspökfürdői tónál a tavi békának is élt egy speciális válfaja, ami a meleg környezet miatt egész évben aktív volt. Ennek a védett mesevilágnak fellegzett be a 2010-es években, amikor az egyhektáros egzotikus bihari vízi világ hirtelen elkezdett zsugorodni. Köztudottá vált, hogy a környező panziók és villák illegális geotermikus fúrásai jelentik a baj forrását, de a nemtörődöm tulajdonosok mindvégig kibújtak az ökológiai katasztrófa okozásának vétsége alól.

Tettüket aztán a pandémia okozta lezárások fedték fel, hiszen a turizmus leállása miatt egyszeriben elkezdett visszaszivárogni a gyógyító hévíz az elmocsarasodott tóba. De ekkorra már nyilvánvaló volt, hogy az élőhely eredeti állapota nem állítható vissza. Maradnak csak az emlékek, a fotók, a régi képeslapok és a filmkockák.

Az őshonos halakat a biológusok kimenekítették Magyarországra, így egy kisebb populáció ma a budapesti Tropicariumban várja a jobb időket. A homorcsa viszont kihalt, a messze földön híres tündérrózsa pedig vélhetően soha nem fog már magától kihajtani itt.

Legutóbb három éve jártunk Püspökfürdőn. A látvány lesújtó volt, és nem csak a tó környékén. Az egész településen tapintható volt a nemtörődömség, amellyel szemben sokszor oly tehetetlen az erdélyi magyarság. A tócsává zsugorított tó ott feküdt előttünk elhanyagoltan. S közben tudtuk, hogy mindez nem következhetett volna be, ha nincs Trianon, aminek a szemünk előtt mutatkozott meg akkor és ott a pusztító öröksége.

Nemrég kaptam a hírt, hogy a tó már nem nem is mocsaras: kiszáradt, és embermagasságú bokrok nőnek a helyén.