Pontosan el tudom képzelni, milyen keservek között született ez a könyv: nem volt ötlet, nem volt téma, nem volt sztori – nem volt semmi. Lett aztán egy sztoricska, de írás közben kiderült, hogy nem bír meg egy könyvnyi röptöt. Nosza, sebaj, a jópofa rajzok és a mindegyre képregénybe átváltó szerkesztési mód majd megmenti a projektet. Nem mentette meg. Akkor meg kell tölteni valamivel. No de mivel? Hát ilyen kiszólásokkal. Azért nem kell könyvtárba járni, nem kell gondolkozni se sokat, az mindig jópofa (így a szerzők) és emeli a karakterszámot – meg hát nem utolsósorban iszonyú menő. De a gyerekek… A gyerekek befogják és majd szépen megszeretik.
Csókolom, nem szeretik meg.
Igen nagyra tartom a Manó Könyvek gyerekirodalom terén végzett munkásságát, de ez a kötet nagy mellényúlás. És minden jópofáskodva megfeszülő, kínlódó, posztmodern trükköket izzadozó felnőttnek, aki azt hiszi, a gyerekek mindent benyelnek, üzenem: nem, nem nyelik be. Sőt: mérhetetlen károkat és csalódást okoznak a tényleg mindenre nyitott gyermeki viszonyulásnak. (Ahhoz képest elég sok országba eladták és elég sok nyelvre lefordították. Hát mit mondjak? Nem mondok semmit.)
Jimmy Gownley–Jay P. Fosgitt: Egy ifjú kacsa ballépései. Fordította: Heinisch Mónika. Manó Könyvek, Budapest, 2020.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!