A tárcaíró, amikor nyaralt, általában nemcsak a tóparton ücsörgött, hanem szeretett jönni-menni, várost, templomokat, múzeumot nézni, magas toronyból madarak röptét, házak tetejét figyelni, kizökkenni a napi rutinból, órát otthon hagyni, mobilt kikapcsolni. Elveszteni az időt. Elmélyülni, befelé figyelni. Aztán amikor megszülettek a tárcaíró gyermekei, mindebből tóparton ücsörgés lett, illetve egészen pontosan egész napos vizezés. A tárcaíró gyermekei ugyanis mindannyian vízi manók. Ki nem jönnének egy világért sem a tóból, de ha mégis muszáj, mert a végtelenségig mégsem lehet benne lenni ebben az ősi, megnyugtató közegben, akkor ahogy megszáradtak, ettek, ittak, már mennének is vissza.
Amióta a tárcaírónak gyermekei vannak, azóta jött rá, hogy ő is szereti a gondtalan vizezést. Persze mindig is szeretett minél messzebb beúszni egy tóba, a Balatonba vagy a tengerbe, szerette látni, folyamatosan nézni a végtelen vizet, megélni a gondolat nélküli harmonikus pillanatokat, de a pancsolós vizezés kiskamasz kora óta távol állt tőle. Aztán most minden évben pancsol a gyermekeivel a szabadsága alatt a Balatonban, egy tóban vagy a tengerben, mikor mi adódik, és arra jött rá, hogy nincsen ezzel semmi baj. Nem kellett olyan sokat gondolkoznia a tárcaírónak azon, miért is jó ez, ugyanis teljesen egyértelmű. Ha egy gyermek szereti a vizet, akkor bizony a legfelszabadultabban tud benne létezni. Bár nem olvasott erről tudományos cikket a tárcaíró, de egészen biztos abban, hogy ez összefüggésben van azzal a harmonikus léttel, amelyben egy gyermek az édesanyja hasában él és növekszik. A megnyugtató biztonsággal.
Hamvas Béla írja, hogy „a víz benne van abban is, hogy történet és káprázat és mozgás és folyó; de benne van abban is, hogy idő mélye, állandóság, nyugalom, óceán. A víz mindenben ott van. Theiosz hüdór ouden esztin: az isteni víz nélkül nincsen semmi. A víz a létező világ kezdete: arkhé tón ontón. A történet is víz, az örök is víz, mert az idő felszíne is víz, mélysége is víz. Az emberben lüktet a vér óceánja, ahogy a föld vére, a tenger lüktet, s lüktet az éter és örvénylik és kering: az időben, az óceánban, a felszínen, a káprázatban. Belül, mélyen nincs lüktetés, nincs örvény, csak változatlan örök Egy.”
