A fürdőzés felszabadultságának titka

Mennyire érdekes, hogy egy gyermek mindezt ösztönösen tudja. Vágyik a víz után, menne be a tóba.

Child swimming underwater with splashes in the pool Fotó: Denis Moskvinov

A tárcaíró, amikor nyaralt, általában nemcsak a tóparton ücsörgött, hanem szeretett jönni-menni, várost, templomokat, múzeumot nézni, magas toronyból madarak röptét, házak tetejét figyelni, kizökkenni a napi rutinból, órát otthon hagyni, mobilt kikapcsolni. Elveszteni az időt. Elmélyülni, befelé figyelni. Aztán amikor megszülettek a tárcaíró gyermekei, mindebből tóparton ücsörgés lett, illetve egészen pontosan egész napos vizezés. A tárcaíró gyermekei ugyanis mindannyian vízi manók. Ki nem jönnének egy világért sem a tóból, de ha mégis muszáj, mert a végtelenségig mégsem lehet benne lenni ebben az ősi, megnyugtató közegben, akkor ahogy megszáradtak, ettek, ittak, már mennének is vissza.

Amióta a tárcaírónak gyermekei vannak, azóta jött rá, hogy ő is szereti a gondtalan vizezést. Persze mindig is szeretett minél messzebb beúszni egy tóba, a Balatonba vagy a tengerbe, szerette látni, folyamatosan nézni a végtelen vizet, megélni a gondolat nélküli harmonikus pillanatokat, de a pancsolós vizezés kiskamasz kora óta távol állt tőle. Aztán most minden évben pancsol a gyermekeivel a szabadsága alatt a Balatonban, egy tóban vagy a tengerben, mikor mi adódik, és arra jött rá, hogy nincsen ezzel semmi baj. Nem kellett olyan sokat gondolkoznia a tárcaírónak azon, miért is jó ez, ugyanis teljesen egyértelmű. Ha egy gyermek szereti a vizet, akkor bizony a legfelszabadultabban tud benne létezni. Bár nem olvasott erről tudományos cikket a tárcaíró, de egészen biztos abban, hogy ez összefüggésben van azzal a harmonikus léttel, amelyben egy gyermek az édesanyja hasában él és növekszik. A megnyugtató biztonsággal.

Hamvas Béla írja, hogy „a víz benne van abban is, hogy történet és káprázat és mozgás és folyó; de benne van abban is, hogy idő mélye, állandóság, nyugalom, óceán. A víz mindenben ott van. Theiosz hüdór ouden esztin: az isteni víz nélkül nincsen semmi. A víz a létező világ kezdete: arkhé tón ontón. A történet is víz, az örök is víz, mert az idő felszíne is víz, mélysége is víz. Az emberben lüktet a vér óceánja, ahogy a föld vére, a tenger lüktet, s lüktet az éter és örvénylik és kering: az időben, az óceánban, a felszínen, a káprázatban. Belül, mélyen nincs lüktetés, nincs örvény, csak változatlan örök Egy.”

Mennyire érdekes, hogy egy gyermek mindezt ösztönösen tudja. Vágyik a víz után, menne be a tóba, a tengerbe, az óceánba. És ki sem akar jönni onnan. Nagyon érdekes megfigyelni, hogy egy ideig a gyermekek belemennek a vízbe csak úgy. Pedig akármennyire is kellemes hőfokú egy tó vize, a meleg levegőhöz képest csak hidegebb. Aztán eljön az igazi öntudatos kiskamaszkor, és onnantól már ki-ki mentalitása szerint, de sziszeg a hideg víztől, álldogál benne, lelki erőt gyűjt. Legalábbis így mondjuk. Pedig valószínűleg nincsen szó ebben az esetben lelki erőről. Sokkal inkább arról van szó, hogy minél több racionális tudással rendelkezik valaki, annál távolabb kerül attól a „változatlan örök Egytől”. De van remény, mert a szabad akarat révén igazán könnyű visszatalálni hozzá.