Egy Árpád-kori falu vonzásában

A Bartók 1 Galériában július 21-ig látható egy válogatás a Nagyzerindi Nemzetközi Művésztelep anyagából. A kiállítás kurátora Siska-Szabó Hajnalka festőművész, aki a gazdasági ügyekkel foglalkozó Szilágyi Enikővel együtt az Arad megyében tizennyolcadik éve működő művésztelep vezetője és szervezője.

Siska-Szabó Hajnalka festőművész, a tárlat kurátora Fotó: Kurucz Árpád

– Nagyzerind a keleti határ mellett van, Gyulától harmincöt kilométerre, csak sajnos a határ túloldalán, attól mindössze hat kilométerre – határozza meg a település helyét Siska-Szabó Hajnalka, aki azt is elmondja, hogy az Árpád-kori falu Tar Zerindről kapta a nevét, és Feketegyarmattal együtt alkot egy községet. Itt hozták létre Zsögöd után, 1974-ben Románia második falusi képtárát az akkori értelmiség szervezésében, adományokból, gyűjtésből, újságcikkfelhívás alapján, majd két alkalommal is meghívtak adományozó művészeket, hogy nyaranta fessenek. – Családoknál voltak elszállásolva, de mivel egy határmenti, színmagyar faluban megjelentek idegen emberek, hát gyanús volt. A Securitatét nem érdekelte, hogy ecsettel a kezükben jönnek, ez szervezkedésnek minősült, el akarták vinni a gyűjteményt Aradra a múzeumba, majd Bukarestbe, nagy cirkuszok voltak – emlékezik vissza a nagyzerindi születésű vezető. Így egészen az 1990-es évekig az állagmegőrzés volt a tét. A könyvtár részévé vált mint dekoráció, végül a 2000-es években az akkori vezetés úgy gondolta, hogy jó lenne mégis gyarapítani a gyűjteményt.

– Bedobtak a mély vízbe, hogy hívjak meg művészeket, és próbáljak megszervezni egy művésztelepet, elevenítsük fel az 1970-es évek végén megszakadt hagyományt – mesél Siska-Szabó Hajnalka az indulásról. A művésztelep első perctől nemzetközivé vált, mivel magyarországi művészeket is meghívtak, akik elvitték a hírét Nagyzerindnek, és egyre több országból sikerült alkotókat meghívni. Először a Kárpát-medencéből magyar ajkúak, később már hét-nyolc országból, három kontinensről voltak résztvevők. Az évente szervezett alkotótáborok végét egy zárókiállítással ünnepelték, bevonva társművészeteket is. – A regionális média is mindig jelen volt, a Duna TV is tudósított róla, mikor 15 éves volt, jubilált a művésztelep. Mikor negyvenéves lett a képtár, akkor is tudósítottak róla, az Erdélyi TV és a Duna TV is – hangsúlyozta Siska-Szabó Hajnalka, aki arra is kitért, hogy azért születtek Nagyzerinden csodálatos alkotások, mert olyan családias a környezet, olyan elmúló értékeket őriz a közösség, olyan a vendégszeretet, amit máshol már nem kapnak meg.

– A művészt megbecsülik, tisztelik. Megtiszteltetés az a közösségnek és Arad megyének is, hogy egy művész bármely országból ellátogat hozzájuk. Nyelvi kötöttségek és határok nélkül működik ez a művésztelep, mindenki mindenkivel megérti egymást. Jönnek kárpátaljai magyarok, hozzák az ukrán barátokat is, jönnek felvidéki magyarok szlovákokkal, jönnek lengyel és német művészek, de Dél-Koreából, Indiából is érkeznek hozzánk. Van Kaliforniában élő magyar, aki ha hazajön, szalad Zerindre – sorolja Siska-Szabó.

Siska-Szabó Hajnalka festőművész, a tárlat kurátora
Fotó: Kurucz Árpád

A szervezők mindig adnak valamilyen témát, ami együtt gondolkodásra készteti a művészeket. Így inspirálódnak egymástól, és a változatosságban is egységes lesz az az évi anyag, mert ez a gondolat összeköti őket. Volt már téma a víz, a föld, az árnyékok, a kövek, az ablak. Megörökítve az ottani tájat, a régi világból megmaradt kultúrát és értékeket, melyek átmentődnek a festményekkel. De nemcsak Nagyzerindet ismerik meg a résztvevők, hanem Arad megye kulturális és művészeti értékeit, a tájat, a régiót. Művészetpártolók támogatják a művésztelep működését, de pályáznak is, ahová csak lehet. Az első években családoknál szállásolták el a művészeket, úgy, mint az 1970-es években, de utána a községben is lett egy mecénásuk, aki biztosítja a szállást a saját kúriájában. Barteralapon, lévén ő is műgyűjtő. Sok mindenben segít a helyi önkormányzat is.

– Ez a művésztelepen az elmúlt 17 évben született alkotásokból egy válogatás, 38 kép. Festményeket és grafikákat állítottunk ki, de voltak nálunk szobrászok és keramikusok is, nagyon változatos az anyag – mondja a kurátor a Budapesten látható tárlatukról.

– Mindig hagynak egy műalkotást, egyet a szponzoroknak és egyet a galériának a gyűjteménybe. A tizenötödik jubileumra írtam egy albumot, abban benne van az elmúlt másfél évtized. Minden évben adunk ki katalógust, amiben az abban az évben ott alkotó művész egy munkája megjelenik, hogy dokumentáljuk – teszi hozzá. Azt is elmondta, hogy egyhetes alkotótábort szerveztek július utolsó hetére, sajnos a vírushelyzet miatt ez elmarad.

A jobb sorsra érdemes 350 darabos gyűjtemény – mely egész évben látogatható a nagyzerindi polgármesteri hivatal mellett – kinőtte a jelenlegi képtárat, bővíteni kellene, de erre még nincs meg az anyagi forrás.