Negyven éve bégettek együtt a fekete bárányok II.

A populáris zene képviselőinek tevékenysége, tömeghatása a Belügyminisztérium III. Főcsoportfőnökségének 1962-es megalakulása óta az állambiztonság fókuszában állt, de persze már ezelőtt is születtek róluk jelentések. Különösen igaz ez a hetvenes évek második felének és a nyolcvanas évek elejének legnépszerűbb „botránybandáira”, a Beatricére, a Hobo Blues Bandre (HBB) és a P. Mobilra.

Fekete bárányok – P. Mobil

A belügyi tárca III/III-as csoportfőnökségének bomlasztó tevékenysége a fekete bárányok körében nem volt elhanyagolható, tekintve, hogy viszályt tudtak szítani a zenészek között, aminek nem kis része lehetett abban, hogy ezek az együttesek átalakultak, feloszlottak. A negyven évvel ezelőtt az óbudai Hajógyári-szigeten rendezett nagy sikerű fekete bárány fesztivál apropóján belenézünk az állambiztonság őket érintő boszorkánykonyhájába.

Túlkapások a belügy hálójában

A hálózat fennmaradt jelentései alapján – sok papírt nagyüzemben semmisítettek meg a rendszerváltás forgatagában – nem kétséges, hogy az ügynökök jelen voltak mindhárom banda közvetlen környezetében, de az is igaz, hogy az ezen jelentések nyomán elindított ügyek végül nem jutottak a legradikálisabb fázisba, oda, hogy börtönbe juttassák őket. A másik cél, a hálózatba való beszervezés már eredményesebb volt a belügyi szervek részéről, hiszen – a fennmaradt és egyelőre előkerült iratokból kiindulva – jó néhányan akadtak horogra a könnyűzenei élet területéről. Maradva a hasonlatnál, a fekete bárányok szempontjából egyértelműen a P. Mobil volt énekese a „legnagyobb hal” az ügynökök közül, de meg kell említeni, hogy ő 1982 és 1986 között írt jelentéseket, tehát aktív P. Mobil-os időszakában nem. Ettől függetlenül ez nem akadályozta meg abban, hogy „Dalos” fedőnéven beszámoljon korábbi zenésztársairól és fekete bárány kollégáiról tartótisztjének, Gábor Róbertnek, aki átlagosan kéthetente fogadta információit, kivéve akkor, amikor az ügynök családjával Jugoszláviában pihente ki fáradalmait vagy egyéb elfoglaltságai voltak.

„Dalos” egyebek mellett leírta, hogy a HBB és a P. Mobil zenészeinek közreműködésével készült Kopaszkutya című film komoly társadalmi problémákat feszegetett, ugyanakkor szerinte a filmet nem lett volna szabad bemutatni.

Fekete bárányok – P. Mobil

Ez utóbbi kijelentésével nyilvánvalóan a hatalomnak kívánt megfelelni, tartótisztje pedig ennek alapján tisztázta le vagy éppen színezte ki az egyébként a csúsztatásoktól, néhol pedig vagy a tájékozatlanságtól, vagy a rosszindulattól, illetve az irigységtől sem mentes gondolatait: „A film (…) a csövesek, a szakadtak, a punkok és társaik életével és sorsával is foglalkozik. A társadalom minden tagja számára, aki ezekért a fiatalokért tehet valamit, kötelessége, hogy ezeket a fiatalokat a társadalom hasznos tagjává nevelje. A film viszont ahelyett, hogy öntudatra ébresztené ezeket a fiatalokat, elfogadtatja velük »emberalatti« tudatukat, megadja nekik azt a filozófiát, amelyet a nyugati országokban az úgynevezett »hipik« (sic!) hirdetnek. »Dalos« véleménye szerint ezt a filmet nem lett volna szabad bemutatni, mert ez a tűrt kategória szintje alatt van. A film a politikailag kiforratlan fiatalok gondolkodásában zavart idéz elő. A tmb. (titkos megbízott) továbbá elmondta, hogy a film egyik főszereplője, Schuszter Loránd (helyesen: Schuster Lóránt), a P. Mobil együttes vezetője a Mein Kampf című könyvet olvassa, Göring a példaképe, az ő életéről készül tanulmányt írni. A tmb. felháborítónak tartja, hogy az ilyen politikai beállítottságú embereket, mint Schuszter Loránd (sic!), a film bálványozza a fiatalok előtt. A tmb. problémaként említette, hogy a különböző ifjúsági lapok (…) az utóbbi egy évben többet foglalkozott (sic!) a problémás együttesekkel, mint azokkal, akik a hivatalos kultúrpolitikának megfelelően dolgoznak.” A tartótiszt parancsának eleget téve aztán „Dalosnak” a későbbiekben annak kellett utánanéznie, hogy zenészkörökben milyen fogadtatása volt a filmnek, illetve figyelemmel kellett kísérnie az ORI-műsorokban szereplő együttesek tagjainak politikai magatartását, valamint a koncerteken résztvevő közönség hangulatát.

Nagy Feró és a Trabantja

Ez a titkos megbízott rendszeresen jelentett Nagy Feróról is, tevékenysége azonban lényegében éppen arra az időszakra esik, amikor már és amikor még nem létezett a Beatrice. Egyebek mellett jelentett egy 1982-ben Miskolcra tervezett rockfesztiválról (amit aztán 1983-ban rendeztek meg – szerk.), ahová Nagy Ferót a Csiga-Biga nevű zenekarával hívták meg, és tartottak a rendezők a rendbontástól. Ugyancsak kitért az 1982-ben újonnan alakuló Bikini zenekarra, ami már csak azért is pikáns szituáció volt, mert éppen az ügynök előző zenekarának, a Dinamitnak a tagjaival jött létre ez a formáció. Jelentett 1984. szeptember 27-én arról is, hogy Hajnal Gábor, az Ifjúsági Rendező Iroda munkatársa rocktörténeti előadásának vendége Nagy Feró, az egykori Beatrice vezetője volt. Beszámolt továbbá Nagy Feró további karrierjéről is, arról, hogy kilépett a Bikini zenekarból és megalapította a Bicikli nevű csapatot, és még – nem túl jóindulatúan – arra is kitért, hogy Nagy Feró ORI-vizsga nélkül szeretett volna működési engedélyt szerezni, „népszerűségét kihasználva”. „Dalos” azonban leginkább jó színben tüntette fel Nagy Ferót az állambiztonság operatív tisztje előtt, ide tartozik például, amikor 1983. szeptember 14-én arról beszélt tartótisztjének, hogy az István, a király című rockopera – amelyben mindketten szerepeltek – bemutatója után Nagy Feró úgy nyilatkozott neki, hogy „mennyire sajnálja a korábban komolytalan magatartásával elfecsérelt éveket. […] Az eltelt egy év alatt anyagilag többet keresett, mint a több éves Beatrice működése alatt. Véleménye szerint megéri komolyan dolgozni, mert annak anyagi és erkölcsi értékei vannak.”

„Dalos” 1985. július 22-én adott jelentésből az is kitűnik, hogy a kultúrpolitika igyekezett integrálni a maga rendszerébe az együttes nélkül maradt énekest: „Nagy Ferenc elmondta, hogy egyéves szerződést írt alá a KISZ KB Rock-színházához (sic!). Jelenleg Sándor Pál rendezésében a Hair című darabot próbálják, melynek ő az egyik főszereplője. Nagy Ferenc tagja a KISZ KB VIT-re utazó kulturális delegációjának. (Nagy Feró végül nem utazott ki a moszkvai VIT-re a Hair próbáira hivatkozva, ugyanakkor nem lett a Rock Színház tagja sem – szerk.) Örömmel újságolta, hogy a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat megjelenteti a Hamlet zenésített változatát, melynek címadó dalát ő énekli. […] Nagy Ferenc nemrég egy Trabant gépkocsit vásárolt. Anyagilag jó körülmények között él.” A tartótiszt megállapította, hogy „Nagy Ferenc magatartásában pozitív változás állt be. Azokkal a személyekkel, akik korábban őt felhasználták elképzeléseik kivitelezéséhez, a kapcsolatot megszakította. Azzal, hogy a KISZ KB színházának lett tagja, a művész világban komoly elismerést vívott ki magának”. Tehát az egykori fekete bárány, „a nemzet csótánya” a tartótiszt szerint csak rossz társaságba keveredett, nem ő volt a hangadó, és a baráti kör megváltoztatása az ő egzisztenciáját is javította, miáltal tevékenysége is mind jobban beleillett a pártállami kultúrpolitikai koncepcióba. Végül ugyanebben a dokumentumban javaslatot tettek az énekes állambiztonsági kutató-nyilvántartásból való törlésére. (Nagy Feró közlése szerint eredetileg a „Nem nemzet csótánya” feliratú pólóban jelent meg az 1980-as fekete bárányok koncerten az óbudai Hajógyári-szigeten. Mivel az első „nem” felirat nem látszott jól, ezért csak a „nemzet csótánya” elnevezés ragadt rajta az előadóművészen.)

hemzsegő Ügynökök

A „botránybandákról” állambiztonsági jelentések garmadája született, egyebek mellett beszámoltak a Hajógyári-szigeten adott koncert második felvonásáról, az 1980. augusztus 26-án Körmenden ugyanabban a felállásban megismételt zenei megmozdulásról is. Ezekről a zenekarokról jelentést adott még – a teljesség igénye nélkül – több, a könnyűzenei életben közismert vagy második vonalbeli muzsikus, illetve lemezlovas, valamint szakiskolai tanuló (!) is, mások mellett fedőnevükön: „Albert”, „Dejkó”, „Dobos”, „Forgó”, „Futó”, „Gyapjas”, „Huszti László”, „Jenei”, „Király”, „Lakatos”, „Madarász”, „Papp Ferenc”, „Rigai András”, „Sakál”, „Solymosi”, „Vizi József” és „Zefir”. Számosságuk is jelzi, hogy a hatalomnak egyáltalán nem volt mindegy, hogy ezek a zenekarok milyen és mekkora befolyással bírtak rajongótáborukra, a fekete bárányok zenekarai ugyanakkor nem csak az állambiztonság, hanem a párt- és az állami vezetés, valamint a közigazgatás különböző szervei érdeklődésének is középpontjában álltak. Azok a pártállami intézkedések pedig, amelyek ma már a történelem lapjaira tartoznak, akkor emberi sorsok jobbra vagy rosszabbra fordulását jelentették, s emiatt kell megőrizni ezek emlékezetét.