Negyven éve bégettek együtt a fekete bárányok II.

A populáris zene képviselőinek tevékenysége, tömeghatása a Belügyminisztérium III. Főcsoportfőnökségének 1962-es megalakulása óta az állambiztonság fókuszában állt, de persze már ezelőtt is születtek róluk jelentések. Különösen igaz ez a hetvenes évek második felének és a nyolcvanas évek elejének legnépszerűbb „botránybandáira”, a Beatricére, a Hobo Blues Bandre (HBB) és a P. Mobilra.

Fekete bárányok – P. Mobil

Nagy Feró és a Trabantja

Ez a titkos megbízott rendszeresen jelentett Nagy Feróról is, tevékenysége azonban lényegében éppen arra az időszakra esik, amikor már és amikor még nem létezett a Beatrice. Egyebek mellett jelentett egy 1982-ben Miskolcra tervezett rockfesztiválról (amit aztán 1983-ban rendeztek meg – szerk.), ahová Nagy Ferót a Csiga-Biga nevű zenekarával hívták meg, és tartottak a rendezők a rendbontástól. Ugyancsak kitért az 1982-ben újonnan alakuló Bikini zenekarra, ami már csak azért is pikáns szituáció volt, mert éppen az ügynök előző zenekarának, a Dinamitnak a tagjaival jött létre ez a formáció. Jelentett 1984. szeptember 27-én arról is, hogy Hajnal Gábor, az Ifjúsági Rendező Iroda munkatársa rocktörténeti előadásának vendége Nagy Feró, az egykori Beatrice vezetője volt. Beszámolt továbbá Nagy Feró további karrierjéről is, arról, hogy kilépett a Bikini zenekarból és megalapította a Bicikli nevű csapatot, és még – nem túl jóindulatúan – arra is kitért, hogy Nagy Feró ORI-vizsga nélkül szeretett volna működési engedélyt szerezni, „népszerűségét kihasználva”. „Dalos” azonban leginkább jó színben tüntette fel Nagy Ferót az állambiztonság operatív tisztje előtt, ide tartozik például, amikor 1983. szeptember 14-én arról beszélt tartótisztjének, hogy az István, a király című rockopera – amelyben mindketten szerepeltek – bemutatója után Nagy Feró úgy nyilatkozott neki, hogy „mennyire sajnálja a korábban komolytalan magatartásával elfecsérelt éveket. […] Az eltelt egy év alatt anyagilag többet keresett, mint a több éves Beatrice működése alatt. Véleménye szerint megéri komolyan dolgozni, mert annak anyagi és erkölcsi értékei vannak.”

„Dalos” 1985. július 22-én adott jelentésből az is kitűnik, hogy a kultúrpolitika igyekezett integrálni a maga rendszerébe az együttes nélkül maradt énekest: „Nagy Ferenc elmondta, hogy egyéves szerződést írt alá a KISZ KB Rock-színházához (sic!). Jelenleg Sándor Pál rendezésében a Hair című darabot próbálják, melynek ő az egyik főszereplője. Nagy Ferenc tagja a KISZ KB VIT-re utazó kulturális delegációjának. (Nagy Feró végül nem utazott ki a moszkvai VIT-re a Hair próbáira hivatkozva, ugyanakkor nem lett a Rock Színház tagja sem – szerk.) Örömmel újságolta, hogy a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat megjelenteti a Hamlet zenésített változatát, melynek címadó dalát ő énekli. […] Nagy Ferenc nemrég egy Trabant gépkocsit vásárolt. Anyagilag jó körülmények között él.” A tartótiszt megállapította, hogy „Nagy Ferenc magatartásában pozitív változás állt be. Azokkal a személyekkel, akik korábban őt felhasználták elképzeléseik kivitelezéséhez, a kapcsolatot megszakította. Azzal, hogy a KISZ KB színházának lett tagja, a művész világban komoly elismerést vívott ki magának”. Tehát az egykori fekete bárány, „a nemzet csótánya” a tartótiszt szerint csak rossz társaságba keveredett, nem ő volt a hangadó, és a baráti kör megváltoztatása az ő egzisztenciáját is javította, miáltal tevékenysége is mind jobban beleillett a pártállami kultúrpolitikai koncepcióba. Végül ugyanebben a dokumentumban javaslatot tettek az énekes állambiztonsági kutató-nyilvántartásból való törlésére. (Nagy Feró közlése szerint eredetileg a „Nem nemzet csótánya” feliratú pólóban jelent meg az 1980-as fekete bárányok koncerten az óbudai Hajógyári-szigeten. Mivel az első „nem” felirat nem látszott jól, ezért csak a „nemzet csótánya” elnevezés ragadt rajta az előadóművészen.)

hemzsegő Ügynökök

A „botránybandákról” állambiztonsági jelentések garmadája született, egyebek mellett beszámoltak a Hajógyári-szigeten adott koncert második felvonásáról, az 1980. augusztus 26-án Körmenden ugyanabban a felállásban megismételt zenei megmozdulásról is. Ezekről a zenekarokról jelentést adott még – a teljesség igénye nélkül – több, a könnyűzenei életben közismert vagy második vonalbeli muzsikus, illetve lemezlovas, valamint szakiskolai tanuló (!) is, mások mellett fedőnevükön: „Albert”, „Dejkó”, „Dobos”, „Forgó”, „Futó”, „Gyapjas”, „Huszti László”, „Jenei”, „Király”, „Lakatos”, „Madarász”, „Papp Ferenc”, „Rigai András”, „Sakál”, „Solymosi”, „Vizi József” és „Zefir”. Számosságuk is jelzi, hogy a hatalomnak egyáltalán nem volt mindegy, hogy ezek a zenekarok milyen és mekkora befolyással bírtak rajongótáborukra, a fekete bárányok zenekarai ugyanakkor nem csak az állambiztonság, hanem a párt- és az állami vezetés, valamint a közigazgatás különböző szervei érdeklődésének is középpontjában álltak. Azok a pártállami intézkedések pedig, amelyek ma már a történelem lapjaira tartoznak, akkor emberi sorsok jobbra vagy rosszabbra fordulását jelentették, s emiatt kell megőrizni ezek emlékezetét.