A kiút: megtalálni a rosszban a jót

Adós-e a magyar irodalom Trianon feldolgozásával, egyáltalán mennyiben határozza meg a nemzeti emlékezetet az irodalom? Ezeket a kérdéseket boncolgatta a balatonfüredi Quasimodo nemzetközi költőtalálkozó kerekasztal-beszélgetése, amely a Trianon 100 emlékév köré rendeződött.

A beszélgetést Szőcs Géza (középen) vezette Fotó: A szerző felvétele

Igazi kultúrdömpinggel érkezett el az ősz Balatonfüredre: a Veszprém–Balaton-filmpiknik debütálását a már hagyományossá vált költészeti találkozó követte, ezúttal meghosszabbított formában, négy napon keresztül irodalommal, színházzal és zenével töltekezhettek a látogatók. A tervek szerint a Hamvas-napok sem maradnak el, a karantén miatt lefújt találkozóra novemberben kerülhet sor. A Vaszary Galéria a kortársak legjobb alkotásaiból válogatott Top 10 kiállításának pedig január elejéig tart nyitva.

A galéria kertjében – a járványra tekintettel – szabadtéren zajlottak a Quasimodo nemzetközi költőtalálkozó programjai a hétvégén, az időjárás pedig nem hagyta cserben a szervezőket. Trianon 100. évfordulójának emlékére a Veszprémi Petőfi Színház egyszerre megrázó és felemelő előadását láthattuk Békediktátum 100 címmel Oberfrank Pál érdemes művész rendezésében, majd kerekasztal-beszélgetés kezdődött a Veszprém–Balaton 2023 dialógussorozatának részeként.

A beszélgetést Szőcs Géza Kossuth-díjas költő vezette, vendégei voltak: Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Szkárosi Endre költő, Gyurgyák János történész és Elek Tibor irodalomtörténész, a Bárka folyóirat főszerkesztője.

A beszélgetést Szőcs Géza (középen) vezette
Fotó: A szerző felvétele

A kerekasztal-beszélgetés elején Szőcs arra mutatott rá, hogy Szigetvár, Eger vagy Trója ostroma azért él oly élesen az emlékezetünkben, mert volt Zrínyi, Gárdonyi és Homérosz, aki az irodalom nyelvén megörökítette a történteket az utókornak. Vajon mire emlékeznénk 1848–49-ből, ha nincs Petőfi Sándor vagy Jókai Mór? Elvárhatjuk-e, hogy Trianont, ezt a jelenünket és jövőnket meghatározó tragikus történelmi színfoltot a maga horderejének megfelelően íróink, költőink vezessék a nemzet tudatába?

Szkárosi Endre szerint a XX. század közepéig az emberiség kulturális emlékezetének meghatározója az irodalom. A kérdés az, hogy Trianon és az odavezető út bármely fázisa alkalmas-e arra, hogy tiszta hőstörténetként jelenjen meg. Tartalmazott-e Magyarország számára az I. vagy a II. világháború patetikus részletet?

Hatalmas hiányt görgetünk magunk előtt Demeter Szilárd szerint azzal, hogy nem „meséltük el” egymásnak azokat a történeteket, amelyek Trianon után történtek meg. Mint mondta, természetes gesztusnak tartja, hogy az 1920–2020 közötti időszak antológiájának elkészítésére felkérte Gyurgyák János történészt. „A trianoni tragédia, nemcsak az elmúlt 100 évünket, de a következő száz évet is meghatározza” – hangsúlyozta Demeter.

Az antológia szerkesztője, Gyurgyák János szerint a magyar költők és a történészek vetették papírra Trianon emlékezetét, novella és epikus műfajok kevéssé születtek ebben a tárgyban. Két alapkérdés vetődik fel a témában: mi történt és mit kezdjünk a történtekkel? Történészként ezekre elég negatív válaszokat tud adni: ami történt ugyanis, az Mohácstól eredeztethető és a három részre szakadt Magyarország időszaka, megalkuvása is benne van. Volt egy nagy korszakunk, a reformkor, ami pedig utána következik, az katasztrófák sorozata. A művészet tud valamit kezdeni Trianonnal, ha van bátorság és mellé tehetség – fogalmazott. Kitért arra is, hogy vért kellett izzadni ahhoz, hogy a Trianon 100 antológiakötetet elkészítse, hiszen ma Magyarországon két értelmiségi réteg létezik, akik sajnos nem fognak egyetérteni. „Előkészítettem egy kötetet, amelyben a szélsőjobboldali szerzőktől a szélsőbalosokig mindenki szerepel, majd sorban elkezdtek kiállni egymás mellől ezek az emberek, mondván, hogy nem tűnhetnek fel egy kötetben. Pedig az 1848–49-es forradalom és szabadságharc, Trianon kérdésében és 1956 megítélésében az álláspontoknak közeledni kellene”– tette hozzá.

A megosztott értelmiségről szólva Szőcs Géza elmondta, több európai nemzet él megosztottan, elég, ha a belga flamand–vallon nézetkülönbségre gondolunk, amellyel mégis remekül együtt tudnak élni a belgák. „A megosztottság boncolgatásában a honfoglalásig kerültem vissza: elmondható, hogy hétféle magyar van. Az a fontos, hogy valamilyen képlet mentén képesek legyünk együtt élni, elviselni és elfogadni egymás álláspontját. A Trianon-élmény számomra három részből áll: ami addig történt, ami azóta történik és maga a Trianoni diktátum. A líra, mint gyors reagálású műfaj komolyabb termést hozott irodalmunkban: számomra Dsida Jenő Psalmus Hungaricusa, egyfajta Trianon-olvasat. Amire azonban nem adtak választ íróink-költőink, hogy mi is vezetett Trianonhoz?”

Elek Tibor irodalomtörténész úgy véli, hogy Trianon után a leszakadt területek „külön sorsa” más-más irodalmat hozott és a két világháború közötti időszakban jól teljesített az irodalom, amely választ próbált találni a feldolgozhatatlan élmények sorozatára. – Negyven évig nem lehetett beszélni Trianonról és az elmúlt harminc esztendő is igen viszontagságos volt ebben a tekintetben. Azt kel látni, hogy a szépírói és az esszéirodalom is megemlékezett a tragédiáról. Az évforduló mentén pedig sorra születtek drámák: Hunyadi Sándor Feketeszárú cseresznye vagy Hubay Miklós Elnémulás című drámája idetartozik. de beszélgetéseinkből tudom, hogy a kortárs Térey János maga is készült drámát írni Trianonra válaszul – mondta Elek Tibor.

A beszélgetés végén Szkárosi Endre summázata ragadott meg, aki mintegy zárszóként úgy fogalmazott, az írók feladata lesz az is, hogy megtalálják-e a rosszban a jót, mert ez lehet a kiút a jelenlegi feldolgozatlanságból. A magyar irodalom világirodalmi tényező, jó eszköze lehet ennek az útnak.