Míg az emberek nagy része idén tavasszal az új helyzettől – amely sok szempontból semmihez nem volt hasonlítható abból, amiben addig élt – dermedten ült a karanténban, és jobb híján darvadozott, az egyetemi tanár, irodalomtörténész H. Nagy Péter – akinek többek között a popkultúra a szakterülete – az első perctől kezdve éberen figyelt, minden történést „gyűjtött”, és azonmód reagált Karanténkultúra és járványvilág című könyvében a mindennapok mérsékelt mozgással járó, elsősorban intellektuális vagy virtuális síkon rezgő eseményeire.
Tette mindezt nem akárhogyan: rendszerbe rendezve és rendszerben szemlélve mindazt, ami történt, könnyű kézzel helyezve egymás mellé első ránézésre össze nem illő jelenségeket, és elegánsan megmutatva a kapcsolódási pontokat és összefüggéseket – így, mire a világ kezdett felocsúdni a sokkból (és éppen csorog bele a második, még ijesztőbb és jelentősebb méretű hullámba), már meg is jelent az erről szóló könyve.
A két nagy fejezetre osztott kötet (Bekezdések egy karanténkultúráról szóló monográfiából 1–40, illetve Kulturális járványtan 1–12) szövegeit a szerző előszava szerint bármilyen sorrendben lehet olvasni: „minden érdeklődő haladjon a maga által választott útvonalon, a hálózatosságnak működnie kellene. Elvileg úgy, mintha szótárregényt vagy dobozregényt lapozgatnánk.” És erre bőven lehetőséget is adnak a szövegek, különösen mert több helyen első közölt írásokról lévén szó, a referenciális utalások (itt azért megdöbben az olvasó, mert sosem látta még ennyire pöpecül és ilyen mennyiségben összeszedve a járvánnyal – és a korábbi járványokkal – foglalkozó szak-, szép- és filmirodalmat) halmazai többször is megjelennek, más-más fénytörésbe kerülnek, és mindebből intellektuális öröm és frissen szerzett tudás származik.
Külön öröm az a könnyedség, látszólag csak odafirkantott lazaság, amellyel a szerző olykor (szerencsére gyakran) él – mintha jóféle novellákat olvasnánk, ahol az első látásra valami teljesen másról szóló mondat lassan beszivárog a főszövegbe, a történet részévé szervesül, és ez a folyamat hirtelen kitágítja az addig olvasottak nyomán megképződött univerzum határait és lehetőségeit. Ezek a váratlan „odaasszociálások” nem feltétlenül sajátjai a tudományos irodalomnak, de annál inkább jellemzik H. Nagy Péter munkáit, az értő olvasó megelégedésére – nem mellesleg ezek az esszék?, jegyzetek?, tanulmányok maguk is műalkotássá, már-már primér irodalommá válnak általuk: „Japánban például Albert Camus A pestis című regénye vezette az eladási listákat. Hát igen, a rémálmok általában hűtlenek a megálmodóikhoz. Vad vírusok.”
