Karanténkultúra és járványvilág – szakértelem és humor

Mintha jóféle novellákat olvasnánk H. Nagy Péter könyvében és külön figyelmet érdemel a finom, áthallásos humor.

Míg az emberek nagy része idén tavasszal az új helyzettől – amely sok szempontból semmihez nem volt hasonlítható abból, amiben addig élt – dermedten ült a karanténban, és jobb híján darvadozott, az egyetemi tanár, irodalomtörténész H. Nagy Péter – akinek többek között a popkultúra a szakterülete – az első perctől kezdve éberen figyelt, minden történést „gyűjtött”, és azonmód reagált Karanténkultúra és járványvilág című könyvében a mindennapok mérsékelt mozgással járó, elsősorban intellektuális vagy virtuális síkon rezgő eseményeire.

Tette mindezt nem akárhogyan: rendszerbe rendezve és rendszerben szemlélve mindazt, ami történt, könnyű kézzel helyezve egymás mellé első ránézésre össze nem illő jelenségeket, és elegánsan megmutatva a kapcsolódási pontokat és összefüggéseket – így, mire a világ kezdett felocsúdni a sokkból (és éppen csorog bele a második, még ijesztőbb és jelentősebb méretű hullámba), már meg is jelent az erről szóló könyve.

A két nagy fejezetre osztott kötet (Bekezdések egy karanténkultúráról szóló monográfiából 1–40, illetve Kulturális járványtan 1–12) szövegeit a szerző előszava szerint bármilyen sorrendben lehet olvasni: „minden érdeklődő haladjon a maga által választott útvonalon, a hálózatosságnak működnie kellene. Elvileg úgy, mintha szótárregényt vagy dobozregényt lapozgatnánk.” És erre bőven lehetőséget is adnak a szövegek, különösen mert több helyen első közölt írásokról lévén szó, a referenciális utalások (itt azért megdöbben az olvasó, mert sosem látta még ennyire pöpecül és ilyen mennyiségben összeszedve a járvánnyal – és a korábbi járványokkal – foglalkozó szak-, szép- és filmirodalmat) halmazai többször is megjelennek, más-más fénytörésbe kerülnek, és mindebből intellektuális öröm és frissen szerzett tudás származik.

Külön öröm az a könnyedség, látszólag csak odafirkantott lazaság, amellyel a szerző olykor (szerencsére gyakran) él – mintha jóféle novellákat olvasnánk, ahol az első látásra valami teljesen másról szóló mondat lassan beszivárog a főszövegbe, a történet részévé szervesül, és ez a folyamat hirtelen kitágítja az addig olvasottak nyomán megképződött univerzum határait és lehetőségeit. Ezek a váratlan „odaasszociálások” nem feltétlenül sajátjai a tudományos irodalomnak, de annál inkább jellemzik H. Nagy Péter munkáit, az értő olvasó megelégedésére – nem mellesleg ezek az esszék?, jegyzetek?, tanulmányok maguk is műalkotássá, már-már primér irodalommá válnak általuk: „Japánban például Albert Camus A pestis című regénye vezette az eladási listákat. Hát igen, a rémálmok általában hűtlenek a megálmodóikhoz. Vad vírusok.”

Külön figyelmet érdemel a finom, áthallásos humor: „Ez szintén jó példa arra, hogy a spekulatív fikció hogyan hasznosítja a biológiai vagy technológiai jelenségeket az epidemiológiai gondolkodással többféle kapcsolatot is fenntartva, és akkor még nem is melítettük a járvány-szcenáriókat a vámpírirodalomban és a horrorban, vagy az olyan evidens példákat, mint Michael Chrichton Az Androméda-törzs, Connie Willis Ítélet Könyve, Nick Cutter Mélység, Stephen King Végítélet, Robin Cook Járvány, Laurell K. Hamilton Ragály Vagy Joe Hill Spóra című regényei. Vagyis ha epidemiológiai szempontból vetünk egy pillantást a populáris irodalomra, az említett kategóriák újabb és újabb virulens variációival találkozhatunk.”

Számomra a Karanténkultúra és járványvilág második ciklusának írásai (ezek egytől egyig tanulmányok) az igazán érdekesek, mert ott kinyílik a látószög, és míg az első részben könnyen a múlt homályába vesző „karanténkulturális” jelenségekről ír a szerző – kíváncsi vagyok, elavul(hat)-e ez a könyv, el tud-e avulni; szerintem nem: sőt, nemcsak emlék és lenyomat egy sokkolóan újszerű jelenségről, hanem afféle felkészülési kézikönyvvé is válik, válhat újabb járványidőszakokra nézvést –, addig a második rész a tudományos alaposság igényével fordul tárgya – tárgyai: a (pop)kulturális térben szétszóródva legelésző, mérhető és mérni való jelenségek és alkotások – felé. Értékelő és elemző jellegén túl az is érdeme ennek a résznek, hogy afféle katalógusként funkcionál: melyek azok a filmek, regények, amelyeket feltétlenül érdemes megnézni, elolvasni ezzel a mindannyiunk életét nagy történetként meghatározó korszakkal?, időszakkal?, járvánnyal kapcsolatban.

H. Nagy Péter: Karanténkultúra és járványvilág. Feljegyzések a korona idején. Prae Kiadó, Budapest, 2020.