„... drámai, tragikus, az élethelyzetekben összecsap, perlekedik a különböző vágy, érdek, és létfelfogás. […] Az értékes dallamokon túl ez a mindennapi élet fölötti magas lebegés is oka annak, hogy a magyar népballada talán a népköltészet csúcsa. […] Csak akkor éneklik, amikor nem alkalmasak az önkifejezésre a szavak és nem lehet hallgatagon maradni sem. Bár nem hallatszik ki a kiszáradt torok, a harapdáló bűntudat és az áldozat felvállalása, mégis személyesen érint, emlékeztet, karcot hagy a lelken.” Écsi Gyöngyi ritka kiváló kísérőszövegét idéztem a Virágom, véled elmegyek című, Kátai Zoltánnal közös, friss lemezükről. A felvidéki lelkész, teológus, népművelő, énekes és jól ismert énekmondónk együtt énekel középkori eredetű, zoboralján gyűjtött magyar népballadákat. Akad sokak által, zeneiskolában vagy átlagos énekórán hallott dal is, mint az egyetlen vígballada, a Házasuló királyfi (közismertebben Egyszer egy királyfi), vagy a Falba épített feleség. De ezek sem úgy szólnak, mint kötelező tananyag, az ismeretlenebbek – mint A csudahalott, A szeretet próbája vagy a Vétessék ki szóló szívem – meg pláne nem. Az idők legmélyéről szólnak ezek, olyan érzelmi-kultúrtörténeti rétegekből, amelyeknek a ma gyártott zenék-zenészek többsége soha a közelébe sem kerül.
Elsősorban az érdekelt, hogy mit találunk ezekben a mai embertől látszólag nagyon távol álló balladákban. – A ballada különleges műfaj, nem lehet csoportosan énekelni, nem a szórakoztatásról szól – kezdte magyarázni Écsi Gyöngyi. – A nép megőrzött egyfajta történelem előtti, kollektív emlékezetet, transzcendentális emlékezetet – Guénon legalábbis így hívja. Nagyon mélyről feltörő jajszót hallunk – nem csupán a személyes fájdalom tör föl, hanem mintha a nő – a legtöbb ballada nőkről szól – teremtés könyvéig visszamenő fájdalmával (Évának fájdalommal kell szülni) szembesülnénk. Az énekesek nem előadják a balladát, hogy a duhajkodást vagy bánatűzést szolgálják, hanem hátravetik fejüket, fölvesznek egy mozdulatlan testtartást, és az ember legbelső valójából hívnak elő hangokat. Ezért van kevés ballada, amit nagyközönségnek elő lehet adni – fejtette ki az alkotó. Következő kérdésem arra vonatkozott, hogy évköri ünnepekkor, vagy milyen alkalmakkor énekelték a balladákat.