Elteltek az évek, sokáig nem vettem kézbe a könyvet, és ha néha eszembe jutott, arra gondoltam, már öreg vagyok hozzá. Azért a filmet megnéztem, a varázs és a misztikum, amelyik ezt a világot az elképzeléseimben övezte, nem csökkent, még akkor sem, mikor rájöttem arra, amivel sokáig nem törődtem: nem az eredeti könyveket olvastam anno, hanem Réz Ádámnak és Szinnai Tivadarnak az ún. „ifjúság számára átdolgozott” szövegváltozatait. És bár az ilyen átdolgozásdi nem a kedvencem egyebekben, itt nem találtam kivetnivalót benne. Azért persze elolvastam Gy. Horváth László fordításában is a teljes Az utolsó mohikánt, és nagyon szerettem azt is (és írtam is róla).
A Manó Könyvek Régi kedvencek sorozatában (amelynek például a csodálatos Csipikét is köszönhetjük), most újra megjelent a Nagy indiánkönyv, ezért nagyon megdobbant a szívem: nekem ugyanis csak külön kötetekben volt meg eddig az öt könyv, és mindig csak vágyakoztam a vaskos, teljes gyűjteményes kötetre. Hát most megvan. Annak álcázom majd az újraolvasását, hogy a fiamnak kell felolvasnom. Jó kaland lesz.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!