Magyar gulág – Táborvilág Magyarországon, 1945–1953

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) Magyar gulág – Táborvilág Magyarországon 1945–1953 címmel indított honlapot abból a célból, hogy ezzel is tisztelegjenek a hetven éve létesített recski kényszermunkatábor, valamint a kelet-magyarországi munkatáborok, az úgynevezett zárt táborok áldozatainak emléke előtt. Egy olyan digitális gyűjtemény létrehozásáról van szó, amely a korszerű ismeretterjesztés eszközeinek felhasználásával méltó módon emlékezik meg a XX. századi magyar történelem egyik legtragikusabb korszakáról.

Magyar Nemzet
2020. 11. 28. 12:51
A borsósi zárt táborba hurcoltaknak emléket állító, 2003-ban felavatott kopjafa Fotó: Arady-Beöthy Péter
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szervezők arra törekszenek, hogy a verseny során a lexikális tudás tesztelésén túl a diákok kreativitását is igénybe vegyék. Feladataikkal fejleszteni kívánják a vetélkedőn induló diákok kompetenciáit, főként az információszerzés és -feldolgozás terén. Bíznak benne, hogy ily módon a résztvevők sikeres érettségi felkészüléséhez vagy akár eredményes felsőoktatásbeli tanulmányaihoz is hozzájárulhatnak: nem titkolt céljuk, hogy a verseny segítségével megismertessék és vonzó pályaválasztási lehetőségként mutassák be a tudományos kutatómunkát. Szeretnék, ha a vetélkedőn részt vevő diákok az elért eredménytől függetlenül kedvet kapnának a magyar történelem és az őket körülvevő közösség múltjának megismeréséhez, tanulmányozásához.

A borsósi zárt táborba hurcoltaknak emléket állító, 2003-ban felavatott kopjafa
Fotó: Arady-Beöthy Péter

A verseny megtervezése során komoly hangsúlyt helyeztek a regionális különbségekből fakadó hátrányok kiküszöbölésére. Ennek érdekében a megemlékezéssorozathoz kapcsolódó honlapon biztosítják a felkészüléshez szükséges speciális ismeretanyagot, a projektfeladatokat pedig úgy határozzák meg, hogy – lakóhelyük közművelődési infrastruktúrájától függetlenül – a versenyzőknek lehetőség szerint egyenlő kutatási feltételeik legyenek. Kifejezetten bátorítják a résztvevőket arra, hogy a projektfeladatok elkészítésekor kutassák fel saját szűkebb pátriájuk múltját: fontos, hogy tudják, ezzel a tudományos történetírás ismeretanyagát is gyarapítani fogják.

A verseny résztvevői

A versenyen – iskolatípustól függetlenül – valamennyi magyarországi középiskola 11. és 12. évfolyamon tanuló diákjai részt vehetnek. A vetélkedőn kettő–négy főből álló csapatok indulhatnak el.

Nevezés és a verseny lebonyolítása

A versenyen való részvétel díjmentes. A jelentkezésre 2020. november 26-tól a Magyar gulág honlap Tanulmányi verseny menüpontjában nyílik lehetőség, ahol további részletek is megtalálhatók.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.