„A gép forog, az alkotó pihen”

Madách Imre művét választotta az Irodalmi Magazin magas minőségű, aprólékos és teljességre törekvő vizsgálata tárgyává.

Madách Imre Forrás: Wikipédia

Ha van valaki, akinek a személyében és művészetének nagyságában és egyetemességében mindenki egyetért (persze nem volt ez mindig így, a relativizálástól az ócsárlásig minden poklot megjárt az életmű recepciója), akkor az Madách Imre és főműve, Az ember tragédiája. Kifinomult ínyenceknek, vásott ínyű műélvezőknek is örömöt szerez minden sora, és persze sokan tudják, hogy az érdem közös Arany Jánoséval, aki például a következő ikonikus sorokat igazította véglegesre: „Be van fejezve a nagy mű, igen. / A gép forog, az alkotó pihen. / Év-milliókig eljár tengelyén, / Míg egy kerékfogát ujítni kell.” (Az eredeti verzió így hangzott: „Be van fejezve a nagy mű, igen. / S úgy össze vág minden, hogy azt hiszem / Év-milliókig szépen el forog / Míg egy kerékfogát ujítni kell”, de Arany Jánosnak nem tetszett ez a verzió, mint azt Török Lajos írásából megtudjuk: „Aranynak a madáchi változat nem tetszett, ugyanis – ahogy arról neki írott levelében beszámol – az Úr itt önelégültnek és komikusnak tűnik. Miféle Teremtő ő – kérdezhetnénk –, ha az általa teremtettek időtállóságában maga is csak hinni képes? Arany blaszfémiának érzékelhette a kérdéses részt, ezért megváltoztatta: első személyű vallomásból személytelen kinyilatkoztatássá transzformálta.”)

Madách Imre
Fotó: Wikipédia

Nem is lehetett volna tehát szerencsésebb az Irodalmi Magazin választása, mint ami volt: Madách Imre művét választotta a folyóirattól megszokott magas minőségű, aprólékos és teljességre törekvő vizsgálata tárgyává: mert bár konszenzus van immár a mű jelentőségét illetően, a részletekben – stílusosan: – megannyi ördög lakozik. (Itt szeretném felhívni a figyelmet a kiadvány borítójára és címlapjára, amelyik a maga minimalizmusában az egyik legerősebb borítókép, amelyet valaha láttam!) Érdekes, tanulságos és fontos beszélgetések érdekes, tanulságos és fontos megállapításokkal olvashatók az aktuális számban, és elemző írások (idézek a Kondor Péter János főszerkesztő által írt előszóból) „többek között a Tragédia műfajáról, történelemszemléletéről, filozófiájáról, teológiájáról, mediális átváltozásairól, illetve illusztrációtörténetéről, valamint fordításairól és világirodalmi recepciójáról”.

Számomra szerkesztőként az egyik legérdekesebb kérdés továbbra is Arany János szerepe a Tragédia történetében: „A Madách-filológia – írja Balogh Csaba – örök kérdése, hogy milyen mértékű és mélységű volt Arany János korrekciója. A Tragédia kritikai kiadásának mérlege szerint Arany a négyezer-egyszáztizenhét soros drámai költeményen ötezer-hétszáztizennyolc javítást ejtett, ezek közel háromnegyedében a helyesírást pontosította, huszonhárom százalékban pedig a kiadás szerkesztését segítette. Csupán a fennmaradó három százalék korlátozódik a stílusra, a szókincsre, és mindössze négy olyan, Aranytól származó sor látható Az ember tragédiájának szövegében, amelynek nincs közvetlen tartalmi előzménye.”

Az Irodalmi Magazin Madách- számának borítója
Fotó: Magyar Napló

Balogh Csaba azt is számbaveszi, milyen okokat találtak a kutatók és érdeklődők az évek során arra, hogy Arany a maga súlyával és tekintélyével miért foglalkozott ilyen szinte Madáchcsal, miért állt ki mellette az ismert mértékben: „A válaszok három fő csoportba sorolhatók. A géniusz Arany rögvest meglátta a Tragédia koncepciójának és kompozíciójának nagyszerűségét. A jámbor Arany megérezte, hogy kivételes műre talált, de aligha értette. Végül: a rafinált Arany azért vette szárnyai alá Madáchot, mert szövegjavításaival a saját ízlésére, világképére formálhatta a jó irodalmi nyersanyagnak bizonyuló Tragédiát, és biztos irodalmi közönségsikerrel öregbíthette a Kisfaludy Társaság hírnevét – magyar Goethét adva ezzel a magyar Olimposznak.”

De végső soron csupán a filológusok számára fontos Arany szerepe – a (köz)olvasót maga a mű érdekli, illetve újabban divat a magánélet vizsgálata is. Pedig, mint Andor Csaba mondja: „A Tragédia megértéséhez nem szükséges semmiféle életrajzi előismeret. Épp ez a lényeg, ez a tartós siker titka! Az olvasónak (vagy a nézőnek) semmit se kell tudnia arról, hogy ki a mű szerzője, melyik földrészen és mikor élt, mert enélkül is érthető és befogadható a mű. Persze az életrajznak és a korszaknak az ismerete mélyebb megértést és befogadást tesz lehetővé. Aki az angol történelmet ismeri, annak kétségkívül többletélményt jelentenek Shakespeare királydrámái, de annak se fölösleges elolvasnia vagy megnéznie őket, aki nem rendelkezik ilyen háttértudással. A nagy alkotók szerelmi élete iránt mindig is érdeklődtek a kutatók és az olvasók, aminek sokszor az az oka, hogy ők maguk is nagy jelentőséget tulajdonítottak neki.”

Mennyire csodálatos, hogy megérhettük azt, hogy a Tragédiát a maga zsenialitásában élvezhessük, mindeme súlyos teher nyűge nélkül; minden múlandóság lefoszlott immár róla, és ott tündököl a magyar irodalom csúcsán… és többek között ez a lapszám is segít megérteni, miért van ott, illetve segít elmélyíteni az eddigi ismereteinket.

Irodalmi Magazin. Az ember tragédiája. 2020/IV.