Hegedűs Imre János történetekbe helyezett emlékei

Velőig hatoló őszinteség – csak ez segíthetett a szerzőnek meggyógyulni, és segíthet az olvasónak megindulni, miközben a disszidensek eme kézikönyvét olvassa.

Nagy Koppány Zsolt
2020. 12. 15. 7:30
Koronás császári címer a Hofburgban. A papság jelentős része támogatta a szabadságot, de volt, aki inkább Ferenc Józsefet követte Fotó: MTI/Bizományosi–Jászai Csaba
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Millió példát tudnék hozni, de csak kettőt mutatok: „Nincs nagyobb káosz a teremtésben, mint amekkora a disszidálni készülők, a családok lelkében uralkodik. A szabadságvágy nem tudja betölteni, mert a bűntudat megfojtja. A lélek és a gondolat felívelését a becstelenség érzete kényszeríti bukórepülésbe. Nemzetiségi sorsból felelős értelmiségi számára a menekülés: aljasság, becstelenség. A turista számára izgalmas, érdekes a nagyvilág. A disszidálók számára érdektelen, idegen, ijesztő, félelmetes. A szellemi, a lelki napfogyatkozás borzalmát éltük meg.” Illetve: „A családom volt az a kis közösség, amelynek nyelvét naponta megfigyelhettem, amelyen a változás első jeleit észleltem. Három év után szó sem lehetett nálunk nyelvromlásról vagy makaróninyelvről, s a germanizmusokat is gyilkoltuk irgalmatlanul. Egészen más, sokkal fájdalmasabb folyamat indult meg: a szavak háttere, hátországa esett ki, az ősrégi szófordulatok, a szólások, a szállóigék költészete sorvadt el mindennapi beszédünkben. (…) Nem a nyelv változott. Mi változtunk meg. Józanok, szorgalmasak, fantáziátlanok lettünk, és elsősorban azt nem tudtuk már, mi célra vagyunk a világon. Mielőtt fikarcnyit is csorbult volna az anyanyelvünk, elveszítettük szellemi és erkölcsi integritásunkat. (…) Az osztrák társadalom sem gazdagodott áltaunk, nem tudtunk hozzáadni semmit, mert sem kultúrájának csúcsait nem voltunk képesek megmászni, sem a nemzettudat mélységeibe nem sikerült behatolni. Oda csak az jut el, aki itt született, vagy aki végleg feladta a saját eredetijét.”

Keserű, keresetlenül jól megkeresett szavak, és velőig hatoló őszinteség – csak ez segíthetett a szerzőnek meggyógyulni, és segíthet az olvasónak megindulni, miközben a disszidensek eme kézikönyvét olvassa.

Hegedűs Imre János: Állóképek. Önéletrajzi regény. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2020.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.