Nem mehetünk el a vulgaritás forradalmi használata mellett sem. Az éles szemű olvasó felfigyelhet rá, hogy míg az első sorokban a „sz*r” szó még cenzúrázásra került, addig a „felb*sz” és a „lóf*szba” szavak az írás végén már a maguk hatásvadász erejével, kendőzetlenül csapnak az arcunkba. Hogy mindez az érzelmek alapvető kontrolljának kudarca, vagy a lexikális gyengeség bátor felvállalása-e a költő részéről (esetleg mindkettő?), arról csak találgathatunk.
A mű további fejtegetéséhez jó szórakozást kívánok – persze kizárólag saját felelősségre, hiszen egy ilyen (szinte) nem mindennapi iromány egyesekben heves ellenérzéseket is kelthet. Gondolok itt mindazokra, akik az egyes „unom”-okat követő részeket egészen más jelenségekkel és nevekkel töltenék ki.
A szerzőnek ezúton is szívesen a reklámért, tudom, hogy örül neki.
Elmondhatatlanul unom az ostoba Novák Katalint, a gerinctelen Szájer Józsefet, meg en bloc az egész tengermély sz*rt,...
Posted by Márton Simon on Tuesday, 15 December 2020
