Egy különös szobrászi életmű

Lezárult egy hosszú életút, 103 éves korában meghalt a jelenkori magyar szobrászat rangidős, haláláig aktív alkotója, Veszely Jelena szobrászművész.

Veszely Jelena Fotó: fotó: Szilvássy Annamária (a művésznő lánya)

2020. december 20-án lezárult egy hosszú életút, 103 éves korában meghalt a jelenkori magyar szobrászat rangidős, haláláig aktív alkotója, Veszely Jelena szobrászművész. A művésznő életrajzára, a pályaképét tükröztető adatsorra pillantva számos különös, rendhagyó mozzanatot regisztrálhatunk. Az életkor mellett kivételes jelentőségű jellemző, hogy tanulmányai során – a magyar szobrászatban egyedüliként – a zágrábi Képzőművészeti Akadémián Ivan Meštrović, a XX. század nagyszerű életművet teremtő mesterének tanítványa volt. És az sem ítélhető szokványos fordulatnak, hogy a képzőművészeti mellett a Zeneművészeti Akadémián is diplomát szerzett, majd néhány esztendős zágrábi és nagybányai alkotóperiódus után, 1948-tól Budapesten rendezte be műtermét, ahol férjével, a kitűnő festőművésszel, Szilvássy Pállal dolgozott együtt. A közelmúltban lepergett hét évtized alatt Veszely Jelena számos önálló és csoportos tárlaton mutatta be alkotásait, legutóbb 2015-ben, a Magyar Képzőművészeti Egyetem epreskerti kiállítótermében, majd 2019-ben Várpalotán vendégeskedtek munkái. Több monumentális kompozíciója – főként kőbe faragott és bronzba öntött, rézlemezbe domborított, díszítő jellegű szobor és portré – került megbízásra készített alkotásaként Budapest és vidéki városok – Komló, Ózd, Pécs, Eger, Miskolc, Balassagyarmat és más települések – köztereire. A sokoldalú művész az alapvetően figuraközpontú szobrászata mellett elhivatottan foglalkozott a festészet és a grafika ágazataiba sorolható munkák – elsősorban akvarellek és a legkülönfélébb technikákkal kivitelezett rajzok – megalkotásával, valamint olyan, teljesen egyéni műforma kimunkálása is művészi tevékenységéhez volt köthető, mint a „cérnagrafika”, amely a textilművészet és a rajz, a szövés és a varrás, valamint a rajzolás metódusának összekapcsolása, egyesítése révén megszülető síkművészeti alkotások különleges együtteseként kategorizálható.

Veszely Jelena élete végéig alkotott
Fotó: Szilvássy Annamária

Az oeuvre a művész síkhoz és térhez való, a szobrászi alkotótevékenység hosszú évtizedeit végigkísérő kettős vonzódását igazolja meggyőzően. A műfaji-formai-technikai sokrétűségen, összetettségen túlmenően a műcsoportok felfűződése azért is érdekes Veszely Jelena művészetében, mert az egyes műegyüttesek függetlenek egymástól: nincsenek átjárások, közvetlen kapcsolatok a rajzok és a kisplasztikák, a cérnagrafikák és az akvarellek, a domborművek és a portrék között. Az életmű legjelentősebb alkotásai – a monumentális kompozíciók mellett – a kisplasztikák, amelyek mintegy tájékozódási pontokat jelölnek meg egy gazdag, az emberi alakhoz, megjelenítéséhez, médiumához ragaszkodó, a klasszikus szobrászat eszményeinek szellemében a XX. század második felében kibontakozott munkássághoz. Így felfedezhetjük a kisplasztikák között a pályakezdés periódusának legfontosabb alkotásait, majd a később keletkezett, bronzból öntött, hol erőteljes mozgással, hol időtlenségbe transzponált mozdulatlansággal áthatott figurákat és figuraegyütteseket – amelyek jellegzetes vonása a gyengéden torzított, megnyújtott formák rendje –, és a művész által rézrajzoknak nevezett (a lemezfelületből alig-alig kiemelkedő körvonalakkal közrefogott motívumokkal alakított) rézdomborításokat, amelyek sorában az anya-gyermek kompozíciók, a meghajló női alak idézései, a modern Madonnák kompozíciói is fellelhetők.

Izgalmas formakapcsolatokat kibontakoztató, inkább megnyitott, mint zárt tömegeket alkotó, gyengéd expresszivitással áthatott, a klasszikus értékek által éltetett plasztikai világ, a tér dinamikus birtokbavétele, a tradicionális műfajok és műformák alkalmazása és ezek finom megújítása, sokirányú alkotói érdeklődés, egyéni látásmód – talán ezek lehetnének Veszely Jelena mindenkor emberközpontú, emóciókban dús művészetének markáns jellemzői, munkásságának művészettörténeti címszavai. A XX. századi magyar plasztikára visszapillantva Ferenczy Béni és Pátzay Pál munkásságával, műveivel állíthatók párhuzamba Veszely Jelena törekvései és munkái, de az is kikerülhetetlenül leszögezendő, hogy e művész alkotásainak a korszak egyik fő tendenciájához kapcsolódó expresszivitása az ugyancsak a figurativitás kereteit megtartó Somogyi József és Kerényi Jenő művészete által körvonalazódó áramlaténál lágyabb, visszafogottabb, bensőségesebb. Mindemellett fontos, az életművet meghatározó vonásra utal, hogy 1970-ben Frank János művészettörténész arról értekezett, hogy „Veszely Jelena témái: a figura, az anya gyermekkel örök motívuma és a család ember-csoportja. Nőies témák ezek minden bizonnyal, de frissítő ellentéte ennek a szobrász szinte férfias előadása, nyelvezete. A kompozíció problémái, az emocionális mozgás, az ellentétes mozdulatok izgatják őt elsősorban. Térben gondolkodik. A statika és a dinamika ellentétpárjának összefoglalása az egyik legfőbb törekvése. […] Nemigen beszélhetünk nála a művészpálya korszakairól. Nincs, nem is volt kifejezetten egyfajta stílusa. Kifejezése egy időszakban is többrétű.”

És most, az életmű lezárulásakor nyugtázhatjuk, hogy ezt a hagyományokat őrző, kereső-kutató attitűdöt, a szellemi-alkotói mozgékonyságot, a nem lanyhuló, széles körű érdeklődést Veszely Jelena – a régi és az újabb, a síkba transzponált és a térbe szervezett alkotásai szemléletesen bizonyítják ezt – haláláig magától értetődő természetességgel megőrizte. Most számunkra adott a feladat: emlékének, alkotásainak és művei mondandóinak megőrzése.