Ha az volna a kérdés, kik a kortárs norvég irodalom élvonalbeli képviselői, a magyar olvasók jó része a Harcom című önéletrajzi sorozatával rangot szerzett KOK (vagyis Karl Ove Knausgård) nevét vágná rá. A populárisabb műfajok kedvelői pedig Jo Nesbøt említenék, a pszichopatákat hajszoló, de a maga démonaival is rendre megküzdő zsaru, Harry Hole eseteit bemutató krimijei miatt. Ha viszont kimondottan a poézisről volna szó, talán a legmegrögzöttebb, legszenvedélyesebb versfogyasztók is széttárták volna a kezeiket – legalábbis eddig, mert a Versum-könyvek sorozatban nemrégiben megjelent Tor Ulven Türelem című kötete.
A szerző portréja – a kötetben szereplő utószó, valamint az interneten fellelhető, norvég és angol nyelvű anyagok alapján – így vázolható fel: erősen visszahúzódó természete miatt viszolygott a nyilvánosságtól, ezért ritkán mozdult ki az Oslo külvárosában álló családi házból, amelyben a szüleivel együtt lakott. A nyolcvanas éveket úgyszólván bezárkózva, modern remeteként töltötte a falak között.
Pályafutása során mindössze egyetlen interjút adott, és amikor 1993-ban elnyerte az egyik legfontosabb skandináv irodalmi díjat, mást küldött maga helyett, hogy olvassa fel az alkalomra írott beszédét. 1995. május 18-án – negyvenkettedik évében – öngyilkosságot követett el. (Szembeötlő, hogy tettét a május 17-i nemzeti ünnep, a Syttende Mai után vitte véghez. A norvégok ekkor arra emlékeznek, hogy eleik 1814-ben e napon fogadták el az alkotmányt.)
Ulven 1977-ben megjelent első kötetén még érződik a francia szürrealisták – elsősorban André Breton – hatása. A lírai munkásságának csúcsát jelentő – eredetileg ’87-ben napvilágot látott – Türelem (Det tålmodige) című kötetében azonban már összetéveszthetetlenül egyedi hangot üt meg. E terjedelmesnek éppen nem mondható – és immár magyarul is olvasható – versgyűjteménnyel vált a norvég irodalom megkerülhetetlen szerzőjévé, hivatkozási ponttá, az utána színre lépő, fiatalabb alkotók fontos inspirációs forrásává.
Ha líráját egyetlen szóval kellene jellemeznünk, azt mondhatnánk rá: enigmatikus. Versei általában rövidek és cím nélküliek. Erős képek, szokatlan képzettársítások jellemzik őket, régen letűnt korok archaikus, mitikus-misztikus hangulatát árasztják; az emberek és az állatok világa gyakran felcserélődik bennük, az épített környezet pusztulását, a civilizáció hanyatlását csak a természet életereje ellensúlyozza.
