Ezúttal például a példás családi élet álcája mögött megbúvó bűnöket, a vérségi összetartozás egyszerre megtagadhatatlan és önveszélyes elemi erejét, az összetartó falusi közösség képmutatását s leginkább talán azt, amit zárszóként Roy kimond. „De a DNS-ünk, a program, ami meghatározza, milyen sejtjeink vannak, nem változik. Ha levágjuk a körmünket, ugyanaz fog visszanőni. Igazából ismétlés. És az új agysejtek sem különböznek a régiektől, átveszik az emlékek és tapasztalatok nagy részét. Mi magunk nem változunk, ugyanolyan döntéseket hozunk és ugyanazokat a hibákat követjük el. A fiúk az apjuk nyomdokaiba lépnek.”
Vagy mégsem? Ez így túl direkt és túl komoly? Nesbø semmit sem akar a szánkba rágni, ránk bízza a döntést. Egyvalami mégis biztos. Már régóta tévedés pusztán krimiszerzőként tekinteni Jo Nesbøra. Vitán felül a kortárs világirodalom egyik legragyogóbb alakja, amit legújabb könyvével is igazol.
Jo Nesbø: A birodalom. Central Kiadói Csoport, 2020
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!