A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány kiadásában megjelent kötet online bemutatóján Schmidt Mária már a beszélgetés elején kiemelte, hogy Václav Klaus könyvének erénye leginkább abban rejlik, hogy a szerző remekül foglalja össze az elmúlt harminc évben végbement folyamatokat, emellett pedig felhívja az olvasó figyelmét a ma már leginkább nyugatról érkező, szabadságunkat veszélyeztető eszmerendszerekre. Véleménye szerint Klaus remekül fogalmazza meg, hogy bár a rendszerváltoztatással sikerült visszaszerezni a szabadságunkat, a mai nyugati áramlatok térhódításával egyre inkább annak csorbítása figyelhető meg, ami szembe megy azzal az elgondolással, miszerint Európa államai közösen határozzák meg az európai értékeket. Hozzátette, a nyugati államok „nem voltak kíváncsiak sem a tapasztalatunkra, sem arra, hogy nekünk mi a fontos és mi mit szeretnénk”, ehelyett sokkal inkább a saját gondolataikat kívánják ráerőltetni a térség országaira.
Baczoni Dorottya egyetértett Václav Klaussal azzal kapcsolatban, hogy a kétpólusú világ megszűnése után kialakult nyugati identitásválsággal megszűnt a Nyugat klasszikus európai értékeket védelmező pozíciója, miközben a térség országai a rendszerváltoztatások után éppen ezeket az értékeket szerették volna újra magukénak tudni. Kiemelte továbbá, hogy a könyv szerzője szerint a klasszikus liberális értékek helyett ma már sokkal inkább a „pszeudoliberális” értékek érvényesülnek, ezzel pedig mára az olyan, korábban megkérdőjelezhetetlen fogalmak váltak megkérdőjelezhetővé, mint a család, a haza, vagy épp az ember. Hozzátette, hogy véleménye szerint értékként kell kezelnünk saját gondolkodásunkat. Mint mondta: „Ez a régió ad egy speciális gondolkodást, amit értékként kell kezelni az összes tapasztalatunkkal és az összes negatív élményünkkel”, hozzáfűzve, hogy szerinte ez alapján kellene mérlegelnünk, hogy egy Nyugaton aktuális vita mennyire releváns a térségünkre nézve.
Schmidt Mária arra a kérdésre válaszolva, hogy a könyvében Klaus miért nem tekint reprezentatívként a nonprofit szervezetekre kifejtette, hogy az egyre inkább nagyobb hatalomra szert tevő nemzetközi NGO-k sokkal inkább tekinthetők lobbiszervezeteknek, melyek mára mind az Európai Unió, mind pedig a nyugati országok döntéshozatalát képesek befolyásolni. Mint fogalmazott, ezek nem tekinthetők civil szervezeteknek, „hiszen nem civilek állnak össze és finanszírozzák ezeket a szervezeteket, hanem egy érdekcsoport hozza létre őket, amiknek a vezetőit nem választják, hanem kinevezik.” A szervezetek nyomásgyakorló erejére példaként említette az Egyesült Államokban zajlott legutóbbi elnökválasztást, amelyre az említett szervezetek komoly hatást gyakoroltak.
