Családi hagyatékok, fotográfiák és a XX. század magyar divatja

Három izgalmas kiadványát ajánlja a Magyar Nemzeti Múzeum Bálint-nap alkalmából. A Szápáry és Széchényi családot érdekes történeteken keresztül ismerhetjük meg, Keleti Éva pályájáról ikonikus fotográfiáin keresztül kapunk képet, a Rotschild Kláráról szóló könyvből pedig az is kiderül, mit tette a divatkirálynőt a XX. század magyar divattörténetének egyedülálló alakjává.

Orgona Angelika Az amerikai grófné – Szápáryak és Széchényiek emlékei című kötetének apropója egy rendkívüli, örömteli esemény, egy nagylelkű ajándékozás volt: Gladys és Paul Szápáry 2017-ben a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozták magyar vonatkozású festményeiket, fényképalbumaikat, dokumentumgyűjteményüket és egyéb emlékeiket. A kiemelkedő történeti-művészettörténeti értékű, XVIII–XX. századi hagyaték tanulmányozása során megannyi érdekes családi történet rajzolódott ki.

A több mint másfél száz gyönyörű fotóval illusztrált könyvben három évszázad magyar történelmének egy alig ismert része elevenedik meg

– olvasható a múzeum lapunkhoz eljuttatott ismertetőjében. Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója úgy fogalmazott: „a kötet, száztíz évet átszövő családi történetek színes kavalkádját mutatja fel, ahogyan azt a hagyaték egyes kiemelkedő darabjai megjelenítik, ahogyan a műtárgyakhoz, dokumentumokhoz kapcsolódó emlékek és történetek felidézik. A XX. század hatalmas átalakulásainak háttere előtt sorra tűnnek fel az egymásba kapcsolódó Széchényi, Vanderbilt és Szápáry családok újabb és újabb nemzedékei.”

Értékes magyar nemesi dokumentumokat dolgoztak fel a kötetben

Keleti Éva szakmai életútját mutatja be a Keleti Éva–Szarka Klára által jegyzett Kontakt 85 című kötet. A Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotóművész pályája három nagy részre tagolható: az első harmadban a Magyar Távirati Iroda fotográfusaként dolgozott, majd 1976-tól képszerkesztő, szerkesztő és fotográfus a meghatározó fontosságú kulturális lapnál, az Új Tükörnél, később a Színházi Életnél. Megszűnésük után képügynökség vezető. Mindeközben fokozatosan vált a magyar fotográfiai közélet meghatározó alakjává, a magyar fotográfia nagyasszonyává. Munkássága elsősorban a magyar kulturális élethez, kiemelten a magyar színházi fényképezéshez köthető. Ikonikus felvételeinek sokaságát őrzi az MTVA-MTI hatalmas archívuma.

A művész 2015-ben a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta 1976 után készített felvételeinek eredeti negatívjait, diáit, melyek többsége egyetlen egyszer sem publikált. Az 1226 riport több mint kilencvenezer kockából áll.

Gazdag tárháza a rendszerváltást megelőző és követő éveknek, amelynek jelentősége az idő múltával csak egyre növekedni fog, hiszen a múzeum újra és újra előveszi majd, értelmezi és különféle módokon a közönség számára láthatóvá, megismerhetővé teszi e felvételeket.

A múzeum Simonovics Ildikó Clara – Rotschild Klára divatkirálynő a vasfüggöny mögött című kiadványa a divattervező munkásságába vezeti be az olvasókat. A híres kapitalista bankárok névrokonára bízott, valaha magánkézben működő állami szalon sajátosan üde színfoltja volt a szocialista rezsim divatpalettájának. Csillogó kis üzlet, mely a párizsi divatházak fényét hozta el a szürke budapesti hétköznapokba az ötvenes évek közepétől.

Az „egyenlők” a kirakatát nézték, a „még egyenlőbbek” vásároltak benne.

A korabeli vezetők egyhavi fizetésébe kerülő ruhák, amelyeket nemcsak forintért, hanem valutáért is árultak, kemény fricskát jelentettek a szocialista propaganda egyenlőséget hirdető szólamainak. De hogy jutott Rotschild Klára ilyen kivételezett helyzetbe? Hogyan lehetséges, hogy a két világháború közötti elismert szalontulajdonosok közül csak ő szerezte vissza irányító szerepét 1945 után, s hogyan vezethette haláláig az ország első számú állami divatházát, a Különlegességi Női Ruhaszalont a Váci utca 12. szám alatt? Miért utazhatott állami pénzen évente kétszer Párizsba inspirálódni, modelleket, anyagot, kellékeket vásárolni a tavasszal és ősszel megrendezett divatbemutatójához? Mi tette Rotschild Klárát a XX. század magyar divattörténetének kétségkívül egyik legizgalmasabb és ebből adódóan egyedülálló alakjává? A szerző kutatásai során ezekre a kérdésekre kereste a választ. Igyekezett a sajnálatos módon igen csekély fennmaradt levéltári forrásanyagot újságcikkekkel kiegészíteni, valamint felkutatni a híres tervezővel és szalonjával egykor kapcsolatban álló személyeket, összegyűjteni emlékeiket, illetve megtalálni a náluk még fellelhető anyagokat.