A korabeli vezetők egyhavi fizetésébe kerülő ruhák, amelyeket nemcsak forintért, hanem valutáért is árultak, kemény fricskát jelentettek a szocialista propaganda egyenlőséget hirdető szólamainak. De hogy jutott Rotschild Klára ilyen kivételezett helyzetbe? Hogyan lehetséges, hogy a két világháború közötti elismert szalontulajdonosok közül csak ő szerezte vissza irányító szerepét 1945 után, s hogyan vezethette haláláig az ország első számú állami divatházát, a Különlegességi Női Ruhaszalont a Váci utca 12. szám alatt? Miért utazhatott állami pénzen évente kétszer Párizsba inspirálódni, modelleket, anyagot, kellékeket vásárolni a tavasszal és ősszel megrendezett divatbemutatójához? Mi tette Rotschild Klárát a XX. század magyar divattörténetének kétségkívül egyik legizgalmasabb és ebből adódóan egyedülálló alakjává? A szerző kutatásai során ezekre a kérdésekre kereste a választ. Igyekezett a sajnálatos módon igen csekély fennmaradt levéltári forrásanyagot újságcikkekkel kiegészíteni, valamint felkutatni a híres tervezővel és szalonjával egykor kapcsolatban álló személyeket, összegyűjteni emlékeiket, illetve megtalálni a náluk még fellelhető anyagokat.
Családi hagyatékok, fotográfiák és a XX. század magyar divatja
Három izgalmas kiadványát ajánlja a Magyar Nemzeti Múzeum Bálint-nap alkalmából. A Szápáry és Széchényi családot érdekes történeteken keresztül ismerhetjük meg, Keleti Éva pályájáról ikonikus fotográfiáin keresztül kapunk képet, a Rotschild Kláráról szóló könyvből pedig az is kiderül, mit tette a divatkirálynőt a XX. század magyar divattörténetének egyedülálló alakjává.

Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!