Noha gyerekkoráról keveset tudunk, tehetsége korán megmutatkozott, tizenkét évesen már a helyi templom orgonistája volt. Tizennyolc évesen pedig a milánói konzervatóriumba felvételizett, a vizsga azonban nem sikerült, ezért magánúton tanult tovább. Hamarosan karmesterként és zenei mindenesként ismertségre és elismertségre tett szert a városban. Első operája, az Oberto ugyan sikeres lett a Scalában, de második premierje, egy vígopera teljes kudarcnak bizonyult. Ez a bukás mégis fontos és hasznos esemény volt a zeneszerző pályáján: meggyőzte arról, hogy a könnyed bohóságok helyett a mély mondanivalóra kell helyeznie a hangsúlyt. 1842-ben megírta a Nabuccót. A függetlenségéért harcoló Itáliában a közönség érezte, hogy a mű többről szól, mint egy bibliai téma feldolgozásáról. Az ezt követő, a politikai párhuzamokra szintén építő Ernani, az Attila vagy a Luisa Miller megszilárdította népszerűségét, így Róma, Milánó, Nápoly, Velence és Firenze operaházainak rendszeres szerzője lett. A világhírnevet a Rigoletto hozta el számára 1851-ben, ám a velencei cenzor a kicsapongó király ábrázolása miatt nem engedte bemutatni. Ezután azok az operák következtek, amelyek mára rajongott művek és az operaházak törzsrepertoárját jelentik. De ki gondolná, hogy a Traviata, A trubadúr vagy a Don Carlos ősbemutatóiról fennmaradt korabeli írások nem a dicséret vagy a rajongás hangján szóltak? Verdi viszont nem adta fel, átdolgozta a darabokat, s ezek a változatok tovább növelték népszerűségét hazájában és Európa-szerte.
