A regénysorozatnak is a második könyv a leggyengébb darabja, így nem csoda, ha az évad tíz része után valójában annyit újat tudunk meg hőseinkről, hogy Diana ügyes boszorkány, Matthew-nak pedig véres múltja volt. Ezen hiányosságokon az sem tud segíteni, hogy a regénnyel ellentétben a jelenkori történetszállal is igyekeztek foglalkozni a készítők. Az előző (és a következő) évadban fontos szereplők leginkább a múltbeli események megfigyelőivé degradálódnak, esetleg a harmadik évadnak ágyaznak meg. Matthew és Diana egyértelmű túlsúlyát James Purefoy zsigerből hozott vámpírcsaládfője és a nagy közönségkedvenc karaktert, Gallowglasst megformáló Steven Cree töri meg. Purefoy jelenetről-jelentre mutat egyre többet a hagymaszerűen rétegzett patriarchából, Cree pedig lubickol a fanyar humorú Gallowglass szerepében, átmentve némi skót életérzést az Outlander Ian Murray-jéből.
Fotó: Entertainment-weekly
A hosszabb forgatási periódusból főleg a jelmeztervezők profitálhattak. Diana esküvői ruhájának kidolgozottsága szinte feledteti a jelenet pandémia okozta komikumát, hogy a nyolc statisztát szigorúan másfél méteres távolságra állította be a rendező. (A regényhű, tömegjelenetekkel tarkított feldolgozást a világjárvány akadályozta meg.) Sarah Arthur, Nigel Egerton és Molly Emma Rowe bár modernizált számos jelmezt (leglátványosabban Matthew Goode kék zekéjét), a vonalakat és a Tudor-hangulatot megtartotta. A sminkes csapat szintén tapsot érdemel, mert a folyó vér és a vámpírok okozta sérülések hihető ábrázolása mellett Barbara Martent úgy maszkírozták I. Erzsébetté, mintha annak idősebb kori leghíresebb, ismeretlen festőtől származó képéről lépett volna le.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!