A közösség nélküli élet pokla

Jean-Pierre és Luc Dardenne egyszerű filmeket forgatnak, dokumentarista eszköztárral keresik az igazságot. Sokszor olyan szituá­ciókat teremtenek, amelyeket bárki megélhet. Filmjeikben nem ítélkeznek, de bemutatják az embert a maga csupasz valóságában. Az erkölcsi tanulságot mindig a nézőnek magának kell levonnia, filmjeik nem didaktikusak.

A főhősnek kevés ideje marad meggyőzni a munkatársait, hogy megmentsék a kirúgástól Fotó: Mozinet

A Dardenne fivérek 2014-es Két nap, egy éjszaka című filmje arról szól, létezik-e még valódi közösség a világban. Figyelnek-e még egymásra az emberek. Segítünk-e azon, aki bajban van. A film alkotói egy kegyetlen szituá­ció elé állítják a szereplőket, ugyanis egy cég vezetősége úgy dönt, a dolgozóknak választaniuk kell. Vagy kirúgnak egy embert, vagy az év végén nem kapnak ezereurós bónuszt. A film készítői teljesen tisztában vannak azzal, hogy ez igencsak egyértelmű drámai helyzet, amelyben nagyon hamar kiderül, ki milyen ember.

A történet arról szól, hogy a főszereplő nő, akit Marion Cotillard alakít minimalista eszköztárral, érzékeny korszakát éli. Sok lesz neki az életből, úgy érzi, minden összejött. Ilyenkor egy nő könnyen elsírja magát. A társadalom hajlamos arra, hogy rögtön rásüsse a depressziós bélyeget, pedig sokan ilyenkor még nem depressziósak, csak gyengék, bizonytalanok, túlságosan érzékenyek. Ezt az állapotot nagyon plasztikusan mutatja be a nézőknek Cotillard, akit ki akarnak rúgni állásából a filmben. Két napja és egy éjszakája van arra, hogy meggyőzze a munkatársait, őt válasszák, ne az ezereurós bónuszt.

A főhősnek kevés ideje marad meggyőzni a munkatársait, hogy megmentsék a kirúgástól
Fotó: Mozinet

Az alapproblémát mindannyian jól ismerjük, temérdek helye lenne az év végi pluszfizetésnek. Van, aki a gyermeke oktatására költené, van, aki a lakásának vagy a házának a felújítására, vannak, akik magukra vagy nyaralásra. Ha viszont lemondanak róla, akkor egy amúgy is igencsak érzékeny korszakát élő nő nem kerül az utcára, továbbra is fizetni tudja a hitelét, gond nélkül nevelni tudja a gyermekeit. A film arról szól, hogy ez nem túl sok munkatársát érdekli. Mármint az, hogy mi lesz vele. A munkatársait a pénz érdekli a leginkább, a bónusz, amelynek temérdek helye van a családi költségvetésben. Persze a nézők meg tudják érteni a munkatársakat is, de valahol a szíve mélyén mindenki tudja, mi a helyes döntés.

A film, ha a mélyrétegekre is figyelünk, akkor arról szól, hogy modern korunkban a közösség már nem védi meg az egyént. Vannak persze egy közösségben még olyan egyének, akik teljesen tisztában vannak az erkölcsi értékekkel, akik ismerik a helyes utat, de kevesen. Ez a film arról is szól, hogy egy Isten nélküli világ élhetetlen. Semmi és senki nem tereli egy közösség tagjait a helyes út felé, minden ember magára van hagyva az erkölcsi kérdéseket illetően. Ha pedig az ember magára marad, akkor a Dardenne fivérek szerint önző lesz. Nem fogja figyelembe venni a másik ember szempontjait.

A Két nap, egy éjszaka arra is megtanítja az embert, hogy bármilyen is legyen a világunk, soha nem szabad feladni, küzdeni kell, mert a küzdelem megerősíti az embert. Isten ugyanis létezik, vannak csodák is, nem vagyunk egyedül. A Marion Cotillard által megtestesített nő is a küzdés útjára lép, amikor meglátogatja kol­légáit, és szépen megkéri őket, hogy ne az ezereurós bónuszra szavazzanak, hanem arra, hogy őt ne rúgják ki. Teljesen szürreális a szituáció, a néző úgy érzi, a szívét facsarják ki az alkotók. Ez a „küldetés” vagy „koldulás” akkor is embert próbáló, ha valaki nem érzi úgy, hogy összejött minden az életben, hogy nem bírja tovább a terheket, hogy szinte mindig sírhatnékja van. A történet főszereplője azzal, hogy meglátogatja a munkatársait, megerősödik. Mindebben segítségére van élete párja, aki úgy van mellette, hogy támogatja őt, de nem végzi el helyette azt a lelki munkát, ami révén erősebb lesz bárkinél is. És képes lesz arra, hogy otthagyja azt a céget, amely minden munkatársát a pokolra juttatná. Amely nem ismer se Istent, se embert. Azt a céget, amelynek csak az extraprofit számít. A Dardenne fivérek minden alkotása arra tanít, hogy nincs más út, csak az erkölcsi törvények betartása. Ugyanis ez az egyetlen lehetőség arra, hogy emberek maradhassunk.