A közösség nélküli élet pokla

Jean-Pierre és Luc Dardenne egyszerű filmeket forgatnak, dokumentarista eszköztárral keresik az igazságot. Sokszor olyan szituá­ciókat teremtenek, amelyeket bárki megélhet. Filmjeikben nem ítélkeznek, de bemutatják az embert a maga csupasz valóságában. Az erkölcsi tanulságot mindig a nézőnek magának kell levonnia, filmjeik nem didaktikusak.

A főhősnek kevés ideje marad meggyőzni a munkatársait, hogy megmentsék a kirúgástól Fotó: Mozinet

A Két nap, egy éjszaka arra is megtanítja az embert, hogy bármilyen is legyen a világunk, soha nem szabad feladni, küzdeni kell, mert a küzdelem megerősíti az embert. Isten ugyanis létezik, vannak csodák is, nem vagyunk egyedül. A Marion Cotillard által megtestesített nő is a küzdés útjára lép, amikor meglátogatja kol­légáit, és szépen megkéri őket, hogy ne az ezereurós bónuszra szavazzanak, hanem arra, hogy őt ne rúgják ki. Teljesen szürreális a szituáció, a néző úgy érzi, a szívét facsarják ki az alkotók. Ez a „küldetés” vagy „koldulás” akkor is embert próbáló, ha valaki nem érzi úgy, hogy összejött minden az életben, hogy nem bírja tovább a terheket, hogy szinte mindig sírhatnékja van. A történet főszereplője azzal, hogy meglátogatja a munkatársait, megerősödik. Mindebben segítségére van élete párja, aki úgy van mellette, hogy támogatja őt, de nem végzi el helyette azt a lelki munkát, ami révén erősebb lesz bárkinél is. És képes lesz arra, hogy otthagyja azt a céget, amely minden munkatársát a pokolra juttatná. Amely nem ismer se Istent, se embert. Azt a céget, amelynek csak az extraprofit számít. A Dardenne fivérek minden alkotása arra tanít, hogy nincs más út, csak az erkölcsi törvények betartása. Ugyanis ez az egyetlen lehetőség arra, hogy emberek maradhassunk.