A Static-X energikusan végigcsörömpölte-ordítozta a kétezres évek elejét, a szokásos föloszlásokat és újjáalakulásokat sem mellőzve. A diszkográfiába fülelve egyértelmű: egy idő után ők sem tudtak mit kezdeni az általuk (is) új színekkel gazdagított, mégis szűkös műfaji keretekkel, az ötödik Cannibal, illetve a hatodik Cult of Static albumok egyértelműen csak árnyékai a kirobbanó Wisconsin Death Tripnek. Bizony, az űrszintihangokkal színezett, mélyre hangolt, brutális zakatolás évtizedes művelése nem tesz jót a kreativitásnak, ahogy ezt ékesen példázzák más, ismert és kevésbé ismert nagyágyúk is, mint a mára tökéletes unalomba fulladó Ministry, a szintén fáradt Rob Zombie, az ugyanazt az öt (egyébként zseniális) nótát egy életművön át variáló Rammstein, vagy a talán leghamarabb kiégő Fear Factory. A szcéna üdítő kivétele a Nine Inch Nails, lévén Trent Reznor valódi, kivételes tehetségű komponista. Valamint a Laibach, ami a fentiekhez képest nem is zenekar, hanem afféle kísérleti, összművészeti intézmény.

Extravagáns ázsiai produkciókat és Chaplin százéves klasszikusát is nagyvásznon élvezhetjük különleges filmnapokon
Miként az új Jurassic Parkot és más friss hollywoodi blockbustert is megtekinthetünk szabad ég alatt.