A Static-X energikusan végigcsörömpölte-ordítozta a kétezres évek elejét, a szokásos föloszlásokat és újjáalakulásokat sem mellőzve. A diszkográfiába fülelve egyértelmű: egy idő után ők sem tudtak mit kezdeni az általuk (is) új színekkel gazdagított, mégis szűkös műfaji keretekkel, az ötödik Cannibal, illetve a hatodik Cult of Static albumok egyértelműen csak árnyékai a kirobbanó Wisconsin Death Tripnek. Bizony, az űrszintihangokkal színezett, mélyre hangolt, brutális zakatolás évtizedes művelése nem tesz jót a kreativitásnak, ahogy ezt ékesen példázzák más, ismert és kevésbé ismert nagyágyúk is, mint a mára tökéletes unalomba fulladó Ministry, a szintén fáradt Rob Zombie, az ugyanazt az öt (egyébként zseniális) nótát egy életművön át variáló Rammstein, vagy a talán leghamarabb kiégő Fear Factory. A szcéna üdítő kivétele a Nine Inch Nails, lévén Trent Reznor valódi, kivételes tehetségű komponista. Valamint a Laibach, ami a fentiekhez képest nem is zenekar, hanem afféle kísérleti, összművészeti intézmény.
Ha moziba menne: változtak az árak a Cinema Citynél
November elsejétől emelkedett a belépőjegyek ára a hálózatnál.