Beavatás, avagy egy bölcs belső monológjai

Török-Zselenszky Tamás afféle outsider alkotó, ám korántsem marginális figura – rég bemutatkozott már dalszerző-előadóként, költőként és prózaíróként is.

Fotó: Youtube

Valódi könyvkülönlegességet mutatok be most olvasóinknak, olyasfajta írásművet, amilyenre napjaink szerzői a legritkább esetben vállalkoznak. Ha azt mondom, filozófiai regény vagy beavatási regény, irodalomkedvelők és irodalmárok egyaránt fölszisszenhetnek: előbbiek, mert valami olvashatatlan, elszállt agymenésre gondolnak, utóbbiak, mert micsoda tudománytalan fogalomhasználat már ez.

Ha mondjuk Hermann Hesse bármelyik művét, de különösen a Sziddhártát vagy Az üveggyöngyjátékot, netán Szepes Mária A Vörös Oroszlánját – melynek nyílt sisakkal misztikus regény az alcíme – vagy egyenesen Nietzsche minden olvasót próbára tevő Im-ígyen szóla Zarathustráját vesszük, azért beláthatjuk: nem kerültünk rossz társaságba. Még további példák kellenek persze ahhoz, hogy Török-Zselenszky Tamás Fehér kör című kötetének szellemi miliő­jét nagy vonalakban behatárolhassuk.

De szóljunk még az 1974-ben született szerzőről, aki a „kánon” berkeiben talán kevéssé ismert, afféle outsider alkotó, ám korántsem marginális figura – rég bemutatkozott már dalszerző-előadóként, költőként és prózaíróként is. Talán olvasóink közt is akad, akinek ismerősen cseng az Eleven Hold együttes neve, netán boldogabb időkben megfordult már a budapesti Hunnia Art bisztróban vagy a Regejáró Misztrál fesztiválon, és belehallgatott Török-Zselenszky valamelyik szólóestjébe.

A Fehér kör a sokoldalú alkotó hatodik kötete, egyben harmadik darabja a Méhdi nevű bölcs prófétát szerepeltető sorozatnak (az első két könyv a Méhdi levelei Smirnához és a Tell el-Mutesellim kertjében címet viseli), de önállóan is olvasható. Ellenben bizonyos előtanulmányok nélkül könnyen megakadhat az avatatlan olvasó torkán. A kerettörténet roppant egyszerű: a bölcs, öreg Méhdit meg akarja ölni egy ifjú orgyilkos, de a bölcs lefegyverzi, majd egy külső-belső utazásra invitálja 273 oldalon keresztül. Ezalatt pedig bizony többnyire a bölcs belső monológjait halljuk, ritkábban párbeszédet, még ritkábban leíró, cselekményes részeket.

Kóstoljunk bele a – fentiek fényében kissé becsapós – felütésbe:

„– Akkor ölsz meg, ha kideríted, hogy tényleg én vagyok, vagy akkor, ha az derül ki, hogy mégsem én vagyok az a fajta Méhdi, akiért küldtek? – hangzott el a kérdés azon a különös hajnalon, és nem a legelső mondatként. Az öreg és az érte küldött merénylő már túl voltak a meglepetés-meglepődés, támadás és reagálás műveletén. Azóta még egy néhány kicserélt gondolaton is. Az előbb még kardcsata is folyt, de az öreg győzött. Ha belegondolunk, a feltett kérdés nem olyanféle, amire győztesünk választ akarna kapni, csak olyan, amivel ki akarna zökkenteni, le akarna kötni, időnyerős mederbe akarná terelni látogatóját.”

Hát lehetne ennél szebben szólni az olvasóhoz? – sóhajt meghatottan a sokat látott recenzens. Ám a jobbára filozófiai-filozofáló, spirituális, úgymond, „végső” kérdéseket boncolgató esszé, mely a továbbiakban a kötet legnagyobb részén uralkodik, bizony próbára teszi a hirtelen föllelkesülőt. Mert bár a gondolatiság (olykor a konkrét szöveg is) megidézi Hamvas Bélát, Rudolf Steinert, valamint a lapunkban már szintén többször emlegetett Oswald Spenglert is, a szerző bizony csapong, fogalmazásában gyakran pongyola, szellemi mestereihez képest irodalmiságban szűkölködő. Viszont ha sokszor közvetlenkedőn vagy egyenesen bicskanyitogatón is, de igazat beszél. És talán nem olyan meglepő, hogy különös jelenünkben egyre több olvasó keres effélét.

„A bíró, a próféta egy mérleggel és egy karddal áll a Napban. Egyik lába a tengerben, másik a földön, kezében nyitott könyv… és a könyvből azt olvassa, hogy idő pedig többé nem lészen.”

Bátor, szellemi kalandra, alkalmasint vitára vágyó olvasóknak ajánlott munka.

Török-Zselenszky Tamás: Fehér kör. Operatio Solis, 2020.