A kiszolgáltatottak tragikomédiájának nevezte Tóték című művét Örkény István, akinek az 1964-ben írt, s a Thália Színházban 1967-ben nagy sikerrel bemutatott darab hozta meg a világhírnevet. A drámából 1969-ben filmszatíra is készült Isten hozta, őrnagy úr! címmel Fábri Zoltán rendezésében. Az őrnagyot megformáló Latinovits Zoltán filmbeli és színpadi alakítása a mai napig felejthetetlen. Azóta persze számos színpadi változata született a darabnak, ám mind közül Vidnyánszky Attila Beregszászon bemutatott rendezését érdemes kiemelni, már csak azért is, mert sokak szerint Trill Zsolt alakítása vetekedett Latinovits Zoltánéval. Hét évvel ezelőtt ezt az előadást a Nemzeti Színház is műsorra tűzte a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház vendégjátékaként.
A Veres 1 Színház könnyed komédiákhoz szokott közönsége ezúttal egy komorabb előadást láthat Dicső Dániel rendezésében. A Tóték története arra az alapszituációra épül, hogy a második világháborúban az idilli hegyvidéki községben, Mátraszentannán élő Tót családhoz megérkezik az orosz fronton harcoló fiuk, Gyula parancsnoka, hogy kéthetes betegszabadságát töltse, s teljes nyugalomban pihenjen. Ám amint betoppan az őrnagy, felborul a család addig megszokott, nyugodt élete. Természetesen mindenben a vendég kedvében kívánnak járni, s ehhez a legelvetemültebb óhajait, pontosabban parancsait is szolgalelkűen végrehajtják, ami az egyszerű családfőnek, Tótnak esik igazán nehezére.
Ellenben felesége, Tótné és lánya, Ágika mindent megtesznek, sőt eltűrnek annak reményében, hogy Gyula – az őrnagy jóindulatának köszönhetően – kedvezményekben részesüljön a fronton. Az őrnagy hosszasan fejtegeti, hogy a semmittevés mennyire káros, mire a legabszurdabb kérését is teljesítik: dobozolásba kezdenek, amit csakis szívvel-lélekkel lehet végezni. „Van ebben az elfoglaltságban valami felemelő, valami tiszta szépség, valami örök nyugalom… Dobozolni a legjobb a világon!” […] „Egyszer talán eljön az az idő, amikor rávehető lesz az egész emberiség.” Ez az a pont, amikor az őrnagyot megérinti a totális hatalom tébolya. A dobozok gyarapodnak, Tóték lelkesedése pedig egyre fogy, míg végül Tót megöli az őrnagyot. Azt viszont nem is sejtik, hogy áldozatuk és a gyilkosság is hiábavaló. A falu félnótás postása ugyanis megsemmisíti a rossz hírt közlő leveleket, így azt is, amiben Gyula halálhíre áll. Örkény a Tóték előszavában ezt úgy fogalmazta meg: „A történelem sokféleképpen ismétli önmagát. Nem egy ilyen kor volt, sok tehát a Tótunk. Ha egy népet beletörődni tanít meg a sorsa, persze nehéz bűnösnek bélyegezni azt, aki a végkimerülésig folytatja a beletörődést. Még nehezebb elítélni éppen ezt a tűzoltót, hiszen eljön a perc, amikor azt mondja: nincs tovább – és maga zúdítja le a sziklát a völgybe. Igaz, a percet nem jól választotta meg: lázadása már hiábavaló, elkésett, esztelen.”
