Horthy- helyett ma Habsburg Károly-korszakról is beszélhetnénk

Korántsem egyértelmű, hogy elkerülhetetlenül bekövetkezett volna a kisantant támadása, hiszen Károly állítása szerint a franciák ígéretét bírta a visszatérés elismerésére, ha sikeresen befejezett helyzetet teremt – mondta lapunknak Nánay Mihály történész, a Trónfosztott királyság című dokumentumfilm egyik szakértője. Hiszékeny vagy reálpolitikus volt IV. Károly magyar király? Mennyire szerette az istenadta nép, és mi lett volna, ha végül legyőzi Horthyt?

– Hiszékeny, álmok álmodója vagy reálpolitikus volt IV. Károly?

– Inkább az előbbi. Károly békeidőben bizonyára kiváló alkotmányos király lett volna: választójog-bővítés, önálló magyar haderő kialakítása szerepeltek a tervei között, hogy csak a legfontosabbakat emeljük ki. A háború azonban mindezt felülírta. Olyan feladatok tornyosultak előtte (a német szövetség felmondása, a háborúból való kilépés), ami nálánál jóval tapasztaltabb, erősebb politikusok számára is megoldhatatlan lett volna.

– Ki állt mellette, ki sorakozott fel Horthy mögé?

– Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a legitimisták támogatták Károlyt. Ők leginkább a katolikus, többnyire dunántúli arisztokrácia köréből, valamint a királyhű katonatisztek közül kerültek ki. A legmeghatározóbb legitimista politikus ifjabb gróf Andrássy Gyula volt, de Apponyi Albert gróf is egyértelműen közéjük sorolható, hogy csak a legismertebbeket említsem.

Horthy mögött sokkal inkább az új keresztény középosztály, valamint a kisgazdák sorakoztak föl, őket nevezzük szabad királyválasztóknak.

Talán leginkább Gömbös Gyulát emelhetjük ki, aki a második visszatéréskor igen energikusan szervezte meg szinte a semmiből a Horthyhoz hű katonai ellenállást.

– A „nép” körében mennyire volt népszerű IV. Károly, amikor először tért vissza Magyarországra? És másodszor?

– A királyt nagy tisztelet övezte a születési rangokat és tisztségeket alapvetően tisztelő, hagyományokhoz hű magyar vidéki társadalomban. Közismert a történet, hogy a második visszatérési kísérlet alkalmával a király vonata többször is megállt fogadni az érkezett tisztelgő küldöttségeket.

A belső társadalmi támogatottsággal tehát nem lett volna áthidalhatatlan probléma.

– Érdekes, hogy a király repülőn érkezett, Sopronba ment, ahol akkor éppen kemény diplomáciai munka folyt azért, hogy népszavazás döntsön a terület hovatartozásáról. Veszélybe került ez emiatt?

– Mind az első, mind a második visszatérési kísérlet olyan gyorsan zajlott, hogy nem jutottak odáig az események, hogy igazán komoly nemzetközi változásokat eredményezzenek. Jól tudjuk, hogy a megszerveződő kisantant erősen tiltakozott, sőt háborúval fenyegetett. Minthogy azonban mindkét kísérlet meglehetősen gyorsan kudarcot vallott, így nem beszélhetünk veszélyes konkrét következményekről. Más kérdés, hogyha sikerül a trónfoglalás, akkor hogyan alakult volna Sopron sorsa. Erre azonban nem mernék határozott választ adni…

Nánay Mihály történész szerint IV. Károly könnyen a maga pártjára állíthatta volna a népet Forrás: Országház Filmműhely

– Miért álltak a király mellé a Nyugat-Magyarországért harcoló különítményesek, mint Ostenburg-Moravek Gyula?

– A közjogi kérdés és konkrétan a királykérdés mai szemmel nehezen érthető megosztottságot jelentett a korszakban. Ugyanakkor tudjuk, hogy a dualizmus korában is a fő politikai probléma a közjogi kérdés és nem az egyéb, ma talán fontosabbnak tartott társadalmi kérdések. A fő területeken (például keresztény-konzervatív világnézet) sokszor egyformán gondolkodó emberek is durva ellentétbe kerültek egymással a királykérdés tekintetében.

Így érthető meg, hogy a magyar revíziós célokat elkötelezetten szolgáló katonák, mint Ostenburg vagy Gömbös a királykérdés tekintetében más oldalra kerültek.

Bár a tisztikarban találunk példákat mind legitimista, mind Horthyhoz hű állásfoglalásra, de fontos szempont volt, hogy a katonák többsége a világháborúban még IV. Károlyra fölesküdve harcolt.

– Keveset beszélünk a budaörsi csatáról. Magyar küzdött magyar ellen, több tízen meghaltak. Horthyt tényleg az egyetemisták mentették meg? Ennyire megingott a visszatérés hírére a hadsereg vezérkara?

– A hadsereg magatartása meglehetősen bizonytalan volt. A nyugat-magyarországi alakulatok felesküdtek a királyra és a Budapest felé közeledő Károlynak sorban fogadtak hűséget az egyes helyőrségek is. A Budapesten tartózkodó haderő vezetése addig bizonytalan volt, amíg Horthy vissza nem hívta a nyugállományból Nagy Pál tábornokot. Emellett sürgősen elkezdték a fővárosba szállítani a Horthyhoz feltétlenül hű vidéki alakulatokat, például a szegedit. Kétségtelen, hogy Gömbös Gyula közreműködésével egyetemistákat (leginkább is a Turul Szövetséget) is sikerült mozgósítani és a Törökugratónál ők kezdtek tűzharcot a király alakulataival. Így tehát szerepük valóban lényeges a budaörsi csatában.

Lapunk is beszámolt a Trónfosztott királyság című dokumentumfilmről, itt elolvashatják. 

https://www.youtube.com/watch?v=PL7RlN-tJIs&t=175s

– Mi lett volna, hogyha Bethlen István friss miniszterelnök sem tudja kezelni a válságot?

– A magam részéről inkább Gömbös energikus fellépését, valamint Horthy határozottságát látom kulcskérdésnek. Bethlen számára külön személyes kudarc volt a második restaurációs kísérlet, ugyanis éppen a király visszatérése előtt jelentette be Pécsen, hogy sikerült megállapodnia a legitimistákat vezető ifjabb Andrássy Gyulával, ezzel nyugvópontra juttatva a királykérdést. Ehhez képest megérkezett a király Dénesfára… A kérdésre visszatérve, ha a király mellé állt volna, bizonyára Bethlennek is távoznia kellett volna a kormányfői tisztségből – hasonlóan elődjéhez, Telekihez – hiszen az államfőhöz való hűség kulcsfontosságú volt Horthy szemében.

– Tudománytalan, de érdekes kérdés: mi lett volna, ha sikerül a visszatérési kísérlete, Horthy lemond, és újra király irányítja Magyarországot?

– E téren csak nagyon bizonytalan és feltételes elképzeléseink lehetnek. Egyfelől érdekes, hogy ebben az esetben véget ért volna a Horthy-korszak, sőt nem is beszélnénk Horthy-korszakról, hiszen a névadó politikus rövid regnálás után távozott volna a hatalomból. Ha tehát Károly átvette volna az államfői szerepet, joggal feltételezhetjük, hogy a később megvalósulthoz képest lényegesen eltérő fejlődés indulhatott volna Magyarországon. Érdekes gondolat a ’30-as évekből – főképpen Ausztriában az Anschluss elkerülése kapcsán vetődött föl – hogy a Habsburg restauráció a nemzetiszocialista térnyerés egy lehetséges ellenszere is lehet (nem véletlen, hogy Hitler Ausztria megszállása haditervének a „Fall Otto” nevet adta).

Mindemellett azt fontos leszögezni: korántsem egyértelmű, hogy elkerülhetetlenül bekövetkezett volna a kisantant támadása, hiszen Károly állítása szerint a franciák ígéretét bírta a visszatérés elismerésére, ha sikeresen befejezett helyzetet teremt.

Ebben az esetben pedig Beneš sem biztos, hogy olyan határozottan lép fel. Mindez azonban valóban csak a kombináció izgalmas, de valós alapokkal nem bíró vidéke.