Horthy- helyett ma Habsburg Károly-korszakról is beszélhetnénk

Korántsem egyértelmű, hogy elkerülhetetlenül bekövetkezett volna a kisantant támadása, hiszen Károly állítása szerint a franciák ígéretét bírta a visszatérés elismerésére, ha sikeresen befejezett helyzetet teremt – mondta lapunknak Nánay Mihály történész, a Trónfosztott királyság című dokumentumfilm egyik szakértője. Hiszékeny vagy reálpolitikus volt IV. Károly magyar király? Mennyire szerette az istenadta nép, és mi lett volna, ha végül legyőzi Horthyt?

Nánay Mihály történész szerint IV. Károly könnyen a maga pártjára állíthatta volna a népet Forrás: Országház Filmműhely

– Miért álltak a király mellé a Nyugat-Magyarországért harcoló különítményesek, mint Ostenburg-Moravek Gyula?

– A közjogi kérdés és konkrétan a királykérdés mai szemmel nehezen érthető megosztottságot jelentett a korszakban. Ugyanakkor tudjuk, hogy a dualizmus korában is a fő politikai probléma a közjogi kérdés és nem az egyéb, ma talán fontosabbnak tartott társadalmi kérdések. A fő területeken (például keresztény-konzervatív világnézet) sokszor egyformán gondolkodó emberek is durva ellentétbe kerültek egymással a királykérdés tekintetében.

Így érthető meg, hogy a magyar revíziós célokat elkötelezetten szolgáló katonák, mint Ostenburg vagy Gömbös a királykérdés tekintetében más oldalra kerültek.

Bár a tisztikarban találunk példákat mind legitimista, mind Horthyhoz hű állásfoglalásra, de fontos szempont volt, hogy a katonák többsége a világháborúban még IV. Károlyra fölesküdve harcolt.

– Keveset beszélünk a budaörsi csatáról. Magyar küzdött magyar ellen, több tízen meghaltak. Horthyt tényleg az egyetemisták mentették meg? Ennyire megingott a visszatérés hírére a hadsereg vezérkara?

– A hadsereg magatartása meglehetősen bizonytalan volt. A nyugat-magyarországi alakulatok felesküdtek a királyra és a Budapest felé közeledő Károlynak sorban fogadtak hűséget az egyes helyőrségek is. A Budapesten tartózkodó haderő vezetése addig bizonytalan volt, amíg Horthy vissza nem hívta a nyugállományból Nagy Pál tábornokot. Emellett sürgősen elkezdték a fővárosba szállítani a Horthyhoz feltétlenül hű vidéki alakulatokat, például a szegedit. Kétségtelen, hogy Gömbös Gyula közreműködésével egyetemistákat (leginkább is a Turul Szövetséget) is sikerült mozgósítani és a Törökugratónál ők kezdtek tűzharcot a király alakulataival. Így tehát szerepük valóban lényeges a budaörsi csatában.

Lapunk is beszámolt a Trónfosztott királyság című dokumentumfilmről, itt elolvashatják. 

https://www.youtube.com/watch?v=PL7RlN-tJIs&t=175s

– Mi lett volna, hogyha Bethlen István friss miniszterelnök sem tudja kezelni a válságot?

– A magam részéről inkább Gömbös energikus fellépését, valamint Horthy határozottságát látom kulcskérdésnek. Bethlen számára külön személyes kudarc volt a második restaurációs kísérlet, ugyanis éppen a király visszatérése előtt jelentette be Pécsen, hogy sikerült megállapodnia a legitimistákat vezető ifjabb Andrássy Gyulával, ezzel nyugvópontra juttatva a királykérdést. Ehhez képest megérkezett a király Dénesfára… A kérdésre visszatérve, ha a király mellé állt volna, bizonyára Bethlennek is távoznia kellett volna a kormányfői tisztségből – hasonlóan elődjéhez, Telekihez – hiszen az államfőhöz való hűség kulcsfontosságú volt Horthy szemében.

– Tudománytalan, de érdekes kérdés: mi lett volna, ha sikerül a visszatérési kísérlete, Horthy lemond, és újra király irányítja Magyarországot?

– E téren csak nagyon bizonytalan és feltételes elképzeléseink lehetnek. Egyfelől érdekes, hogy ebben az esetben véget ért volna a Horthy-korszak, sőt nem is beszélnénk Horthy-korszakról, hiszen a névadó politikus rövid regnálás után távozott volna a hatalomból. Ha tehát Károly átvette volna az államfői szerepet, joggal feltételezhetjük, hogy a később megvalósulthoz képest lényegesen eltérő fejlődés indulhatott volna Magyarországon. Érdekes gondolat a ’30-as évekből – főképpen Ausztriában az Anschluss elkerülése kapcsán vetődött föl – hogy a Habsburg restauráció a nemzetiszocialista térnyerés egy lehetséges ellenszere is lehet (nem véletlen, hogy Hitler Ausztria megszállása haditervének a „Fall Otto” nevet adta).

Mindemellett azt fontos leszögezni: korántsem egyértelmű, hogy elkerülhetetlenül bekövetkezett volna a kisantant támadása, hiszen Károly állítása szerint a franciák ígéretét bírta a visszatérés elismerésére, ha sikeresen befejezett helyzetet teremt.

Ebben az esetben pedig Beneš sem biztos, hogy olyan határozottan lép fel. Mindez azonban valóban csak a kombináció izgalmas, de valós alapokkal nem bíró vidéke.