Túl hamar tért vissza a király, Horthy még kormányzott volna

Történelmietlen, de annál izgalmasabb kérdés: mi lett volna, ha a két világháború között újra Habsburg-király ül a magyar trónra? Bizonyos értelemben sorsfordulónak mondható IV. Károly király száz évvel ezelőtti visszatérési kísérlete, hisz Teleki Pál belebukott, Horthy Miklósnak pedig megingott a kormányzói széke. De vajon a románok valóban a Tiszáig, a csehek Budapestig, a szerbek pedig Szombathelyig nyomultak volna előre, ha Károly kísérlete sikerül? Mindez kiderül a Trónfosztott királyság című új dokumentum-játékfilmből, melyben a királypuccsot mutatja be az Országház Filmműhely.

A híresen királypárti Mikes János szombathelyi püspök 1921. március 26-án vacsora után, éjfél felé még néhány rokonával beszélgetett a püspöki palota ebédlőjében, amikor a komornyikja odalépett hozzá, és bejelentette Erdődy Tamást. A gróf arra kérte, hogy fáradjon le az előcsarnokba, mert beszélni szeretne vele. De nincs egyedül. A püspök lement, ám a félhomályból IV. Károly király lépett elő. Ezzel a felcsigázó jelenettel kezdődik a Trónfosztott királyság című dokumentum-játékfilm. A Trianon után talpra állni próbáló Magyarországon az egyik legmegosztóbb politikai vita az államforma körül bontakozott ki. A kérdés Horthy Miklós kormányzóvá választása után sem rendeződött.

A király visszatérési kísérletének története oly szövevényes, hogy egy cikkben nem lehet feltárni.

Dióhéjban: a Svájcban tartózkodó király a francia miniszterelnök, Aristide Briand állítólagos biztatására vágott bele a kísérletbe, hisz úgy tudta, hogy a nagy antant semlegesen fogadná a Habsburg-restaurációt, ám ha ez igaz is lett volna, a trianoni utódállamok és Olaszország nem ültek volna ölbe tett kézzel.

Károly jogot formálhatna az elcsatolt területekre, az új államok hadseregébe besorozott katonák nagy része korábban rá is felesküdött, tehát korona keveredne a trianoni gépezetbe. Horthy a haza „végveszélybe jutására” hivatkozva arról próbálta meggyőzni a királyt, hogy mielőbb hagyja el az országot, mert most nem alkalmas az idő. Pedig a király arra számított, hogy Horthy letérdel előtte, a püspöki palotában még azon elmélkedett, hogy mivel jutalmazhatná meg a kormányzót: herceget csináljon belőle vagy adja neki a Mária Terézia-rend nagykeresztjét?

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=PL7RlN-tJIs&t=243s[/embed]

A Trónfosztott királyság játékfilmes kezdése akár egy vagány politikai thriller-sorozaté is lehetne.

Szépen van fényképezve, a miliő megteremtéséért is jár a dicséret, és ami még lényegesebb – ezen szoktak elvérezni a hasonló magyar kezdeményezések –, a színészek játéka, reakciói hitelesek.

Nem azt érezzük, hogy egy dokumentumfilm „kötelező” drámai elemeit látjuk, hanem inkább azon bosszankodunk, hogy véget ér a jelenet, hisz még néztük volna – akár több évadon át.

Ezek a rövid jelenetek is bizonyítják, hogy mindenünk megvan egy vérbeli huszadik század eleji sorozathoz: kastélyok, szép enteriőrök, a főváros, no meg izgalmas történetek (hogy ne csak a csehek propagálják a maguk huszadik századát az Első Köztársaság című sorozatukkal a magyar közmédiában vagy a románok a maguk Mária királynéját a különféle streaming-szolgáltatók oldalain). A Trónfosztott királyság narrációja is jó, a történész szakértők – Nánay Mihály, Hamerli Petra, Fiziker Róbert – közérthe­tően, érdekesen adják elő a történteket.

A Trónfosztott királyság rövidsége ellenére (27 perc) tartalmas, profi munka – ám bizonyos értelemben lezáratlan marad. A király második, 1921. októberi visszatérési kísérletét csak megemlítik a filmben, pedig ha nem is klasszikus polgárháborúba, de a végén több tíz halálos áldozattal járó harcba torkollott, hisz a budaörsi csatában megütköztek a királypárti és a kormányzópárti erők. De Károly király dénesfai földre szállása is kameráért kiáltó, filmszerű jelenet.

A csatát azért volt kár kihagyni, mert dramaturgiai szempontból emelte volna a konfliktus tétjét – egy IV. Károly–Horthy szópárbaj bármennyire érdekes, nem annyira éles, mint az ágyúlövés és a fegyverropogás.