A Száz cím többjelentésű: az elsőre szeszélyesnek tűnő sorrendbe rendezett, de aztán érthető tagolásúvá váló fejezetek számán túl a Trianon óta eltelt száz évre is utal. Egészen – a szó legnemesebb értelmében vett – nyomasztó olvasmány kerekedik ki így a könyvből: mintha Puskás István gondosan felkutatott volna minden rettenetes jogsérelmet, a magyarság ellen elkövetett bűnt, árulást, hitszegést, önfeladást, amely a két világháborúban, a kommunizmusban és a rendszerváltás után történt. Szinte fizikai fájdalmat okoznak ezek a sorok, fejezetek egymás után, és mivel a kötet sohasem operál konkrét nevekkel és helyszínekkel – az olvasónak saját műveltsége és történeti ismeretei alapján kell kitalálnia, kiről, miről lehet szó –, minden szimbólummá válik, valami rettenetes öröklétté jegecesedik, amelyből mintha nem lenne szabadulás, és amely – úgy tűnik – ilyen mértékben talán egyetlen másik nemzetet sem sújtott. Különösen dermesztők a marosvásárhelyi fekete márciust megidéző fejezetek, mert az még nem tudott igazán történelmi emlékké fakulni, itt él velünk elevenen, ebben a kötetben viszont éppen azt a dramaturgiát alkalmazva beszél róla a szerző, mint mondjuk a Trianont követő román hatalomátvételről vagy a kommunista diktatúra beszervezést megelőző testi és lelki terrorakcióiról, a megtörésekről.
Mutatjuk, kit támogat idén a Jónak lenni jó!
A közmédia tizenharmadik alkalommal hirdette meg adománygyűjtő akcióját.