időjárás 5°C Barbara , Borbála 2022. december 4.
logo

Öröklétté jegecesedett történelem

Nagy Koppány Zsolt
2021.03.03. 08:15
Öröklétté jegecesedett történelem

A Székelyudvarhelyen élő, de Marosvásárhelyen született szerző, Puskás István egészen különleges könyvet jelentetett meg Száz címmel. A kötetben száz, nagyjából egyforma terjedelmű írás (novella? regényfejezet?) kapott helyet, amelyek egytől egyig önmagukban is megállják a helyüket, de hol lazább asszociációs láncok, hol szorosabb összefüggésfolyamok mentén regénnyé (sőt több regénnyé) is összeállnak.

A Száz cím többjelentésű: az elsőre szeszélyesnek tűnő sorrendbe rendezett, de aztán érthető tagolásúvá váló fejezetek számán túl a Trianon óta eltelt száz évre is utal. Egészen – a szó legnemesebb értelmében vett – nyomasztó olvasmány kerekedik ki így a könyvből: mintha Puskás István gondosan felkutatott volna minden rettenetes jogsérelmet, a magyarság ellen elkövetett bűnt, árulást, hitszegést, önfeladást, amely a két világháborúban, a kommunizmusban és a rendszerváltás után történt. Szinte fizikai fájdalmat okoznak ezek a sorok, fejezetek egymás után, és mivel a kötet sohasem operál konkrét nevekkel és helyszínekkel – az olvasónak saját műveltsége és történeti ismeretei alapján kell kitalálnia, kiről, miről lehet szó –, minden szimbólummá válik, valami rettenetes öröklétté jegecesedik, amelyből mintha nem lenne szabadulás, és amely – úgy tűnik – ilyen mértékben talán egyetlen másik nemzetet sem sújtott. Különösen dermesztők a marosvásárhelyi fekete márciust megidéző fejezetek, mert az még nem tudott igazán történelmi emlékké fakulni, itt él velünk elevenen, ebben a kötetben viszont éppen azt a dramaturgiát alkalmazva beszél róla a szerző, mint mondjuk a Trianont követő román hatalomátvételről vagy a kommunista diktatúra beszervezést megelőző testi és lelki terrorakcióiról, a megtörésekről.

Ennek az össznemzeti, „összhatárontúlimagyar” szenvedésnek az egyik legmegrendítőbb példája a szintén csak a nyomokból felismerhető történet, Moyses Márton története, aki 1970. február 13-án Brassóba utazott, a kommunista párt székháza elé, benzinnel leöntötte és felgyújtotta magát, illetve korábban egy cérnaszállal levágta a saját nyelvét, hogy ne tudjanak belőle vallomást kicsikarni a titkosrendőrök. És éppen ennek a történetnek az elmesélése közben hangzanak el azok a mondatok, amelyek általános érvényűvé válhatnak, a nyelvtől (mint testrésztől) való megfosztottság a nyelvtől (mint anyanyelvtől) való megfosztottságnak (ugyanakkor a „nyelv a magasban” elképzelésnek, hitnek) is a szimbólumává válnak: „Nem félek, válaszolt fojtott hangon a fiatalabbnak, s csillapítóan a másik karjára tette kezét, de te jobb, ha hallgatsz, amíg a nyelvedet megint vagy újra ki nem tépik, vágják visszavonhatatlanul. Azt nem ők, rázta le a karját a fiatalabbik dühösen, az is én voltam, ezek, mutatott valahova a háta mögé bizonytalanul, hiába próbálnának bármit is, az én szabadságomat maximum fizikailag tudják korlátozni, ébredj fel, te is be vagy zárva a kalickába, s egyedül neked sem fog sikerülni kitörni, ahogy nekem sem.”

Murányi János kisesszé mélységű és minőségű hátlapszövege sok támpontot ad az olvasáshoz, és segít megérteni a technikai fogásokat is, amelyeket a történelem és az irodalom területein egyaránt magabiztosan mozgó szerző alkalmaz könyve megírása során. Mindehhez képest feltűnő lehet még a néhol bombasztikusnak ható, néhol valóban drámai erőt képviselő szerkesztésmód, melynek értelmében az adott szövegrész utolsó bekezdése mindig elkülönül a szöveg többi részétől – és ilyeneket tud: „A sarokban ülő, munkásnak öltözött puha kezű férfi, jegyzeteit kabátja alá dugva, szintén felállt.” Felkavaró, nehéz, szándékolt töredezettségében is erőteljes hatású, nagy regény született: egy valódi nagyregény.

Puskás István: Száz. DTP Stúdió Kiadó, Székelyudvarhely, 2021.

 

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.