Ó, az a régi, boldog századforduló, amikor a haladó emberiség még azt hitte, a technika hamarosan minden problémát megold, amikor még épp akadt néhány feltörésre váró szűz föld, terra incognita, amit meg lehetett hódítani… És persze akadt szinte gyermekien lelkesedő, kíváncsi közönség, aki lelkesen falt mindent, amit csak az írói fantázia ki bírt találni. A sok irodalmi aranykor közül ez kétségkívül az egyik, azt is mondhatnánk, hogy a népszerű irodalom megszületéséé: Jókai, Verne, Mark Twain kora – náluk eggyel fiatalabb nemzedék Herbert George Wells, a tudományos fantasztikum zsánerének egyik legnagyobb hatású úttörője, aki 1897-ben teremtette meg legismertebb hősét, a láthatatlan embert, aki igazából persze nem láthatatlan azóta, hisz minden történetnek meglátjuk legalább a végén, viszont a halhatatlanság minden jelből ítélve kijutott neki.

A láthatatlan ember azon kevés könyv közé tartozik, amit a XX. század során folyamatosan adtak ki újra és újra magyarul, még a sötét ’50-es években is. Izgalmas összehasonlítani, hogyan fog neki a feszültségteremtésnek háromféle időszak három fordítója.
Kiss Dezső 1902-es tolmácsolásában így kezdődik a regény:
„Az idegen február elején érkezett, szeles, télies napon, szakadó hóban, – ez volt az utolsó hóesés abban az esztendőben – és gyalog jött a bramblehursti vasuti állomástól, kis fekete pakktáska a kesztyüs kezében.”
Berendt Miklósné így magyarít 1927-ben:
„Az idegen február végén, mord téli napon érkezett. Maró hideg volt, bősz hóesés csapkodott. Az utolsó hóvihar dühöngte ki mérgét. Az idegen férfi a lankás felől jött. Gyalogszerrel igyekezett a Bramblehurst-i vasúti állomás felől.”
De a legtöbb könyvespolcon nyilván Benedek Mihály fordítása áll:
„Az idegen egy hideg téli napon, valamikor február havában érkezett meg, vastag kesztyűs kezében kis fekete útitáskát szorongatott; abban az évben aznap havazott utoljára, s a férfi csípős szélben, hófúvásban gyalog jött át a dombon a brablehursti vasútállomásról.”
Ezt 1986-ban adta ki a Gondolat egy 1953-as londoni kiadás alapján. Különös, hogy a fordítás évszáma 1982, a közbeeső időben pedig nem találtam nyomát egyéb kiadásnak. Vajon miért rejtőzködött négy évig az olvasók elől a remek fordítás?