Esszék az énekben dobogó szívről

A magyar kórusművészet egyik legkiemelkedőbb, legsokoldalúbb egyéniségének életéről, szerteágazó pályájáról jelent meg elektronikus tanulmánykötet Életet az énekbe! – Bárdos Lajos munkássága címmel.  

a Jézus Szíve-templom árkádsora, jobbra mappával a kezében Bárdos Lajos karnagy. Fotó: Fortepan/Lissák Tivadar

A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének kifejezetten olvasmányos kiadványa a 2019-ben, Bárdos Lajos zeneszerző, karnagy, zenetudós születésének 120. évfordulójára rendezett tudományos konferencia témáit járja körbe.

Öt szerző tanulmányán keresztül mélyülhetünk el a Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas Bárdos Lajos páratlan gazdagságú életművében. Igazán személyes hangvételű tanulmányt írt Brückner Huba, aki a zeneszerző legfiatalabb lányát, Ágotát vette feleségül. Megtudjuk, miként lett a félénk, vendégek elől elbújó kisfiúból akár több ezer fős kórusok dirigense, hogyan vált a népdalok rabjává, Kodály tanítványává, a Cecília Kórus karnagyává, később pedig a Zeneakadémia tanárává, ahol több mint negyven éven át tizennégy tantárgyat oktatott. (A legtöbb tárgy tananyagát is ő dolgozta ki. Erre mind a mai napig nincs példa az intézmény történetében.) Továbbá arra is fény derül, miért létesítettek saját zenei kiadót. A folyóiratok mellett igen sok énekfüzetet, kánont, népdalfeldolgozást is megjelentettek. Aztán szó esik az Éneklő Ifjúság mozgalomról, amely ma is működik hazánkban, de olyan drámai eseményekről is képet kapunk, hogy miként élte át a második világháborút és az 1956-os forradalmat. Zeneszerzői munkásságának gazdagságát mutatja, hogy mintegy nyolcszáz művét ismerjük, melyek körülbelül fele világi, másik fele egyházi mű. Ráadásul a művek repertoárja is nagyon széles: a népdalfeldolgozásoktól a színpadi kísérőzenéken át egészen a zongora-, cselló-, hegedű- és orgonadarabokig terjed. A szerző a tanulmány végén kiemeli: „Munkájával nagyban elősegítette, hogy a gazdag magyar népdalkincs ismert legyen itthon és külföldön, és talán a legtöbbet tette Kodály álma, az éneklő Magyarország megvalósulásáért, vagyis hogy a magyar daloló nép legyen.”

B. Horváth Andrea karnagy esszéje amellett, hogy szépen illusztrált, részletesen elénk tárja azt a pezsgő zenei szellemiséget, amelyben Bárdos Lajos alkotott és tanított. Noha több ponton felfedezhetjük a Brückner Huba-tanulmányban foglalt életrajzi adatokat, ezúttal a művek kerülnek fókuszba.

Érdekes és kórusok számára kimondottan ajánlott, hasznos olvasmány Kollár Éva Liszt Ferenc-díjas karnagy kottákkal kiegészített dolgozata, amelyben pontosan felidézi Bárdos Lajos 1986. április 16-i látogatását a Budapesti Monteverdi Kórusnál. A próbán a Libera me, az Ave maris stella, az Első népdalrapszódia és a Régi táncdal című szerzeményeit adták elő. Bárdos Lajos pedig tanácsokkal, instrukciókkal látta el a kórust. Ahogy Kollár Éva fogalmaz: Bárdos nemcsak szuggesztív előadó és tanár volt, de kitűnő humorérzékkel is rendelkezett. A vele való találkozás pedagógiai-karnagyi továbbképzésnek is beillett.

A Jézus Szíve-templom árkádsora a Városmajorban, jobbra mappával a kezében Bárdos Lajos karnagy.
Fotó: Fortepan/Lissák Tivadar

Bárdos Lajos munkásságának jelentős része kapcsolódik a magyar népzenéhez, nemcsak művei, hanem ismeretterjesztő és tudományos írásai is. Fehér Anikó karnagy, népzenekutató azt vázolja fel esszéjében, hogyan vezetett Bárdos útja a klasszikus zenétől a népzenéig, s ebben milyen szerepe volt Kodály Zoltánnak, míg Sapszon Ferenc karnagy, zeneszerző azt veszi sorra, hogy a jézusi és a cserkész értékrendet miként építette be munkásságba. Ám az is megszívlelendő, amit Bárdos Lajos az éneklés szépségéről és öröméről mondott: „Csak énekelj, mert az ének jó dolog. / Csak énekelj, mert az ének víg dolog. / Csak énekelj, mert az énekben szív dobog.”

Az e-könyv itt érhető el.