Pozsgai Zsolt: Szeretek a történelemben kirándulni, mert kevés történelmi dráma születik

Érdemes művész díjjal tüntették ki Pozsgai Zsolt Balázs Béla-díjas írót, drámaírót, forgatókönyvírót, színházi, film- és tévérendezőt a nemzeti ünnep alkalmából.

A képen Pozsgai Zsolt Balázs Béla-díjas rendező, forgatókönyvíró Fotó: Kurucz Árpád

Rögtön beszélgetésünk elején tisztáztuk, hogy a Magyarország Érdemes Művésze díj állami elismerés, amely azokat illet, akik a magyar nemzeti kultúra, művészi alkotómunka (színház-, zene-, tánc-, artista-, mozgókép-, képző-, fotó-, iparművészet) területén huzamosabb ideig kiemelkedő művészeti értékeket hoztak létre, és már van a kultúráért felelős miniszter által adományozott művészeti díjuk. Tehát alkotó tevékenysége alapján illet meg bárkit is, azonban a miniszterelnök adja át, így feltettem a kérdést: az elismerés átvételét követően nem kapta meg a NER-író-rendező jelzőt?

– Nem kaptam ilyen jelzőt. Nehéz lenne az életművem alapján rám fogni – nyugtatott meg Pozsgai Zsolt, aki érdeklődésemre, milyen ez az életmű, így felelt:

– Az előző szakmai díjak a munkásságom egy-egy területére vonatkoztak, ez azonban egy összefoglalás. Mi mindenben sikerült tennem valamit valakikért. Színházi emberként, a pécsi, lázadó amatőr színpadtól a profi színházi életig. A csodás időszak a Pécsi Nemzeti Színházban, az első drámaírói bemutatkozásom Zalaegerszegen, mindkét helyről életre szóló barátságok. A Madách Színház, ahol az évad legjobb drámájáért járó díjat kaphattam, vele Jókai Anna és Szabó Magda szeretetét. 1996-ban Arthur és Paul című darabom Berlinben az év legjobb európai drámája elismerést kapta. Aztán megesett, hogy egyszerre 16 színház játszotta valamely művemet, és közben rendezhettem is. Pécsvárad, ahol megalapítottuk a várszínházat, a Komédium Színház vezetése, az Aranytíz Teátrum alapítása, közben boldog dramaturg-­

idők Kecskeméten, Békéscsabán, a Magyar Színházban. Az első külföldi bemutatók, a genfi rendezéseim. Házi szerzője lettem egy grazi színháznak, ez a munka azóta is tart. Az Új Színházban színpadra vihettem régi álmaimat: Tamásit, Márait, Jókait, Csurkát és másokat. Színházi fesztiválok szerte a világban, ahol a zsűriben dolgozhattam. Nagyon megtisztelő volt, hogy egy szombathelyi egyetemista a pályámról írta a szakdolgozatát, ő számolta ki: a 168 darabom közül, egy kivételével, mindegyik színpadra került, sok több helyen is, így a bemutatóim száma a 250 felé tart. Drámáimat tizenhat nyelvre fordították le és játszották el.

Pozsgai Zsolt életművének a színház csupán egyik része, az alkotó mostanság a maga által írt és rendezett filmekkel arat sikereket szerte a világban.

– Előtte dolgoztam a könyvkiadásban – javított ki a friss kitüntetett.

– Pécsről úgy kerültem Budapestre, hogy megbízást kaptam a Pátria Nyomdától kortárs könyvkiadó megalapítására. Tüskés Tibortól még Pécsett leshettem el a könyvkiadás titkait, ő is mesterem lett. Hiszem, hogy mesterek nélkül nincs továbblépés, csak topogás. És pár éve, Kerényi Imre megbízásából, folytathattam a Nemzeti könyvtárban.

Áttérve a filmezésre, Pozsgai Zsolt szólt 2006-os pályakezdéséről, amikor Mihályfy Sándor felkérte az 1956-os mártír költőről, Gérecz Attiláról szóló forgatókönyv megírására.

– Végül úgy látta jónak, ha rám bízza a rendezést is – büszkélkedett, majd sietett hozzáfűzni: előtte kijárta a forgatókönyvírói iskolát, amennyiben száznyolcvan forgatókönyvet írt a Kisváros vagy az Éretlenek című sorozathoz.

Fotó: Kurucz Árpád

– Onnan kezdve jöttek az újabb lehetőségek, játékfilm, tévéfilmek sora. Zsolnay Vilmos, Csontváry, Janus Pannonius és Mátyás, Mindszenty, Kálvin és Loyolai Ignác. Most folynak az utómunkálatai a Magyar Golgota című filmemnek, amely Török Ignác aradi vértanú utolsó éjszakáját dolgozza fel parádés színészi alakításokkal. Tisza Istvánról forgatnék, illetve vászonra vinnék egy magyar–mongol történetet – sorolta az író-rendező.

– Nem lehet nem észrevenni, hogy filmjei történelmi témákat dolgoznak fel – vetettem közbe.

– Azért szeretek a történelemben kirándulni, mert egyrészt úgy vélem, kevés történelmi dráma születik, a nézők pedig nagyon szeretnek megfürödni a múltjukban. Másrészt pedig a történelmi témák megtörtént, lezárt esetek, ezáltal hitelesek – magyarázta Pozsgai Zsolt, majd megjegyezte: kizárólag akkor érdekli a téma, ha köze van a mai ember boldogságához, fájdalmaihoz, mindennapjaihoz, aktualizálás nélkül.

A szakmai életút után az író-rendező áttért a családi, baráti háttérre, amely lehetővé tette, hogy eljusson az érdemes művész elismerésig.

– Köszönet elsősorban a családomnak, amiért jóban-rosszban kitartottunk egymás mellett, a feleségemmel és a két lányommal. Utólagos boldogság, hogy látom, csak olyat vállaltam el, amiben hittem, és amelyről úgy gondoltam, abban a munkában az érték a mérték. De én már így maradok. Mert a már nem élő szüleim és mestereim emléke erre kötelez. A bizalmuk erre kötelez. Ráadásul az életben a társam, feleségem is ebben segít. Sőt, pécsi gyerekkori barátaim, akik már a kezdet kezdetén hittek bennem. Az ő bizalmukat nem lehet eljátszani. És ebben nem alkuszom.