Rusnyaférged grófja csodálatos kalandjai

J. R. R. Tolkien nem csak a fantasy történetének a legrészletesebb és nyelvileg legkidolgozottabb világát, Középföldét teremtette meg. Harminchárom éve adták ki magyarul a legviccesebb Tolkient.

Fotó: Getty Images

A lovagok korának már évszázadok óta leáldozott, sőt egyesek szerint a úgynevezett lovagiasság már a lovagkorban is csak nyomokban létezett. Ám ma is ugyanúgy faljuk (nézzük, hallgatjuk) a kardozós-sárkányos-varázslós történeteket a monitorok hamis fényénél, mint őseink a tűz világánál. Ám az ember minden szakralitásnak a paródiáját is magában hordozza, ahogy azt Mihail Bahtyin fejtegeti François Rabelais művészete, a középkor és a reneszánsz népi kultúrája című művében. Vagyis ahogy hagyjuk magunkat elvarázsolni a lovagregénytől, épp oly önfeledten röhögünk annak paródiáján, ahogy a Don Quijotén, Mark Twain Egy jenki Arthur király udvarában című regényén vagy a főleg kicsiknek szóló, zseniálisan illusztrált mesekönyvön, Dargay Attila és Kertész Balázs Jambus és Marcipánján.

Talán nem ismeretlen olvasóink előtt, hogy a nagy mesélő és nyelvzseni,

John Ronald Reuel Tolkien nemcsak a fantasy történetének a legrészletesebb és nyelvileg legkidolgozottabb világát, Középföldét teremtette meg, hanem ifjabbaknak is írt meséket, ezek közül a legzseniálisabb pedig egy lovagregény-paródia, A sonkádi Egyed gazda.

Az első kiadás borítója

„Volt egyszer egy ember, ott lakott Britannia szigetének kellős közepén, és úgy hívták, hogy Aegidius de Hammo. A teljes nevén Aegidius Ahenobarbus Julius Agricola de Hammónak; akkoriban ugyanis, azokban a régmúlt időkben, mikor a sziget még vidáman sok-sok kis királyságra oszlott, mindenkinek bőven jutott név. Idő több volt, ember kevesebb, így hát majd mindenki híres-neves volt. Ezek az idők azonban rég elmúltak, a továbbiakban hát csak röviden, a nép nyelvén fogom őt emlegetni: veres szakállú Egyed gazdának, Sonkádról. Sonkád csak falu volt, de a falvak abban az időben még rátartiak és függetlenek.

Egyed gazdának volt egy kutyája. A kutyát úgy hívták, hogy Kormi. A kutyák kénytelenek voltak kurta népnyelvi nevekkel megelégedni: a könyvlatin náluk különbeknek dukált. Kormi nem értett még kutyalatinul sem; a nép nyelvén viszont (mint akkoriban majd minden kutya) hepciáskodni, hetvenkedni és hízelegni egyaránt kitűnően tudott.”

Az 1988-as magyar kiadás borítója

Még a posztmodern irodalom szikkadtan erőlködő emlőin nevelkedett, elfajzott elme is elismerőn csettint: igen, így kell belefogni egy történet elmesélésébe! Könnyedén, okos humorral, mintegy térdünkre ültetve a ritkuló, veszélyeztetett emberfajt (napjaink démoni erői többek között az ő kiirtásukra szövetkeznek), a kíváncsi kis olvasót, hadd hallgassa a mesét csillogó szemekkel…

Akár csak a Gyűrűk urát, Egyed gazda meséjét is Göncz Árpád fordította. 1988-ban jelent meg először nálunk a Móra gondozásában, Kelemen István szenzációsan vicces rajzaival, amik legalább olyan jópofák, mint a történet. Tolkien a mesét egyébként 1937-ben írta, és 1949-ben publikálták először – beletelt némi időbe, mire eljutott hozzánk.

Az óriást, sárkányt, lovagot, sőt magát a királyt is legyőző, agyafúrt parasztember története ma is megnevetett minden életkorú gyereket és felnőttet. Az alábbi idézetben a Fenevér nevű sárkánnyal próbál zöld ágra vergődni, mellőzve a lovagi viselkedés szabályait:

„ – Eltitkolta előlem tiszteletre méltó nevét, s úgy tett, mintha véletlenül akadtunk volna össze. Pedig uraságod előkelő lovag. Valamikor, uram, az volt a szokás, hogy egy lovag hasonló esetben kihívást intézzen az ellenfeléhez, miután annak rendje és módja szerint mindketten közölték egymással címeiket és bemutatták meghatalmazásukat.

– Lehet, hogy valamikor így volt, s lehet, hogy ma is így van – mondta Egyed gazda egyre elégedettebben önmagával. Ha az ember lábánál ott kushad egy ősi királyi vérből való sárkány, megbocsátható, ha némileg emelkedett hangulatba kerül.

– De maga nem csak egyvalamiben tévedett, öreg féreg. Először is nem vagyok lovag. Aegidius gazda vagyok Sonkádról, úgy ám. És utálom a hívatlan vendégeket. Lőttem én már óriásokat korábban is, mordállyal, pedig kevesebb kárt tettek, mint maga. És azokhoz se intéztem kihívást!”

J. R. R. Tolkien: A sonkádi Egyed gazda. Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1988.