Adorján , Adrián 2024. március 5.
logo

Sűrű és érzékletes mondatok mentén

Nagy Koppány Zsolt
2021.04.13. 06:59
Sűrű és érzékletes mondatok mentén

Bereményi Géza összegyűjtött novelláinak gyűjteménye két olyan mondattal indul, amelyben a figyelmes olvasó rögtön meghallja a szerző semmivel és senkiével össze nem téveszthető hangját: „1953. november 25-én, szerdán a konyhában ültem az alacsony sámlin. Onnan minden nagy volt.” Majd nem sokkal később folytatódik az érzékletes leírás: „Kerültem a kemény sarkokat, kidudorodásokat, óvakodtam a forrótól és az élestől. Bolyhos anyagokból csomókat téptem ki, és kéjesen csiklandoztam velük a szemöldökömet. Lámpaburát és szentképeket figyeltem borzongással, megkülönböztettem a bal kézre eső, nehéz kredencfiókba zsúfolt szögek, csapok, csaptelepek, szerszámok és fémdarabok metsző szagát a jobb oldali, könnyedén sikló fiók evőeszközeinek buja mosogatólészagától, ami sejtelmekkel szorongatott, ha beszívtam, valami fényes ijesztővel szédített. A törékeny porcelánok felül helyezkedtek el, különböző méretű lábasok fölött.”

Ilyen sűrű és érzékletes mondatok mentén bomlanak ki a történetek főleg a gyermekkorról, illetve az ifjúkorról, a piacon a nagyapa mellett, árnyékában és védelmében eltöltött évekről és az értelmiségi lét hatvanas évekbeli sajátosságairól, sok-sok önéletrajzi vagy legalábbis egyes szám első személyben, bőséges tálalásban elmesélt sztorival. (Bár nem egészséges novelláskötetből kedvencet választani, mégis megteszem: nekem a Családi gyász című nagyelbeszélés foglalja össze talán legerőteljesebben mindazt, ami erénye ennek a kötetnek.)

Természetesen szóba kerül Cseh Tamás is – elbeszélésbe sűrítve, az íróságot és az egész dalszövegírást életrajzilag is okadatolva: „– Ki ez? – kérdeztem Szentjóbytól. – Ez a Cseh Tamás. – Az ki? – Indián. Indiánt játszik a Bakonyban minden nyáron. – Egyébként? – Rajztanár, és gitáron játszik a saját angol szövegeire. – Továbbá? – Továbbá őrült. – Az utóbbi szó elismerés, sőt dicséret volt akkoriban.” Az elbeszélő nemsokára ajánlkozik dalszövegírni, amit Cseh Tamás először gyanakodva fogad. A szerző erre – megbízhatóságát igazolandó – saját novelláskötetével rukkol elő, amire Cseh Tamás azt mondja: „– Nem, én soha nem szoktam olvasni. – Miért? – Felzaklat. Rosszak az idegeim. – Nem tudtam, miért ajánlkoztam neki, minek is akarnék dalszövegeket írni. De ez a visszautasítás mindent tisztázott bennem. Nem akarok beilleszkedni sem a »fiatal írók, induló tehetségek« visszataszító sorába, titkon szégyenkeznem, hogy engedtem kiadni a könyvemet, és a bölcsészdiplomám, a tanári pálya sem kell nekem. Szívem szerint egyelőre csak egy dalszöveget írnék ennek az őrültnek, akitől még egy hangot sem hallottam énekelni.” És nemsokára megszületik az első szöveg: „Az ócska cipőt egy este már oly vastagon lepte a sár, hogy végül megállt, csak bámult Desiré…”

Bereményi még a nagyapja haláláról is egyes szám első személyben számol be a már említett Családi gyász című szövegben, és ilyeneket mutat az irodalomnak, például a Haláltusa az elkülönítőben című alfejezetben: „Haldokló vagyok. Talán már meg is haltam. Talán nem. Elkülönítettek. A műfogsoromat ügyesen kivették a számból, és az éjjeliszekrény fiókjába helyezték, az arany Marvin karórám és a pénztárcám mellé, a személyi igazolványomra. Alsó és felső ajkam a szájüregembe csúszott, és magával vonta, kifeszítette az orromon, az államon a bőrt, kiegyenesítette a szemem alatti karikákat, fehér borostáimat vigyázzba állította. Most történik velem az, amitől csak azért nem féltem, mert a félelem egy szó.”

Bereményi Géza: Azóta is élek. Magvető Kiadó, Budapest, 2021.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.