Bereményi még a nagyapja haláláról is egyes szám első személyben számol be a már említett Családi gyász című szövegben, és ilyeneket mutat az irodalomnak, például a Haláltusa az elkülönítőben című alfejezetben: „Haldokló vagyok. Talán már meg is haltam. Talán nem. Elkülönítettek. A műfogsoromat ügyesen kivették a számból, és az éjjeliszekrény fiókjába helyezték, az arany Marvin karórám és a pénztárcám mellé, a személyi igazolványomra. Alsó és felső ajkam a szájüregembe csúszott, és magával vonta, kifeszítette az orromon, az államon a bőrt, kiegyenesítette a szemem alatti karikákat, fehér borostáimat vigyázzba állította. Most történik velem az, amitől csak azért nem féltem, mert a félelem egy szó.”
Bereményi Géza: Azóta is élek. Magvető Kiadó, Budapest, 2021.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!