Igen, a felhő mondja mindezt, akiben aztán megszületik az istennyila, hogy agyoncsapja a teheneiért rohanó férfit.
A székely népballadák világa ez, ugyanolyan zárt, kívülről szinte felfoghatatlanul saját törvényszerűségek szerint működő, csak egy másik nép másik hegyvidékén – úgy tűnik, a hegyi élet már csak egyforma világ-, de legalábbis Európa-szerte. És ugyanaz a szülőföldhöz való hűség és ragaszkodás megjelenítése is, az óda az otthonhoz, a hegyekhez:
„Micsoda tájaink, micsoda hegyeink vannak, erre aztán tényleg büszkék lehetünk, de ott Barcelonában összezsúfolódva meg is feledkezünk róluk. Olyan szépek, hogy nem lehet betelni velük. Az embernek belefájdul a szeme a nézésbe. Ide ősszel kell feljönni, amikor a hegyek vonulata megszínesedik, hol vörös, hol barna, hol meg olyan színű, mint a pireneusi tehenek orra, meg okker, meg narancs, és gránátvörös, meg egy csomó olyan szín, amit még soha életedben nem láttál, a nap meg olyan színű, mint a tojássárgája.”
Vers is van benne, elvégre költő írta, mélység, magasztosság és ünnepélyesség, lassú, lassúbb, de mélyenszántóbb hegyi élet. És hegyi halál, persze. Mindenféle halál, bűn és bűnhődés hegycsúcsszám. Olvasás közben végig elégedetten csettintgettem (oké, a némileg felmentő befejezést talán leszámítva), hogy úristen, mit tudott írni ez a nő, és miket fog még írni ezután.
Külön említést érdemel a könyv kimagaslóan szép és jól sikerült borítója, amely az előzéklapokon megismétli, tovább folytatja a motívumokat – nem is csoda, hogy a borítótervező Farkas Anna rangos nemzetközi designdíjat nyert vele, aranyérmes lett a Graphis Gold Awardon, a Poster Annual 2022 évkönyvben Tartalom és forma egyaránt jól sikerült és jelentős – ritka szerencsés találkozás, mondhatjuk.
Irene Solà: Énekelek, s táncot jár a hegy. Katalánból fordította: Nemes Krisztina. Magvető Kiadó, Budapest, 2021.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!