A katalán író a székely népballadák világát idéző regényt írt

Vers is van benne, elvégre költő írta, mélység, magasztosság és ünnepélyesség, lassú, lassúbb, de mélyenszántóbb hegyi élet. És hegyi halál, persze.

A meglepően fiatal, 1990-ben született, költőként induló, de prózában kiteljesedő katalán író, Irene Solà már címében is különleges regénye, az Énekelek, s táncot jár a hegy expresszív, kifejező, szép nyelven, balladisztikus tömörséggel és szaggatottsággal, kihagyásokkal és mozaikdarabkákból építkező szerkezettel mesél a Pireneusok lenyűgözően szép, ugyanakkor vad és irgalmatlan világáról.

A könyvben a töredezett, de jól kivehető történetet szinte fejezetenként más nézőpontból, más meséli: egy felhő, középkori boszorkányok, halottak, gombák, egy őz, javasasszony, medve, kutya, és közben persze halad előre a sztori is, mely szerint a Sió nevű nő férjét agyonüti a villám, fiát vadászbaleset éri, ő maga megbolondul, és csak a lánya marad életben, aki a végén – itt talán engedett kissé a szerző az elvárásoknak – mintha valamiféle furcsa, torz boldogságot, de legalábbis megnyugvást találna. Mindezek mellett ezen a szépen fordított, erőteljes, balladás, szépirodalmi nyelven valami bölcs belenyugvás is megmutatkozik, és valami olyan prózaíróvilág körvonalazódik, amely általában a fiatal szerzőnél sokkal idősebb szerzők sajátja… kis túlzással valami a történetmesélés, a próza több ezer hagyományából és leglényegéből.

Kifejező, szép nyelven, balladisztikus tömörséggel megírt regény Fotó: Magvető Kiadó

Íme, a könyv első sorai, amikor még nem is tudjuk, pontosan ki beszél, csak rögtön érezzük, hogy ez bizony valami egészen más minőség lesz, mint a megszokott irodalom: „A hasunk majd szétrepedt, annyira tele volt, mire ideértünk. Szinte fájt. Sok fekete has, tele hideg fekete vízzel, villámlással és mennydörgéssel. A tenger felől és más hegyek felől, és isten tudja, még hány helyről jöttünk, s mi mindent láttunk. Súroltuk a hegycsúcsok szikláit, mintha sót pergettünk volna rájuk, hogy ott még a gaz se nőjön. Színt választottunk mezőknek, hegygerinceknek, csillogó folyónak és az ég felé forduló tekinteteknek. A vadállatok, amikor megpillantottak bennünket, bemenekültek az odúikba, behúzták a nyakukat, és orrukat a levegőbe emelve szimatolták a közeledő, nedves földszagot. Mindent betakartunk, mint egy jó dunna. A tölgyeket, a bükköket, a nyírfákat és a fenyőket. Csitt. És minden elcsendesedett, mert komor mennyezetként borultunk föléjük, s kimondtuk az ítéletet a nyugalom és a száraz, meleg boldogság között…”

Igen, a felhő mondja mindezt, akiben aztán megszületik az istennyila, hogy agyoncsapja a teheneiért rohanó férfit.

Irene Solà katalán író Fotó: Magvető Kiadó

A székely népballadák világa ez, ugyanolyan zárt, kívülről szinte felfoghatatlanul saját törvényszerűségek szerint működő, csak egy másik nép másik hegyvidékén – úgy tűnik, a hegyi élet már csak egyforma világ-, de legalábbis Európa-szerte. És ugyanaz a szülőföldhöz való hűség és ragaszkodás megjelenítése is, az óda az otthonhoz, a hegyekhez:

„Micsoda tájaink, micsoda hegyeink vannak, erre aztán tényleg büszkék lehetünk, de ott Barcelonában összezsúfolódva meg is feledkezünk róluk. Olyan szépek, hogy nem lehet betelni velük. Az embernek belefájdul a szeme a nézésbe. Ide ősszel kell feljönni, amikor a hegyek vonulata megszínesedik, hol vörös, hol barna, hol meg olyan színű, mint a pireneusi tehenek orra, meg okker, meg narancs, és gránátvörös, meg egy csomó olyan szín, amit még soha életedben nem láttál, a nap meg olyan színű, mint a tojássárgája.”

Vers is van benne, elvégre költő írta, mélység, magasztosság és ünnepélyesség, lassú, lassúbb, de mélyenszántóbb hegyi élet. És hegyi halál, persze. Mindenféle halál, bűn és bűnhődés hegycsúcsszám. Olvasás közben végig elégedetten csettintgettem (oké, a némileg felmentő befejezést talán leszámítva), hogy úristen, mit tudott írni ez a nő, és miket fog még írni ezután.

Külön említést érdemel a könyv kimagaslóan szép és jól sikerült borítója, amely az előzéklapokon megismétli, tovább folytatja a motívumokat – nem is csoda, hogy a borítótervező Farkas Anna rangos nemzetközi designdíjat nyert vele, aranyérmes lett a Graphis Gold Awardon, a Poster Annual 2022 évkönyvben Tartalom és forma egyaránt jól sikerült és jelentős – ritka szerencsés találkozás, mondhatjuk.

Irene Solà: Énekelek, s táncot jár a hegy. Katalánból fordította: Nemes Krisztina. Magvető Kiadó, Budapest, 2021.