Csanádi Viktor Holló lelkipásztort kérdeztük, hogy miként kell elképzelnünk a működésüket. – Az ezeréves templom egy ökumenikus imahely, amely nyitva áll bárki előtt, bármilyen felekezetből vagy akár egyházi közösségtől is jöjjön – kezdi az ismertetést a lelkipásztor. – Itt egyetlen elv érvényesül, mely Jézus szavaiban megmutatja számunkra a célt: „Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn 14:6). Mindegy, hogy kicsoda és honnan érkezik ide, benne hazatalál. Ökumenikus lelki közösségünk egyházaktól független, tagjai az ország sok pontjáról érkeznek, hogy megéljék az egységüket Istennel és egymással. Hitéletünk szerves részeként rendkívül fontos számunkra a teremtett természettel való egység ápolása, valamint a spiritualitás megélése a lehető legtöbb szinten. Ha valaki mély megélések után vágyódik Istennel, vagy csupán egy különleges ősi templomot járna be, nézzen be hozzánk egyszer! Közösségünk nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a hozzánk látogatóknak minél mélyebb spirituális megélésben legyen része, mely által istenkapcsolatuk mélyülhet, és még jobban megismerhetik útjukat. Ilyenek a meditatív imádság, a kántálással való elmélyülés, a csendes órák, a különféle lelkigyakorlatok, a páros lélekközelítő gyakorlatok, az imakörök, a különböző ünnepek spirituális megtapasztalásai, az éjjeli áhítatok, a zarándoklatok vagy éppen a hajnali imádság órája – avat be Csanádi Viktor Holló.
Ezeréves történelem
A romoknál lenyűgöző látvány tárul a látogatók szeme elé. Szemben a Szent Mihály-hegy a Remete-barlanggal, alatta a kanyargó Duna, balra a Börzsöny hegyei láthatók, míg jobbra a Visegrádi-szoros, délkelet felé a Prédikálószék csúcsa, mögöttük pedig a Prépost-hegy zárja be a körképet. Spóner Orsolya helytörténész, történettudományi és régészeti főmunkatárs segítségével mi is bepillantást nyerhettünk az ezeréves történelembe a vezetett templomlátogatás során. Érdemes ellátogatni és meghallgatni az előadást, hiszen olyan történelmi személyiségek éltek és haltak itt, akiknek meghatározó szerepük volt Magyarország sorsában.
























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!