Néhány évvel ezelőtt Jókai Anna Válaszoltam című interjúkötetének hódmezővásárhelyi bemutatóján lehettem az írónő beszélgetőpartnere, aki akkor azt mondta, hogy pályája kezdetén a saját hangja megtalálásában – amelyet keresztény alapokon álló spirituális realizmusnak nevezett, s amely nem jelent mást, mint a valóság leírásán keresztül is a természetfölöttit, az istenit megmutatni az emberi életekben, döntésekben, cselekvésekben – három magyar szerző volt rá nagy hatással:
Hamvas Béla, Kodolányi János és Várkonyi Nándor.
Várkonyi Nándor 1896. május 19-én született Pécsett, a nyitrai piarista gimnáziumban érettségizett, majd a budapesti egyetem bölcsészkarán, magyar–francia–filozófia szakon végzett. Néhány évvel később, az első világháborúban szerzett betegsége következtében előbb egyik oldalon, majd teljesen elveszítette a hallását. Szülővárosába visszaköltözve családot alapított, majd a pécsi egyetemi könyvtár munkatársa volt, s előbb doktori fokozatot, majd egyetemi magántanári címet szerzett a magyar és a világirodalom kapcsolatai témakörben.
A pécsi Janus Pannonius Társaság egyik alapító tagja, majd alelnöke, a Sorsunk című, 1941 és 1948 között megjelent folyóirat szerkesztője, 1945 után egy ideig a Nemzeti Parasztpárt pécsi szervezetének vezetőjeként tevékenykedett. Közben pedig szakadatlanul és legendásan sokat dolgozott az emberi tudás, az írás, a könyv és a kulturális emlékezet tudáselemeinek egymásra rakódó hagyományrétegei históriájának a rekonstrukcióján. Szerkesztőként, tudósként, alkotó emberként rengeteget levelezett, ezek közül a Kodolányi Jánossal váltott levelei vaskos kötetben láttak napvilágot.

Kodolányinak írta a következőket, 1950. március 12-én: „A misztikus szemlélet lényege az, hogy minden dolognak két jelentőséget tulajdonít: az egyik a közvetlenül adott, érzékelhető jelentés, a reális tény – a másik a misztikus, az érzékfölötti, az erkölcsi jelentés. (Az isteni »értelme« a dolgoknak.) Az erkölcs nem származtatható a dolgok érzéki és értelmi rendjéből, semmiféle racionális okoskodással etikai rendszert alkotni nem lehet, a jó és a rossz értelmetlen. Az erkölcs mint második jelentés, mint érzékfölötti valóság rejlik a dolgokban, s ezt fölismerhetjük bennük; a jó és a rossz a fölismerés dolga, nem a magyarázaté. S egyúttal a világ, a dolgok mélyebb, valódi »értelme« is.”