Zűrös időket élünk, a Zűrös Banda új lemezzel robban

,,Az a lényeg, hogy legyen hiteles és ízléses a produktum” – vallja Varga Kornél, a Zűrös Banda alapítója, gitárosa. A zenekar két tagjával, Básits Branka énekessel és Varga Kornél zenekarvezetővel beszélgettünk.

20210423. Budapest Zűrös Banda zenekar Fotó: Kurucz Árpád (KA) Magyar Nemzet Fotó: Kurucz Árpád

– Hogyan írná le a zenekar jelenlegi stílusát?

V. K.: Nálunk minden mindennel keveredik. Instrumentális és énekes témákban is vannak írottak és ­eredetiek is mind a balkáni, mind a magyar zenei stílusban. Jó példa erre a Palatkai című dalunk, amelyben egy erdélyi mezőségi falu, Magyarpalatka egyik szökős hangszeres dallama szólal meg úgy, hogy magyar szöveget írtunk rá, de a közjátékok saját szerzemények balkáni köntösben.

– Hogyan születnek meg az egyes zeneszámok?

V. K.: Zenekarunk egyik fúvósával, Babcsán Bencével első körben mi ketten ülünk össze, megcsináljuk a zenei alapokat, különböző részeket. Ezeket megharmonizáljuk, elkezdjük játszani, és szépen formálódik, alakul a dal. Ezekről az ötletekről már készítünk hangfelvételt, amit továbbküldünk a zenekar többi tagjának. Így a próbán már senkinek nem ismeretlen az anyag. Már ,,csak” össze kell játszani, és ezután derülnek ki a turpisságok, amikor mindenki beleteszi a saját stílusát, ötleteit.

– Népzenei vagy világzenei együttesnek vallják inkább magukat?

B. B.: Sosem állítottuk és nem is volt célunk, hogy autentikus zenét muzsikáljunk. Ezzel a hangszerfelállással nem is lehetne, hiába is próbálkoznánk vele. Saját hangzást szeretnénk képviselni.

V. K.: Sokan, köztük én sem igazán szeretem a ,,világzene” megnevezést. Nem fontos, hogy milyen besorolásba kerül az együttes, magam sem szeretem kategorizálni a zenéket, szét kell tudni választani és nem összehasonlítgatni őket. Az a lényeg, hogy legyen hiteles és ízléses a produktum.

Básits Branka és Varga Kornél
Fotó: Kurucz Árpád

– Milyen zenei közegből származnak, milyen más műfajok iránt érdeklődnek?

V. K.: Klasszikus zenei képzést kaptam a zeneóvodában, a zenei általános iskolában, később pedig a kóruséneklés volt a legmeghatározóbb élmény, melyet egészen húszéves koromig műveltem. Ezekben az években megszerettem és megismertem rengeteg kórusművet. Ezzel párhuzamosan tizenévesen felfedeztük a Queent, amiben a vokalitás és az igényes összetettség fogott meg már gyerekként is. Fontos tényező volt még a kezdeti Kispál és a Borz. Mindenevő lettem, gitározni magamtól kezdtem el. Egy szerencsés találkozásnak köszönhetően, Lang János barátommal 14-15 évesen beleástuk magunkat az ír népzenébe. Külföldről kaptunk kazettákat ír népzenészektől, amikor még nem volt internet. Ezekről szedtük le a dallamokat, a harmóniavezetést, a ritmizálásokat. Sokat jártunk a Brit-szigetekre tanulni az ottani zenészektől. Életem első két lemeze ír népzenei album volt, amit a Fianna együttessel adtunk ki. Már ebbe is beleszőttünk balkáni elemeket, például bolgár dallamokat.

– Mikor vált fontossá a magyar népzene az ön életében?

V. K.: Mindig is szerettem a magyar népzenét. A Nyíregyházi Főiskolára jártam ének–népzene szakra. Elmondhatom, hogy igazán ott fordultam a magyar népzene felé. Bár komolyan nem játszom semmilyen népi hangszeren, mostanában elkezdtem brácsázni tanulni. A népzenéhez való kötődésemet mutatja az is, hogy 2016-ban megalapítottam a szegedi Fonó Klubot. A Fonó Budai Zeneháznak ez az első állandó vidéki klubja, melynek én vagyok a művészeti vezetője, szervezője. A Fonó szellemiségét igyekszem továbbvinni, tehát az etnodzsessz, a táncházas zenekarok bemutatása és a világzene kerül előtérbe. Ez egy bázis, amit a vírus hátráltat most, de ha lehet folytatni, tele vagyok új ötletekkel.

B. B.: Sokféle zenét hallgatok, a nép- és világzenéken kívül dzsessz és klasszikus zene is felcsendül otthon. Autentikus kategóriában a Balkán világa az, amit nemcsak szakmai füllel hallgatok. Gyerekkoromban nagy hatással volt rám a közeg, ahonnan származom, és annak zenéje, tehát a szerb népzene. Ezekhez az élményeimhez tartoznak még az otthoni bálok és azok a muzsikák, amelyek a rádióban szóltak. Ebből merítkezem, de erre folyamatosan újabb rétegek rakódnak, ahogy egyre több műfajjal megismerkedem.

– A magyar népzenével is megmaradt a kapcsolata?

B. B.: Az egyetemi éveim alatt sokkal szorosabb volt a magyar népzenével való kapcsolatom. Azóta kicsit eltávolodtam, de ez nem azt jelenti, hogy kevésbé szeretem, hanem másfelé mentek az útjaim. Nagyon keveset művelem autentikus formában a magyar népzenét, ugyanis úgy gondolom, hogy rengeteg olyan zenész és énekes van, akik nálam sokkal jobban, hitelesebben és talán nagyobb szívvel éneklik a magyar népdalokat, mint én. Emiatt ezt a saját törekvéseimből kihagytam, de természetesen szívesen elvállalom az ilyen felkéréseket is, nem zárkózom el. Nekem inkább a balkáni népzene az erősségem, és tőlem erre van szüksége a szakmának.