Egy védtelen örökség megmentése

Csete György Kossuth-díjas építész, a Nemzet Művésze halálának ötödik évfordulóján neki és feleségének, Csete Ildikó Magyar Örökség-díjas textilművésznek állított emléktáblát Pokorni Zoltán polgármester kezdeményezésére a Budapest Hegyvidéki Önkormányzat.

Csete Örs ápolja szülei szellemi és tárgyi hagyatékát Fotó: Sárközy György

A zöldövezeti társasház, amelynek bejárata mellett elhelyezték a márványtáblát, több szempontból is érdekes, nem csak azért, mert itt élte le életét a művész házaspár. A Nárcisz utca 48. szám alatti épület egy a hatvanas évek modernizmusának szellemében tervezett társasház. Senki nem mondaná meg róla, hogy Csete György, az organikus építészeti irányzat későbbi atyja alkotta 1965-ben, amikor a műegyetemről kikerült friss diplomásként még ő is a modernista felfogás lelkes követője volt. Az 1970-es évekre aztán alapjaiban változott meg építészeti világnézete. Skandináv ihletésre fölfedezte a természeti formákat, a világegyetem misztériumát, amelynek építészetbe való illesztése kezdte el foglalkoztatni. Felfedezte és magáévá tette a nagy elődök, Koós Károly és Lechner Ödön formabontó bátorságát, azonosult velük, amikor a magyar kultúrához, a népművészethez nyúlt vissza építészetében.

Csete György építész
Fotó: Csete Alapítvány archívuma

Az emléktábla leleplezésén a polgármesteren kívül a művész házaspár régi barátja, Keserü Katalin művészettörténész és idősebbik gyerekük, Csete Örs mint a Csete Alapítvány kurátora fogalmazta meg gondolatait. Keserü Katalin az építész és a textilművész közötti szoros művészeti kölcsönhatást emelte ki, ami inspiráló hatással volt mindkettőjükre.

Csete Örs ápolja szülei szellemi és tárgyi hagyatékát
Fotó: Sárközy György

Hangsúlyozta, hogy öt évtizeden át szinte szimbiózis­ban éltek, alkottak itteni kis lakásukban. Csete György az 1970-es évek végétől nem dolgozott tervezőirodában, valamennyi tervét a térdére fektetett iskolai rajztáblán alkotta, miközben felesége a másik szobában hozta létre azokat a gyakran több négyzetméteres textilműveket, amelyek utóbb a férje által alkotott középületekben is rendre feltűntek.

Mindezt kiegészítve az idősebbik fiú, Csete Örs szülei szellemi és tárgyi örökségéről szólva emlékeztetett arra, hogy azok létükben veszélyeztetett helyzetben vannak. Példaként apjának a szarvasi Holt-Kőrös partján álló Ciprus Csárdáját említi, amely a magyar organikus építészet nemzetközileg is ismert, már-már élőlényszerű, varázslatos fa alkotása. – Sajnos egy olyan vállalkozó vásárolta meg, aki nemes egyszerűséggel leromboltatta, hogy a helyére egy „korszerű” vasbeton-acél-üveg épületet emeltessen. Ízlésről és látókörről nem érdemes vitatkozni, de tény, hogy Szarvason eldózeroltak egy olyan kulturális értéket, ami ezt az alföldi városkát legalább felhelyezte az egyetemes építészettörténet térképére. Helyébe pedig sikerül odapottyantani egy, a nagyvilágban ezrével található tucatépületet – kesereg Csete Örs.

A hajdani Ciprus Csárda a szarvasi Holt-Kőrös partján állt
Fotó: Csete Alapítvány archívuma

– Ez a trauma adta a végső lökést ahhoz, hogy szüleink művészeti örökségének megmentésére testvéremmel alapítványt hozzunk létre, mert ugyan kik védenék meg nagyobb elkötelezettséggel az örökséget, mint a fiaik?! A dokumentumok, a tervrajzok, a vázlatok, a levelezések, a tárgyi emlékek, anyám textiljei már feldolgozás alatt és viszonylagos biztonságban vannak. Legfőbb törekvésünk most az, hogy elérjük annak a tizenhárom templomnak, kápolnának és más középületnek a helyi, majd országos védettségét, amelyeket Csete György legfontosabb műveiként ismer a nagyvilág. Hiszek abban, hogy ami hagyományos és magyar, az nem maradhat újra és újra alul a globális gyökértelenség ellenében!