Ám történhetett valami, ami nem látszódott, nem volt érzékelhető. Egyik pillanatról a másikra elkezdtek zenélni, már lélektől lélekig ért a dallam, már érezhető volt, hogy a kimondott szavaknak súlyuk is van, megváltozott minden, talán még a madarak is hangosabban énekeltek a parkban, de az szerencsére nem hallatszódott be a moziterembe.
Fotó: Pannonia Entertainment
Valószínűleg soha senki nem jön rá, hogy mi történhetett, de az biztos, hogy iszonyatosan nehéz lehet egy zenésznek rajongói visszajelzések nélkül játszani. Ez a film szépen bemutatta, hogy a közönség energiája nélkül egy zenekaron már csak a csoda segíthet, különben nem lesz pezsgés, különben erőtlen lesz az előadás. A zenészt figyelve egyébként lehetséges, hogy mégis ki tudja találni a néző, mitől indult be a koncert. Valószínűleg a zenész fejébe bevillanó emlékképektől. Azok a múltbéli pillanatok menthették meg az előadást, amelyekben Bon Jovi lelki szemeivel egy emberként látta énekelni a közönséget, amikor egy emberként táncolt több tízezer rajongó, amikor megérkezett az az energia a nézők soraiból, amelyet a zenész átalakítva és megtízszerezve ad vissza. A zenészeknek el kellett képzelniük a közönséget; nem ment könnyen, de mégis sikerült. A koncert utolsó néhány száma visszaröpített mindenkit a fiatalkorába, azokba az évekbe, amikor még könnyűnek tűnt, hogy megvalósítsuk az álmainkat, és mondhassuk: ki fogunk állni az igazunkért, ez a mi életünk.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!