Kulisszatitkok is kiderülnek a tévétörténelem legnépszerűbb sorozatáról

Összehozták egy találkozóra a Jóbarátok (eredeti címe: Friends) szereplőit. A közös beszélgetésből, némi szerepjátékból és emlékek megidézéséből valami kegyetlenül szívfacsaró, de mégis felemelő este született. Az eredeti sorozat ma is népszerű a fia­tal felnőttek körében, annak ellenére, hogy 1994 és 2004 között készült. Ez az első olyan sorozat, amely őszintén, emberien és nem mellesleg igencsak humorosan mutatja be azoknak a fiataloknak a mindennapjait, akik éppen elkezdik az önálló életüket.

2021. 06. 14. 7:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
Hitelesek, őszinték. A karakterekkel könnyen azonosultak a nézők, mert hétköznapi embereket játszottak Forrás: Sky/Warner Media/HBO

A Jóbarátok azért is lett különleges sorozat, mert szinte teljesen hiányzik belőle a jóléti társadalom pénz és fogyasztás körül forgó világa (ahogy például a későbbi Szex és New York című sorozatot már bekebelezte a vásárlás okozta hamis boldogságérzet.) A Jóbarátok még arról az időszakról szólt, amikor nem kellett egymással versenyezni, amikor nem mérgezett meg mindent az irigység érzése és amikor őszintén megbeszélték egymással a barátok a problémáikat. Bár ma közel s távol sincsen ilyen emberi sorozat a palettán, az azért megnyugtató, hogy folyamatosan jelen van a világhálón az egyik streamingszolgáltató kínálatában, a televíziók műsorán. És még mindig népszerű a mai fiatalok körében is. Ebben a sorozatban ugyanis nem egymás legyőzését, hanem az egymással való együttműködést lehetett remekül szórakozva, sokat nevetve megtanulni.

És lehet még ma is. Mert a Jóbarátok legfontosabb üzenetei semmit nem vesztettek aktualitásukból.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.