Ötven éve lépett fel a The Tremeloes előtt a Neoton és a Gemini a Kisstadionban

A nyugati világsztárok igencsak ritkán tették tiszteletüket Magyarországon a Kádár-rendszerben, az üdítő kivételek megvalósulása nagyrészt a monopolhelyzetben lévő és pártállami – nemegyszer belügyi – irányítás alatt álló Nemzetközi Koncert Igazgatóság jóindulatán múlott. Hogy a fiatalok felesleges energiáit jó irányba tereljék, néha megnyitották a kulturális szelepeket, ennek köszönhetően lépett fel a Kisstadionban ötven éve, 1971. június 25-én és 26-án is a híres-neves brit The Tremeloes együttes, amely előtt a Neoton és a Gemini melegítette a közönséget.

Forrás: képernyőfotó

Hogy mennyire nem volt egyszerű helyzetben sem a pártállami koncertszervező cég, sem a nagyközönség, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a The Tremeloes-t már 1970-ben megpróbálták Magyarországra csábítani, de akkor a tárgyalások előrehaladott állapota ellenére nem sikerült tető alá hozni velük a szerződést, helyettük erre az időszakra sikerült lekötni a Marmalade együttest – a korabeli sajtó meg is jegyezte viccesen-élcelődve, hogy mindhiába várták a Tremeloes-t, lekvárt kaptak helyettük. Állítólag ők nagyon is jól megállták a helyüket, noha messze nem volt telt ház a Kisstadionban, a Magyar Ifjúság pedig ennek ellenére egyenesen a világ egyik legjobb és legnépszerűbb vokálegyüttesének nevezte őket, ahogy a velük egy műsorban fellépő Flying Machine-nal is nagyon meg volt elégedve a cikkíró, aki hozzátette, hogy utóbbi zenekar országjáró körútra indult hazánkban, és visszavárják őket máskor is.

A The Tremeloes Magyarországra hívásának erőfeszítéseit végül 1971-ben siker koronázta. A prominens zenekar 1971-es érkezéséről előzetesen is tájékoztatott a Magyar Ifjúság a június 25-i számában, de ekkor még az előttük fellépő, és abban az évben már Nigériát és Ghánát is megjárt Neotonról egy szót sem szóltak (az Ifjúsági Magazin úgyszintén így tett).

A magyar zenekar ekkor már túl volt a Bolond város című, első nagylemezének felvételein és kiadásán, így a koncerten is jórészt ezeket a számokat játszották. A lemez, így a számok érdekessége is, hogy az összeset kivétel nélkül a Pásztor László–S. Nagy István szerzőpáros írta, és S. Nagynak ez volt az első olyan munkája életében, amelyen az összes dalszöveg hozzá köthető.

A Bolond város című lemez borítója

(Bár a Magyar Ifjúság 1971-ben arról számolt be, hogy még abban az évben stúdióba vonulnak a második nagylemezüket elkészíteni, ez csak öt évvel később, 1976-ban valósult meg, Menedékház címmel.) 1971 egyébként az afrikai fellépéseken túlmenően is igencsak sűrű éve volt az Ambrus Zoltán – dobok (Debreczeni Ferenc ennek az évnek a tavaszán hagyta el a Neotont az Omega kedvéért), Balázs Fecó – billentyűs hangszerek, Galácz Lajos – gitár, ének, Pásztor László – gitár, ének, Som Lajos – basszusgitár felállású Neotonnak: nyáron felléptek a Táncdalfesztiválon Miért van ez így? című számukkal, augusztusban az Országos Rendező Iroda (ORI) vitte őket turnézni, és ugyancsak nyáron szombat esténként a Budai Ifjúsági Parkban is játszottak. Mintegy felváltva ezt a helyszínt szeptembertől újraindították a nyári szünet után a klubjukat a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen is. Pásztor László, a zenekar vezetője ötven év távlatából úgy látja, hogy a Nemzetközi Koncert Igazgatóságnál talán még nagyobb súlya volt az ORI-nak abban, hogy őket kérték fel előzenekarnak. Ehhez jöhetett még előzetesen az a pozitív tapasztalat a pártállami koncertszervezők részéről, hogy beváltották a hozzájuk fűzött reményeket a háromhetes afrikai turnéjuk során, és koncertsikereikkel dicsőséget hoztak Magyarország számára még a fekete kontinensen is. Nem utolsósorban pedig stílusukban, a vokalitás előtérbe helyezésével is abszolút illettek a Tremeloes-hoz, így kézenfekvőnek tűnt, hogy őket hívják meg vendégszerepelni a Kisstadionba. A Magyar Ifjúság megadva a koncert súlyát, utólag is beszámolt a nem mindennapi élményről, hiszen a Tremeloes akkoriban igazi sztárbandának számított, ahogy az újság fogalmazott, „a világ legelső popegyüttesei közé” tartozott, és már az 1971-es kisstadionbeli fellépésük előtt tizenegy évvel is nemzetközi slágerlistás számaik voltak. Nagyon elismerően megjegyezték, hogy ez a formáció azonban – bár „öregfiúknak” aposztrofálták őket a huszon-, harmincéves életkorukkal (az eredeti felállásból a legtovább a csapatban maradt dobosuk, az 1943-as születésű Dave Munden tavaly halt meg, az alapító tagok közül az 1932-ben született Brian Pole énekes még él, Alan Blakley ritmusgitáros 1996-ban, mindössze ötvennégy évesen hunyt el, Alan Howard basszusgitáros-énekes pedig az idén lesz nyolcvanesztendős. Az alapító tagok közül az 1971-ben a Kisstadionban rendezett koncert idején viszont csak Dave Munden és Alan Blakley volt tagja a bandának) – nem a nosztalgiáról szólt, a muzsikusok teljes elánnal dobták bele magukat a zenélésbe a Kisstadionban. Ha pedig még a Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának hivatalos lapja is ezt írta róluk, akkor ez minden bizonnyal így is volt, hiszen ezt az újságot semmiképpen nem vádolhatjuk meg elfogultsággal a nyugati kultúra irányában. Mint írták, az angol zenészek „nagyon is fiatalos kedvvel” muzsikáltak, amiért „a siker nem is maradt el”. A Magyar Ifjúság tett arra is egy utalást, hogy a magyar fiatalok akkor már nem is olyan könnyen lelkesedtek egy-egy együttes iránt, hiszen a beat újdonságának varázsa már kezdett megszűnni nálunk is, ezt az állítást azonban megcáfolva a fiataljaink hatalmas ovációval és virágcsokrokkal köszöntötték őket, ami az angolszász csapatot igencsak meghatotta, és két ráadásszám között mondtak köszönetet a magyaroknak a lelkes fogadtatásért. Megtudhatjuk a cikkből, hogy a Tremeloes a legnagyobb világslágereit Budapesten is eljátszotta, úgy mint a Silence is Golden, a (Call Me) Number One és a Suddenly She Loved Me című számokat, ezeken kívül pedig elhozták Magyarországra a legújabb nagylemezük néhány sikerszámát is. A magyar ifjúsági sajtó éllovas lapja a szocialista-realista művészet és erkölcs jegyében nem kis iróniával megjegyezte, hogy a magyar zenekarok példát vehetnének a Tremeloes-ról, ugyanis a cikk szerint nem feltétlenül a „sokszor indokolatlan, túlzásba vitt” mozgásra kellene helyezniük a magyar zenészeknek a hangsúlyt, hanem magára a zenére. Ennek megfelelően a Geminire ráhúzták a vizes lepedőt, amikor azt írták róluk, hogy „nem éppen szerencsés módon állította össze műsorát és a játékon is érezhető volt a rutin hiánya”.

A Gemini együttes tagjai, Markó András, Szabó György Balázs, Bardóczi Gyula, Várszegi Gábor
Fotó: Fortepan/Rubinstein Sándor

A Neotonról viszont azt írták, hogy egységesebben játszott, és külön megdicsérve kiemelték Som Lajos basszusgitár-improvizációját, valamint a „szép vokálrészeket”. Pásztor László ehhez hozzátette: amíg Som Lajos a basszusszólójával volt elfoglalva, ő a gitárját letéve üstdobverővel kongán kísérte a bőgőst, a közönség számára szokatlan produkcióval pedig nagy sikert aratott. Mi tagadás, a Neoton ekkor még jórészt más zenét játszott, mint nem sokkal később Famíliává válva a Kócbabákkal kiegészülve, Erdős Péter közvetlen közelébe, a szárnyai alá kerülve.

(A borítóképen a The Tremeloes együttes látható. Forrás: Képernyőfotó a Me And My Life című videóból)