A labdarúgás pontos hőmérője a hétköznapi valóságnak is

A Hátsó füves – Barangolás a magyar futball rejtett tájain címmel kiállítás látható lapunk és a Nemzeti Sport fotóriportereinek fényképeiből július 23-ig a Sport Agórában. Nagy művészi értékű szociofotók ezek. Olyan mérkőzéseket ábrázolnak – ahogy Csillag Péter, a Nemzeti Sport újságírója írja a kiadványban, melynek fényképei­ből összeállították a tárlatot –, amelyek lehetőséget adnak önmagunk mélyebb megismerésére.

A tárlaton bemutatott fényképekből az is kiderül, hogy melyek azok a települések, ahol van erős közösség, és élni, focizni jó Fotó: Mirkó István

„Ha elvonatkoztatunk a modern stadionok fóliázott világától, a profizmus lelketlen ridegségét árasztó élvonaltól, a sportmédia futballsztárjainak tünékeny csillogásától, rá kell ébrednünk, a labdarúgás hétköznapi valóságunknak is pontos hőmérője. Kiváltképp, ha falusi közegről beszélünk, ahol a futballmeccs hagyományosan a helybeliek közös ünnepét, találkozási alkalmát, identitáserősítő tényezőjét és önmaguk mélyebb megismerésének lehetőségét jelenti” – olvasható a Hátsó füves – Barangolás a magyar futball rejtett tájain című, igényesen elkészített fotóalbumban, amelyhez a vidéki futball lelkiségét is empatikusan feltáró szöveget Csillag Péter, a Nemzeti Sport újságírója írta. Érdemes bővebben idézni belőle: „A labdarúgás meglepő élességgel rajzolja elénk a kis települések társadalmi kihívásait; a falusi oktatás küzdelmeit, az elvándorlás hatásait, az öregedő lakosság megváltozott igényeit, a cigányság kiútkeresését, a szabadidős tevékenységek új kereteit. A futball a falu tükre: az évek, évtizedek halódása után feltámasztott csapat éppúgy üzenettel szolgál a helyi közösség erejéről, mint máshol a túlélési harcról, a demográfiai süllyedésről, az elfogyott ösztönzésről árulkodhat a gazzal felvert, elárvult pálya rozsdálló kapuja.”

A kiadványban szereplő fényképek egy része a Sport Agórában július 23-ig kiállításon is megnézhető. A tárlaton bemutatott fényképeken is jól látható, melyek azok a települések, ahol lassabb vagy nagyon nehéz a közösségépítés, és melyek azok, ahol élet van, nem is akármilyen, melyek azok a települések, ahol jó élni, ahonnan nem akarnak elmenni az emberek. Előbbire megrázó példa Mirkó István Taszár (2017) című fényképe, amelyen viharos kék égboltot, közönyösen álló fasort, haragos zöld füvet és egy olyan futballkaput látunk, amelynek hálóját szanaszét szaggatta az idő. Szabó Miklós Buzsák (2015) című fotója viszont nem egy üres focipályát, hanem éppen ellenkezőleg, egy olyan nézőteret mutat, ahol temérdek ember vár arra, hogy lássa végre a helyi mérkőzést, a sokszor pocakos, de jó kedélyű focistákat.

Móricz-Sabján Simon Lipót (2015) című fényképe gyermekkorunk világát idézi, amikor sokszor focipálya hiányában, ahol csak tudtuk, ott rúgtuk a bőrt, viszont egy-egy – finoman szólva – nem jól sikerült átadás miatt egészen lehetetlen helyeken tudott landolni a labda. A fényképen egy focista a mellig érő búzamező kellős közepén araszol, kezében a labdával, arcán koncentrált figyelem. Aztán látunk kakaskodást is Veres Viktor Márianosztra (2015) című fényképén, amelyen konkrétan összeér egy játékos és a bíró homloka. A kimagasló művészi értékű szociofotók a mélyben sokkal többről beszélnek, mint amit első pillanatra látunk. Reviczky Zsolt Hercegszántó (2015) című fényképén bepillanthatunk a focisták öltözőjének titkos világába, ahol szembetűnő a nem éppen sport témájú fotónaptár. Mindjárt kettő is.

A tárlaton bemutatott fényképekből az is kiderül, hogy melyek azok a települések, ahol van erős közösség, és élni, focizni jó
Fotó: Mirkó István

Ehhez a képhez a fényképalbumban egy helyben elkapott mondat is olvasható: „Öregfiúk-játékos udvarol: Ha rád nézek, húszévesnek érzem magam. Ha a lábamra állok, százhúsznak.” De láthatunk fiatalos romantikát is. Szabó Miklós Sajóvámos (2019) című fényképén piros kapucnis lány csókol vélhetően a meccs kezdete előtt egy piros mezbe öltözött fiatal focistát. Szembetűnő, hogy milyen érzéki gyöngédséggel fogja meg a lány a kemény férfikezet, és még az eső se érdekli igazán őket, a szerencsét hozó csók időn és téren kívül csattan.

Mirkó István Tótkomlós (2017) című fényképe egészen elképesztő művészi látásmóddal egy kispadot mutat hátulról, úgy, hogy a nap fénye a kispad köré épített esővédő átlátszó hullámpala hátulját megvilágítja, és az éppen leülő, felálló, izgő-mozgó, előre hajoló emberek sziluettjét látjuk. Korponai Tamás Ságújfalu (2015) című fotóján pedig egy olyan pillanatot ragad meg, ami nagyon vicces. Egy támadó játékost látunk, amint éppen labdába rúgna, és két védőt, akik nagyon érdekes grimaszt vágnak. Az egyik úgy néz ki, mint egy felfújt lufi, a másik pedig úgy, mint egy ijedt hattyú.

Mirkó István Ópályi (2017) című fotóján sötétbarna pulóverben háttal üldögélő fiúgyermeket látunk, amint nézi a felnőttek fociját. A kölyök mellett ott a labda, és aki a képet nézi, pontosan tudja, hogy a felnőttek meccse előtt ő már elég sokat focizott, és amint vége a mérkőzésnek, újra rúgja majd a bőrt. A képen látható pillanatban viszont pihen, harmonikus, boldogan nézi a felnőttek játékát, tanul tőlük, egyszer majd úgy szeretne játszani, ahogy a focicsapat legjobbja, esetleg még nála is jobban, de ahhoz sokat kell még gyakorolnia. Tudja ezt jól, gyakorol is eleget.

Van a kiállításon egy kép, amelyen minden rendben van. Minden a helyén, azt látjuk, hogy a világ, amelyben élünk, jól berendezett. Mirkó István Méra (2019) című fényképén az előtérben, egy kisebb dombon legel egy ló, a középtéren focisták játszanak, az egyik csapat kék mezben, a másik zöldben, a pálya szélén szurkolók, a háttérben piros tetejű házak és dombok, fűtől és fától zöld színű táj. Mirkó István fényképe azt sugallja, hogy Mérán jó élni, van közösség, emberi léptékű falu, szemet gyönyörködtető táj. Érdekes a helyi mondás is: „Fiú, jegyezd meg: a kalotaszegi ember nem fázik. Csak érzékeli a hideget.” Ezek a szavak azért is beszédesek, mert arról tanúskodnak, hogy vannak férfiak, akik átadják a férfimintákat a fiúgyermekeknek. És együtt van a család, a nők a pálya szélén a mérkőzés végét várják, hogy eljöjjön az ő szerepük is. Az ebéd ugyanis már délelőtt elkészült, csak meg kell melegíteni. Jól fog esni a sok sportolás után.