A Zűrös Banda öt éve adta ki első lemezét, ami nyomban föl is került a World Music Charts Europe nevezetű nemzetközi zenei toplistára – hiába, ha valaki anyanyelvi szinten zenéli a Kárpát-medencei olvasztótégely magyar, cigány, szerb, makedón dallamkincsét, és ízlésesen képes alátenni egy beat-rock ritmusszekciót vagy hozzápakolni némi dzsesszes virtuózkodást, annak általában nyert ügye van. Tudjuk ezt már a Boban Marković Orkestar vagy a mi Besh o DroMunk töretlen tündöklése óta. A Zűrös Banda idei, egyszerűen 2021-re keresztelt, második lemezén körülbelül a fenti recepttel keresi saját útját és hangját, és tagadhatatlanul akadnak lelkesítő és szívhez szóló pillanatok az albumon.

Fotó: Fonó Budai Zeneház
Érdekes módon az első dal, A mérai hegytetőn korántsem egy elsöprő intenzitású förgeteg, hanem amolyan könnyed, nyáresti pilinckázás. Joggal hiányoljuk belőle a dögöt és az erőt, no meg az egész nóta alját is, pedig rendes dobszerkó meg basszusgitár szól, de úgy látszik, a keverésnél nem kaptak elég testet a mélyek. Ez az elektromos gitárról is elmondható – hangsúlytalan, jellegtelen szegény. A fúvósok és az ének tökéletesen szól. A végén a férfi csordavokál jó ötlet, de szintén halványra sikerült, és túl hamar van lecsapva, még ahhoz mérten is, hogy poénnak szánták.
A Palatkai című második tétel fő témájának viszont akkora húzása van, a lendületes alapokra ültetett, fájdalmasan szép vokál és a rákontrázó fúvósok sírva vigadós komplexitása a lemez slágerévé teszi a nótát. Mintha a ritmusszekció is több teret kapna, vagy egyszerűen csak olyan jó a dal, hogy nem érzékeljük az első szám problémáit – persze lehet, hogy azt csak a lemez hangulati bevezetőjének szánták, ilyen is van…
A Humphrey bolgár (vajon valóban kínosak ezek a szóvicces címadások, vagy csak a sznobériámtól nem nevetek?), ha még egyet tekernének a verzén, szabályos ska lenne. De így is jólesik.
Az én Istenem adj egyet könyörgését már-már monumentálissá teszik a nagy dallamívek, az akusztikus gitár lírai csattogása és a cintányérok olykori szétpüfölése – utóbbiak jóleső, punkos ellenpontja teszi szinte teljessé a karaktert.