A Fesztivál Akadémia programjában már megszokott, hogy a zenéhez minden alkalommal felolvasás is társul, mégpedig neves színészek közreműködésével. Ez idén sem lesz másként, a fesztiválon ott lesz a magyar színészvilág színe-java: Molnár Piroska, Haumann Péter, Eperjes Károly, Nagy-Kálózy Eszter, Mácsai Pál, Hámori Gabriella, Kováts Adél, Bezerédi Zoltán, Haumann Máté, ifj. Vidnyánszky Attila és Vecsei H. Miklós.
„Családfák” – ez az idei Fesztivál Akadémia témája. Kokas Katalin és Kelemen Barnabás maguk is egy négygyerekes családot alkotnak, s mindketten zenészcsaládból származnak. Az utolsó Mozart-művek egyikét, Mozart A-dúr klarinétötösét a szlovén klarinétvarázsló, Mate Bekavac szólójával adja elő Kelemen Barnabás (első hegedű), Kelemen Gáspár (második hegedű), Kokas Katalin (brácsa) és Kokas Dóra (cselló). Családfájuk Kokas Dóra és férje, Maxim Rysanov révén további muzsikuságakkal is gazdagodik. A fesztiválon rajtuk kívül is fellépnek zenészcsaládok. A „családfa” tágabb értelemben is meghatározza a fesztivál programját, hiszen a műsorban nagy zeneszerző-dinasztiák tagjai éppúgy szerepelnek, mint család tematikájú kompozíciók J. S. Bachtól Mozarton át Brahmsig, Schumannig, Bartókig és kortárs zeneszerzőkig. A családfa metaforája akár a különböző kamarazenei hagyományokra is ráilleszthető, s ekként beszélhetünk a kamarazene-játék sajátosan magyar „családjáról”, amely a fesztiválon fellépő Rados Ferencen keresztül az 1950-es években aktív mesterekig s egészen Weiner Leóig visszavezethető.
A fesztivál központi helyszíne a Zeneakadémia, de lesznek hangversenyek a Budapest Music Centerben, a nemrégiben felújított, egyedülállóan szép Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában, a Jézus Szíve jezsuita templomban, az Egyetemi Könyvtár gyönyörű olvasótermében, a Benczúr Házban. A tíz nap alatt lezajló tizenhárom hangversenyt zenetörténeti előadások, a Várfok Galériában rendezett kortárs képzőművészeti kiállításhoz kapcsolódó zenés tárlatvezetés, a Fortepan anyagából összeállított fotókiállítás, kerekasztal-beszélgetések, Szalóki Ági magyar és cigány népzenei meglepetéskoncertje, Pál István Szalonna és Bandája Kárpát-medencei utazásra invitáló gálaestje, a Söndörgő Együttes balkán népzenei műsora és ifj. Sárközi Lajos zenekarának esti éttermi cigányzenéje avatja valódi fesztivállá.
(A borítóképen Patricia Kopatchinskaja. Fotó: Eric Melzer)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!