A Limbó hintó mindent vitt és mindenkit magával sodort

Nem mindennapi slágerözön zúdult a magyar közönségre 1981. augusztus 21-én, amikor a hosszú szünet után megrendezett, ezúttal Tánc- és popdalfesztivál névre keresztelt rendezvény döntőjében elhangzott tizenhat dalból legalább négyről lehetett elmondani, hogy olyan gigasiker lett, amelyet a mai napig ismer mindenki, a tizenévesektől a szépkorúakig. A fennmaradó tucatnyi dalból is legalább a fele úgy lett ismert, hogy azóta is az adott előadóval lehet egyértelműen azonosítani. A dalok versenyében a Hungária Limbó hintója lett az új szenzáció, és ezzel az első helyezett, de óriási sikert aratott a második helyre sorolt Soltész Rezső a Szóljon hangosan az ének!-kel és a harmadik helyre sorolt Korál a Homok a szélbennel. Az előadók között pedig Kovács Kati győzött, ezzel ő lett az egyedüli, aki háromszor nyert Magyarországon táncdalfesztivált.

Mielőtt Fenyőék megnyerték volna az 1981-es táncdalfesztivált, még a Multimilliomos jazzdobos című számukkal megnyerték a Tessék választani! című vetélkedőt. Az 1981. augusztusi Tánc- és Popdalfesztivál azért volt jelentős a karrierjükben, mert a klubok nagyon lelkes, de mégis kisebb létszámú közönségén túlmenően ezzel az új, extravagáns stílussal kiléptek a széles nyilvánosság elé, és egy ország ismerte meg (újra) a jampikultúrát. 

A Hungaria együttes a fesztivál első elődöntőjében, 1981. augusztus elsején  Fotó: MTI/Fotóarchívum

Színpadra vitték a zenés színházat, miközben a szomszédok és ismerősök levetett ruháiból építették fel a maguk új fellépőfelszereléseit, amiket persze alkalomadtán tovább is fejlesztettek. A nem mindennapi színpadi öltözéket aztán a Hungária tagjai hétköznapi viseletként is hordták – Fenyő Miklós ezt egy időben megkövetelte a banda tagjaitól –, nem kis feltűnést keltve az utcákon, tereken, ahol megjelentek. Rajongóik ebben is követték őket, hátranyalták a frizurájukat, napszemüveget és kockás zakót öltöttek, mindenféle pálmafás és egyéb egzotikus figurákat ábrázoló nyakkendőt kötöttek, valamint hasonlóan kirívó színvilágú ingeket hordtak.

Az is borzasztóan szimpatikus volt a Hungária csapatában, hogy mindenkinek külön profilja volt, ki-ki megmutathatta, hogy mennyire nagyszerűen játszik a maga hangszerén, ráadásul milyen jól énekel, miközben a közönség megőrül. Fenyő Miklós szerint ugyanakkor mindamellett, hogy persze az indíttatást az ötvenes évek rock and rollja adta nekik, ettől függetlenül valami egészen elképesztő módon egy magyar specialitású és mentalitású zene kerekedett ki a kezük alól, amiért az akkori tizenévesek elképesztő módon lelkesedtek. Igaz volt ez a Limbó hintóra is, amelynek zenei alapjai ugyan Fekete Gyula, a Hungária szaxofonosának elmondása szerint a Karib-tenger szigetvilágának néhány évtizeddel korábbi zenéjére vezethetők vissza, melynek során fémhordókon ütötték a ritmust, mégis, amikor ehhez a stílushoz a Hungária hozzányúlt, egyből megtörtént a csoda, és a kisiskolásoktól kezdve az egyetemistákig „mindenki őrült limbót rázott”.

A Limbó hintót, ami „nem ócska taxi”, és „boldog, aki ráül”, 1981-ben nem volt ember, aki ne ismerte volna Magyarországon, és ha ma rákérdeznénk, jó eséllyel most is tudnák az emberek, hogy ki(k)nek a nevéhez kössék.

A Limbó hintót még a győzelmük évében kislemezen is kiadták, amellyel a nagy ritkaságnak számító negyedmilliós eladási példányszámot érték el. A Hungária végérvényesen a köztudatba került, és alig három év alatt eladott hárommillió nagylemezt. Ekkora volumennel ilyen rövid időszak alatt rajtuk kívül csak az Omega büszkélkedhet. Ha lefordítjuk hétköznapi nyelvezetre, akkor ez azt jelenti, hogy a nyolcvanas évek elején – ha az ország mintegy 2,5 millió családjával számolunk – átlagosan minden háztartásban fellelhető volt egy Hungária-lemez (ez az adat nyilvánvalóan mutat szórásokat). Ha a fekete korongok és a műsoros kazetták ki is mentek a divatból – legalábbis ekkora példányszámban mindenképpen –, mégis elmondhatjuk, hogy Magyarországnak volt egy olyan könnyűzenei együttese, amelyik ilyen vagy olyan formában, de szinte minden családhoz eljutott. A Hungária ezzel megkerülhetetlenné és örökbecsűvé vált a magyar könnyűzenei együttesek között.

Borítókép: Fenyő Miklós 1980-ban. Fotó: Fortepan/Erky-Nagy Tibor