Akik hátat fordítottak a szakmai szegregációnak

A Mindegy Kulturális Társulás Függőségi program gyűjtőcím alatt készült rövidfilmsorozata sorra szerez elismeréseket hazai és nemzetközi filmfesztiválokon. Mi ez a társulás, miről szólnak a filmjeik? Ezekről kérdeztük Kotány Bence forgatókönyvíró-rendezőt.

2021. 08. 28. 7:40
Fotó: Molnár Dóri
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kotány Bence elárulta: a társulás névválasztása nem okozott problémát, ugyanis alapelvük szerint nem mindegy, ha mindenki egy.
– Köztünk nagyon erős a kohézió
– avatott be a részletekbe a forgatókönyvíró-rendező, hozzáfűzve: Kurucz Hanga producerrel 2017-ben indították el a társulást, amelybe olyan alkotókat igyekeztek bevonni, akiknek átlagon felüli hivatástudatuk van, s akár ingyen is hajlandók alkotni és dolgozni.
Ez utóbbiról annyit, hogy a Függőségi programjuk eddigi nyolc filmetűdje nulla forintos költségvetésből készült, noha olyan neves alkotók is csatlakoztak, mint Andó Ildikó, Anga K. István, Csuja Imre, Dolmány Attila és Miller Zoltán.
– A szakmai belterjesség és a szegregációval szemben hoztuk létre a társulásunkat – jelentette ki Kotány Bence, majd áttért a Függőségi program bemutatására. – A részek megpróbálják egyedi látásmódon keresztül elgondolkodtatni a nézőket azon, hogy a hétköznapi viselkedési zavaraink hogyan hatnak az életünkre.
Az Örökké,.;!? – Improvizált inspirációs vízió címet viselő első rész, Csuja Imre főszereplésével, a dohányzás kínzó elvonási tüneteiről szóló monológ.
– Noha ez egy egysnittes gag, de a 2019-es Hét Domb filmfesztivál döntőjébe került – tájékoztatott az író-rendező, megjegyezve: szintén ezen a fesztiválon, tavaly harmadik helyezett lett A mezítelen valóság című rész, amely az internetes like-függőséget és magamutogatást dolgozza fel, amelyek súlyos károkat okoznak a gyermekekben is.
– Rófusz Ferenc Oscar-díjas animációs filmrendező, a zsűri tagja kiemelte: végre valaki ki meri mondani ilyen formában is azt, hogy milyen hatással van a fiatalokra a like-vadászat, ami akár öngyilkosságba is kergetheti őket – hangsúlyozta Kotány Bence.
Kiemelte, hogy Miller Zoltán filmes zeneszerzőként is bemutatkozott a közönségnek a legutolsó két részben. Továbbá nagyon büszke arra, hogy két fia­tal művészt is felfedeztek Tóth Brigitta színésznő és Durányik Martin operatőr személyében.
Szólt a megfelelési kényszert vizsgáló A futár című részről, ami az idei Bujtor István-filmfesztivál döntőjébe jutott játékfilmek és kísérleti fikciós alkotások kategóriában. Valamint a négyperces alkotást beválogatták az amerikai Waste­land filmfesztivál versenyprogramjába. – A Match című epizód az internetes párkapcsolati függőség okozta viselkedési zavarokat boncolgatja, ugyanakkor Budapest imázsfilm is, amely bemutatja a főváros szemmagasság fölött látható bizonyos részeit – magyarázta Kotány Bence.
Ez a film a barcelonai nemzetközifilmfesztivál July 2021 díjra jelölt filmje lett a legjobb dal és a legjobb forgatókönyv kategóriában.
– Noha mi csupán a legjobb dal kategóriába neveztünk Miller Zoltán filmzenéjével, a zsűri a legjobb forgatókönyv díjra is jelölte a filmet, majd oda is ítélte a győzelmet, Durányik Martin operatőr munkáját kiemelve – tudtam meg a rendezőtől, aki hozzátette: a Munich Music Video Awardson döntős filmek közé jutott ez a rész. Továbbá a 2021-es Malter vándorfilmfesztivál versenyprogramjának rövidfilmje.
A sok díj hallatán önkéntelenül kibukott belőlem, hogy ezek szép dolgok, ám filmeket inkább a közönségnek kellene készíteni, mint fesztiválok zsűritagjainak, mert így épp oly belterjesek lesznek, akár azok a szakmák, amelyeknek hátat fordított.
– Minden filmünk megnézhető a YouTube-on és a Facebookon, ahol az eddig publikált hét rész össznézettsége kilencszázezer és egymillió közötti – válaszolta Kotány Bence. – Nagyon fontosak a nemzetközi szakmai sikerek, hogy koprodukciós lehetőségekhez juthassunk.
– És mit tudnak felajánlani a leendő partnernek? – vetettem közbe.
– Kulturális, szellemi tőkét és szaktudást. Produceri, gyártásvezetői gárdánk bizonyítottan nemzetközi szintű. Forgatókönyvírásban, rendezésben sem kell szégyenkeznünk, de itt van Miller Zoltán is, aki a hazai zenei világ egyik meghatározó alakja – hangzott a felelet.
– Azt halkan megjegyzem, hogy „sajnos” az önök filmjei nem felelnek meg a liberálmarxista nyugati kánonnak, a bőrszín és a szexuális orientáltság kvótájának… – akadékoskodtam tovább.
– A Matchben szerepel egy transzvesztita. Természetesen nem bármiféle kvóta miatt. Idézek egy mondatot a filmből: „A bálnák udvarlási és szaporodási szokásai a több mint egymillió év alatt semmit sem változtak, csak az emberé.” Mi alapvetően normális értékrendet szeretnénk megfogalmazni. A szexualitásnak a hálószobában a helye, és ott is kell maradnia. Az említett film nem a szexualitásról, hanem a hazugságokról szól, amikor valaki például másmilyennek adja ki magát egy internetes párkereső oldalon, mint amilyen. Féltünk versenyeztetni az alkotást, miután az LMBTQ-lobbi nagyon nekiesett Magyarországnak. Filmes körökből negatív visszajelzést nem kaptunk, viszont a Facebook hónapok óta korlátozza az oldalainkat – fogalmazott Kotány Bence.

(A borítóképen Dolmány Attila és Kotány Bence. Fotó Molnár Dóri)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.