Debrecenből a képzőművészetbe

Horváth Erzsébet gyermekként a polgári értékeket valló családokra jellemző klasszikus műveltségeszmény légkörében nőtt fel, s ezzel együtt táncolt, rajzolt és zongorázni is tanult. De végül festői pályára készült.

Június végén 95 évesen elhunyt Tamás Ervinné Horváth Erzsébet festőművész. Halála alkalom arra, hogy emlékezzünk rá, családjára, arra a szellemiségre, melyet hosszú élete során megőrzött. Nevezetes családba született Debrecenben 1926-ban. Mind az apai ág, a Horváth család, mind az anyai, a Harsányi család jellegzetes cívis portát tartott fenn a városban. Az egyik Harsányi ős gályarab volt, s a Nagytemplom mögött lévő gályarabemlékmű még a nevét is feltünteti. A Harsányiaknak fatelepük volt, a Horváthok malomtulajdonosok voltak. Horváth Erzsébet gyermekként a polgári értékeket valló családokra jellemző klasszikus műveltségeszmény légkörében nőtt fel, s ezzel együtt táncolt, rajzolt és zongorázni is tanult. Ez utóbbit annál is inkább, mert édesanyja – Horváthné Harsányi Jolán – a város nagy presztízsű zongoratanára volt. De végül festői pályára készült, s 1945 és 1947 között folytatott tanulmányokat a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, ahol megismerkedett a nála négy évvel idősebb, festő szakos hallgatóval, Tamás Ervinnel, aki épp ekkor, 1947-ben fejezte be Képzőművészeti Főiskolai tanulmányait Szőnyi István növendékeként. 1948-ban megszületett közös gyermekük, Tamás Noémi, aki később szintén jeles alkotó és művésztanár lett.

Horváth Erzsébet és Tamás Ervin a tanítással együtt ambiciózusan indult a pályán. A fiatal asszony jól ismerte Debrecen minden titkát, Tamás Ervint megragadta a város építészeti arculata, környezetének vadregényessége. Első önálló kiállítását is nem sokkal a főiskola elvégzése után itt rendezte, 1947-ben. Közös volt bennük a világ iránti nyitottság és érdeklődés, az akkori lehetőségekhez képest sokat utaztak, s gyakori résztvevői voltak különböző művésztelepeknek. Tamás Ervinnek jelentős szerepe volt a tokaji művésztelep állandósulásában. A fővárosba kerülve Horváth Erzsébet rajztanárként dolgozott, bekapcsolódott a Budapesti Pedagógus Képzőművészeti Stúdió munkájába, ahol kitűnő művészek is kiállítottak, s missziójuk abban is érzékelhető, hogy csökkentették a tanári és művészpálya között meglévő távolságokat, valamint olyan művészek is tevékenykedtek itt, akik politikai problémák miatt alkotóművészként nem igazán érvényesülhettek.

Közben a házaspár elvált, s Horváth Erzsébet ezt követően hosszabb ideig dolgozott Szigligeten, ahol ihlető hatással volt rá otthona atmoszférája, a táj bukolikája. Ekkoriban elsősorban akvarelltechnikával dolgozott, izgatta őt a látvány művészi átírásának lehetősége, a fény-árnyék jelenségek megörökítése. Ismertek voltak csendéletei, tájképei, de igényes portréfestő is volt.

Tamás Ervin meghatározó vezetője volt a Magyar Képzőművészek Szövetségének, részt vett a Művészeti Alap irányításában, dolgozott a Magyar Tudományos Akadémiának. Mégis talán a legjelentősebb szerepet a művészetoktatásban játszotta, legendásan sikeres és mély intellektualitású tanára volt a főváros belvárosában működő Dési Huber István Képzőművészeti Körnek Gráber Margittal, Fenyő A. Endrével együtt. Növendékei közül nagy számban folytatták tanulmányaikat a Képzőművészeti Főiskolán. Képeiben mindig távol tartotta magát a hűvös racionalitástól, ugyanakkor nem tévedt az irracionalitás területére. Képes volt egyéni formanyelv kialakítására, melyben mindig felismerhető valóságos motívumok kivételes eleganciával szervesültek már-már látomásos megoldásaival. Különös játéka a sorsnak, hogy az 1965-ben Kecskeméten megvalósult, igen színvonalas Egészség című, épülethomlokzatot díszítő sgraffitója ebben az évben semmisült meg, 2021-ben, pedig a városban Bozsó Ferenc építőmérnök a megmentést kezdeményező mozgalmat is indított. Úgy tűnt, hogy a megmentés sikerrel járhat, s esetleg a koronavírus-járvány elleni küzdelem emlékművévé is válhat, ám a 7,5 négyzetméter alapterületű, 55 évet „élt” művet végül elbontották. Sajátos lézeres, digitális technikájú, nem eredeti anyagokból esetleg megvalósuló másolata nem lesz teljes értékű reparálás, ám talán egy jeles alkotó emlékének megtartására, melyre méltó lenne, alkalmas lesz, különösen, hogy a művész centenáriumáról a következő évben emlékezünk meg. Tamás Ervin munkában gazdag, Munkácsy-díjjal elismert élete 1996-ban zárult le, 74 évesen érte a halál.

Horváth Erzsébet és Tamás Ervin leányát, Noémit 1968-ban felvették a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Bernáth Aurél növendéke volt. A hetvenes évek közepétől sorra-rendre tűnt ki képeivel a Fiatal Képzőművészek Stúdiója kiállításain, majd rendezett önálló tárlatokat. Látomásos, szürrealisztikus, egyéni technikájú, színválasztásaiban rendkívül eredeti művésszé vált. Ezzel együtt, édesapja nyomába lépve ő is a Dési Huber István Képzőművészeti Körnek lett sikeres tanára. Édesanyjának meg kellett élnie leánya elvesztését, ugyanis Tamás Noémi 2004. július 31-én, 56 évesen hunyt el.

Tamás Ervinné Horváth Erzsébet festőművész temetésére a Fiumei úti Sírkertben (Kerepesi úti temető) augusztus 6-án kerül sor. A művészt Karsay Eszter református lelkipásztor búcsúztatja, aki tizenhét éve Noémit is. Hamvaik közös sírban fognak nyugodni.

(A borítóképen Horváth Erzsébet Karosszékben című festménye látható)