Szülői – s mivel édesapját nagyon korán elveszítette, inkább anyai – öröksége volt a szegedi népi, paraszti élet és mentalitás tárgyi és szellemi hagyományainak őrzése, tisztelete és továbbadása, amelyek közül számára a legmeghatározóbb elemnek a katolicizmus bizonyult. Szülőhelyétől, Szeged-Alsóvárostól elválaszthatatlan a katolikus vallás gyakorlásának számtalan népi megnyilvánulása – élükön az augusztus ötödikei Havi Boldogasszony-búcsúval – éppúgy, mint a városrész arculatát meghatározó szimbólumértékű ferences templom. A katolikus hit tehát nem tanulási vagy megtérési folyamat, hanem szocializáció eredményeként, „természetesen” lett sajátja. A kereszténységet megpróbáltatásai során, életének határhelyzeteiben ugyanúgy élte meg, mint a sikeres és boldog periódusokban: mindennapjainak és gondolatvilágának részeként, döntései és ítéletei meghatározójaként.
Bálint Sándor pályájának nyúlfarknyi szakasza volt az 1945 ősze és 1948 decembere közötti politikai működése, amikor is a kereszténydemokrata elkötelezettségű Demokrata Néppárt parlamenti képviselője volt. Akkoriban megfogalmazott aktuális politikai állásfoglalásai (például a törvényhozásban elhangzott beszédei) a kereszténység erkölcsi alapján álltak, s egyrészt a magyar nemzeti hagyományok iránti elkötelezettséget, másrészt a szellemileg nyitott, európai léptékű gondolkodásmódot bizonyították. Nem véletlenül sürgette a keresztény fundamentumokon álló európai, illetve közép-európai unió megalkotását, s nem véletlenül vallotta róla nevelt fia, Bálint Péter egy 2004-ben megjelent interjúban, hogy a világért már nagyon korán felelősséget vállaló európai gondolkodó volt.
Európai kitekintésű szellemi horizontja és kivételes műveltsége mellett tudatosan vállalta a magyarság múltja értékeinek továbbadását. Kevesen ismerték nála jobban a magyar nép szakrális hagyományvilágát. Egész életében a magyarsághoz és a Kárpát-medencei népekhez kötődő vallási tradíciókat gyűjtötte. Univerzális látókörű, tudományos munkásságában mindig újító és nyitott szellemű volt, s közben – szinte már gyermeki ragaszkodással – kötődött a katolicizmushoz és szegedi-alsóvárosi gyökereihez.
Az 1930-as években kapcsolatban állt a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumával, amelynek többek között az akkor szegedi egyetemi hallgató Radnóti Miklós is tagja volt. Egy korabeli, a szegedi Dóm téren készült csoportképükön ott van Bálint Sándor is, amint Radnóti egyik karjával a válla alá vonja.
A koalíciós években – amit manapság a történettudomány joggal Magyarország szovjetizálása időszakának nevez – politikai szerepet is vállalt. 1945 novemberében az akkoriban a polgári erőket tömörítő gyűjtőpárt, a választásokon győztes Független Kisgazdapárt csongrád-csanádi listájáról jutott a Nemzetgyűlésbe. 1945 elejétől a Keresztény Demokrata Néppártnak, majd a Demokrata Néppártnak volt tagja. Mivel azonban a szervezet a megszálló szovjet csapatoktól nem kapott működési engedélyt, politikusai a kisgazdapárt jelöltjeként indultak a választáson. Az 1947. augusztusi voksoláson viszont már a párt országos listájáról nyert parlamenti mandátumot. Képviselőségéről 1948 decemberében – Mindszenty József bíboros letartóztatása után – lemondott.
Bár a közélettől visszavonult, Rákosi Mátyás, majd Kádár János kommunista diktatúrája eltávolította a szegedi egyetemi katedráról. Az 1960-as évek közepén, mondvacsinált ürüggyel, bírósági perben felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, mert „rendszerellenes” könyveket hozott haza Nyugat-Németországból, köztük egy Nagy Imre valós történeti és politikai szerepét bemutató munkát, s ezeket olvasta és kölcsönadta barátainak (akik közül többen besúgók voltak). Az ítélet után az egyetem is fegyelmi eljárást folytatott ellene. A sorozatos megaláztatások és a megbélyegzés után nyugdíjazását kérte. A diktatúra hálózata élete végéig figyelte: dossziéjának utolsó jelentése a temetésén készült.
A kiváló tudós, európai szellem, kereszténydemokrata politikus, hagyományait őrző szegedi katolikus polgár, Bálint Sándor 1947. december 5-én országgyűlési képviselőként elmondott szavai útmutatásul szolgálhatnak napjainkban is: „A magyar külpolitikának legfőbb céljai: a magyar népi és nemzeti lét biztosítása, állami függetlenségünk megóvása, a határokon túl élő magyar nemzetiség emberi, nemzeti és állampolgári jogainak biztosítása, illetőleg az ezek felett való őrködés.”
(A borítóképen a Bálint Sándor életrajzát is tartalmazó hivatalos dokumentum látható. Fotó: Veréb László)
