A szervezés persze csapatmunkát igényelt, mindamellett, hogy minden zenei előkészületet Kemény Győző irányított, kvázi producerként ő beszélte meg a fellépőkkel a részleteket. Természetesen ebben sem lehetett megkerülni a pártállami monopolszervezetként működő Nemzetközi Koncertigazgatóságot (más néven Interkoncert), hivatalosan ők hívták meg az összes fellépőt, még úgy is, hogy a sztárok kifejezetten Kemény Győző kérésére jöttek Magyarországra. Az persze előfordult, hogy az Interkoncert felvetette, kit lenne érdemes meghívni a Bojtorján vezetőjének ötletein kívül, de a menedzseri aprómunka így is a zenekarvezetőre hárult, neki kellett elérnie őket, és általában sikerrel is járt ezekben az ügyekben, mert a meghívottak nagy kedvvel jöttek el a felkérésére. A névsort a költségvetéshez kellett igazítani, amit az Interkoncerten kívül a belföldi szervezésbe kötelező jelleggel bekapcsolódott KISZ Expressz Ifjúsági és Diákutazási Irodája szabott meg.
A nagyszabású rendezvényen a húzónév az amerikai George Hamilton IV. volt, akivel más nemzetközi fesztiválokon is találkozott már a Bojtorján legénysége. Ugyanilyen alapon hívták meg mások mellett az angol Colorado együttest, az írországi Rose Maryt, a lengyel Maryla Rodowiczot, illetve a csehszlovákiai vendégeiket. Felállítottak kis színpadokat, ahol jó néhány magyar színművész is fellépett gyerekműsorokkal, ezeknek a megmozdulásoknak a rendezője Pintér József volt, míg az egész rendezvényt Böjte József rendezőre bízták. Az első magyarországi nemzetközi countryfesztiválról meglepő módon Sebők János, a korszak jeles megmondóembere és újságírója kimondottan jó kritikát írt az Ifjúsági Magazinban, míg ugyanennek a cikknek a másik felében az 1981. augusztus 22-i rockfesztiválról – amit a szellemi szabadfoglalkozású zenészek szakszervezete rendezett szintén az Expressz Ifjúsági és Diákutazási Irodával karöltve az óbudai Hajógyári-szigeten – túlnyomórészt negatív véleménnyel volt, kiemelve a rockerek fásultságát, pénzéhségét és egymás elleni áskálódását, ami persze sok esetben volt túlzásnak és tendenciózusnak mondható ebben a cikkben. Sebők Jánossal a Bojtorjánnak ugyan kifejezetten korrekt volt a kapcsolata, de azért ők is csodálkoztak azon, hogy ekkora kontraszt volt a két, egymás mellett olvasható írása között. Már némiképp az is meglepő volt, hogy a két gigarendezvényre hozzávetőleg hasonló létszámban mentek el az emberek – huszonöt-harmincezer látogatóról szólt mindkét esetben a fáma –, hiszen ebben az időszakban még „az őszinte, kőkemény rock” divathulláma tombolt, persze azt is figyelembe kell venni, hogy a countryzene seregszemléje nemzetközi méreteket öltött, míg az óbudai Hajógyári-szigeten „csak” a hazai élmezőny játszott.
A country első nemzetközi rendezvénye Magyarországon euforikus hangulatban telt, és ahogy Kemény Győző fogalmazott, „nekünk az volt az érzésünk, mintha Magyarországra jött volna a Wembley Arena vagy a frankfurti fesztivál. Amikor mi játszottunk, őrjöngött a közönség, ami azért ebben a stílusban nem feltétlenül megszokott.”
Szinte hihetetlen, de erre a szelíd zenei stílusra olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a belépőjegy nélkül maradottak a kerítéseken próbáltak átmászni, hogy bejussanak a hőn áhított helyszínre (ilyen az egy héttel korábbi Szuperkoncerten is előfordult, ott a Dunán igyekezett egy-két elvakult rajongó átúszni, hogy megspórolja a belépőjegy árát), amit a rendőrség kemény fellépése akadályozott meg egy-két keresetlen pofon formájában. Mindezek együttesen vezethettek oda, hogy a zenei szakírók is szimpatizáltak a countrysokkal.
A rendezvény médiában való reklámozásában ugyanakkor kőkeményen érvényesült a cenzúra. Azt ugyan megengedték, hogy beharangozásképpen készítsenek a Petőfi rádióban egy éjjeli élő műsort, az ebben rejlő veszélyeket ugyanakkor a Kádár-rendszer is érzékelhette, mert mindent, amit összekötő szövegként Kemény Győző tervezett, előzetesen írásban be kellett nyújtania a szerkesztőjének, Adorján Ágnesnek. „Ezt a szövegellenőrzést akkor a lehető legkeményebb cenzúraként éltük meg, és annak tartjuk a mai napig” – fogalmazott a Bojtorján együttes vezetője. A műsor szerkesztőjének Kemény Győző szerint fogalma sem volt a zenéről, még azt sem zárja ki, hogy az állambiztonság embereként ügyködött mellettük, az azonban tény, hogy a rendszerváltozáskor elbocsátották a rádióból. Jól jellemzi a rádióműsor szerkesztőjének hozzá nem értését, hogy amikor Kemény Győző átment a lakására, hogy előre megbeszélje vele az adás zenei repertoárját, kiderült, hogy még lemezjátszója sincs. Másik alkalommal Kemény Győzőnek A country világa című rádióműsora konferálási szövegeit is neki kellett leadnia, és ő volt az is, aki karácsonykor nem engedett Kemény Győzőnek a műsorban karácsonyi lemezt felrakni, mondván, hogy az túl klerikális. Az abszurditás netovábbja pedig az volt, hogy annak ellenére, hogy Kemény Győző vitte be a lemezeit a rádióba, ő állította össze és vezette a műsort, csak segédszerkesztő lehetett, Adorján Ágnes pedig a szerkesztő. (Ez akkor változott meg, amikor a még mindig a Magyar Rádió keretein belül induló Danubius Rádió műsorvezetője lett a zenekarvezető a megalakulásakor, és vihette magával a kiterjedt kapcsolatai révén szerzett countrylemezeket is. Itt azt is megtehette, hogy átjátszotta a rádiós szalagokra a lemezeit, és ezért még némi pénzt is kapott.)
A pártállami rendszerre olyannyira jellemző abszurditás azonban kismértékben ugyan, de rányomta bélyegét az első magyarországi nemzetközi countryfesztiválra is, amennyiben a programjai között szerepelt egy politikai kaszinó, nyilvánvalóan a kommunizmus napfényes oldaláról való álságos propaganda alátámasztása céljából.
A Bojtorjánnak azonban erre már egyáltalán nem volt ráhatása, a mellékprogramokat Szalóky Károly szervezte, aki főállásban egy alföldi katonai művelődési ház alkalmazottja volt.
Persze a kutyát sem érdekelték a kommunista lózungok, senki nem akarta hallgatni a marxista ideológia felsőbbrendűségéről szóló meséket, mindenki a zenekarok miatt jött el a fesztiválra.
Biztosra vehetjük, hogy nem ez volt a rendezvény fő attrakciója, de a rendezőknek a Kádár-rendszer vélt és valós elvárásainak is eleget kellett tenniük, amikor ilyen jellegű „betolakodó” programoknak is helyet adtak. A rendezvényen a country amerikai és nyugat-európai sztárjainak is lehetett kapni a nagylemezeit, kazettáit. Ismerve a korabeli viszonyokat, ezeket nem volt könnyű beszerezni, itt mégis lehetett kapni, ami azzal magyarázható, hogy azokban az években a Bojtorján nagyon népszerű volt, és megtehette, hogy megkéri a Magyar Hanglemezgyártó Vállalatot, hogy kifejezetten erre az alkalomra importáljanak angol nyelvű countrylemezeket. Ennek ugyan nem túl nagy példányszámban, de eleget tettek a lemezgyáriak, ami egyfajta gesztus volt a részükről. A nagy sikeren felbuzdulva pedig a következő években is megrendezték a budapesti nemzetközi countryfesztivált.
(A borítóképen egy jelenet a Nemzetközi Countrytalálkozóról. Fotó: Fortepan/Urbán Tamás)
