Érdemes követni az M1 aktuális csatorna műsorait is, hiszen rendszeres bejelentkezésekkel, beszámolókkal várják a nézőket a világkiállítás eseményeiről, helyszíneiről.
A Kossuth rádió vidéki magazinja, a Hajnal-táj is minden nap kiemelten foglalkozik a természet és a vadgazdálkodás témájával a kiállítás ideje alatt. Szeptember 23-án a Kalendáriumban gróf Széchenyi Zsigmond, a legismertebb magyar vadász és író munkásságával ismerkedhetnek meg a hallgatók. A múzeum- és könyvtáralapító Széchényi Ferenc ükunokájának életét az állatvilág és a természet felfedezése határozta meg. Szeptember 28-án a rádió Napközben című műsora is a világkiállítás tematikájához igazodik. A nők és a vadászat kapcsolatáról lesz szó a rádió Gondolat-jel című műsorában október 3-án vasárnap délelőtt, ezen a napon délután pedig a Kívánságkosárban hangzanak el a Hungexpo látogatóinak kérései, továbbá az esemény nagykövetei közül Bodrogi Gyula színművész és Kemény Dénes, a magyar vízilabda-válogatott egykori szövetségi kapitánya is megszólal a műsorban. Élő bejelentkezést is hallhatnak a rádióban, a vásárosnaményi vidéki helyszín eseményeiről tudósít az Országjáró október 9-i, szombati adása.
Bodrogi Gyula a Dankó Rádióban is mesél vadászathoz, természetjáráshoz kapcsolódó élményeiről. A Nemzet Színésze szeptember 25-én Nádas György Jó pihenést! című műsorában lesz hallható.
A világkiállítás gálakoncertje, amely a Müpában szeptember 26-án 19.30-kor kezdődik, fontos szerepet kap a Bartók rádióban is. A karmester, Farkas Róbert a Muzsikáló délután szeptember 24-i beszélgetésében mesél a koncertről, amelynek során csupa olyan muzsikát hallgathat a közönség Rameau-tól Eötvös Péterig, amely vadról és vadászról, elemekről és évszakokról, állat és ember kapcsolatáról szól.
Az Egy a természettel – Vadászati és természeti világkiállítás eseményeit a közmédia csatornáin is érdemes követni. Részletes információkat a Médiaklikk.hu oldalon találnak.
Borítókép: Bodrogi Gyula a Kittenberger – Az utolsó vadászat című film forgatásán. Fotó forrása: Pressinform.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!